Alkotói válság

Leszúrtak a hosszú szünetért, és hát jogos, átmeneti ihlet-hiányban szenvedtem, annyira, hogy tőlem teljesen szokatlan módon többynire kerültem a számítógépet az internettel együtt.

Az ideiglenes elhidegülés fő oka, a „nagycsalád” feeling befogadási kísérletein túl persze a ház tervezési fázisának elhúzódása volt, hiszen tényleg reméltük, hogy még ősszel bele tudunk fogni egyrészt a munkálatokba, másrészt a beszerzésekbe, hogy ne kelljen majdan a sürgős rendelkezésre állás oltárán feláldozni az alapos kiválasztást. Hármas számú gyermekünk is március végére, az építkezés főműsoridejére programozta magát, és hát eddigi tapasztalatok szerint az első 1-2 hónap nem a végtelen szabadidő és energiák ideje, így szerettem volna a források kiválasztását és a rendeléseket még nyugalmi állapotban letudni.  

Időközben így inkább ráerősítettem az egészséges életmódra és az indiánokat és vénasszonyokat is éltetendő, praktikus szempontok miatt a Normafáról a Gellért-hegy lankáira helyeztem át a reggeli futás színhelyét.  Na jó, az eltérő terepviszonyok és születendő lányunk fokozatos térnyerése miatt itt már a futás gyakran szelídül gyaloglássá, így viszont passziómmá vált fentről ráfeledkezni a reggeli párába burkolózott dugó látványára, ami az intenzív testmozgással együtt kétségtelenül lélekemelő időtöltésnek bizonyul.  

Türelmetlenségem csillapításának másik terepévé a kulináris gyakorlatok váltak, azon belül gyermekkorunk többnyire elhanyagolt tradicionális fogásainak előállításával örvendeztettem a családot.  De beismerem, hogy a berendezési tárgyak helyett is a módosuló paraméterekre adoptált ruhatár beszerzése nyert nagyobb teret az elmúlt hetekben.

Persze elhatároztuk, hogy jó értelemben vett művészi allűrökkel megáldott Építészt a lehetőségekhez mérten nem zaklatjuk, hiszen azért kényszer helyzetben nem vagyunk, alkosson csak saját vérmérséklete szerint, inkább jót mint gyorsan. Azért így a hónap vége felé egy-egy emailt és telefont kezdeményeztem, így aztán tegnap estére tanulmánytervekhez jutottunk, melyeket a megfelelő feldolgozttságot követően nyilvánosítok. 

Mennyi "vas" lehet még elegáns?

Ahogy elbogarásztam az ipari / loft berendezések világában, sok darab nagyon megtetszett mindkettőnknek. A teljesen eklektikus koncepcióba persze bele is illene, de mégsem mertem nagy erőkkel belevágni a vásárlásba, mert egyelőre féltem attól, hogy fog és milyen mennyiségben ízlésesen illeszkedni az addig a fejemben lévő kastély-minimál-keleti-rusztikus-glamúros katymaszba.

Ahogy körülnéztem, kicsit megnyugodtam, egy-két bútorral nyugodtan eshetünk szerelembe, mert egyrészt szinte minden helyiségben megtalálja a helyét, másrészt úgy tűnik teljes harmóniában megfér a többi kedvenccel is. 

Íme néhány példa: 

Konyhában és étkezőben minden stílusban és mennyiségben:

A nappaliban is rendben

A fürdőben már nem is kérdés miből lesz a zuhanyfal

A 'home office'-nak kimondottan jól áll

A praktikus komód minden helyiségben kötelező

És még a hálószoba is szereti

Légköri zavarok

Építész estére várt érkezése előtt sikerült kellőképp összekülönbözni. 

Az úgy kezdődött, hogy némi önvizsgálatot gyakorolva konsatáltam, hogy amikor a költözésről beszélek, azt inkább lemondóan, mintsem végtelen lelkesedéssel teszem. Rég elhanyagolt kulturális programokat kezdtem szervezni, a környező élelmiszer láncok és a sarki kisbolt helyett rendszeres látogatója lettem a vásárcsarnoknak, sóhajtozva gyönyörködtem a város nem minden nap konstatált szépségében a Gellért-hegy keleti lejtőiről. Adtam magamnak még egy hetet az intenzív elmélkedésre, majd arra jutottam, nekem bizony nincs boldogság Budapest nélkül, nem költözök. 

Nos ezt sikerült gyanútlanul hazaérkező férjem elé tárni, ami érthetően némi feszültséget váltott ki. Sietve emlékeztettem, hogy a házat eleve is nyaralónak vettük és vázoltam meggyőződésemet, minek értelmében a komplett nyarakat, a hosszított hétvégék többségét, téli, tavaszi szüneteket biztosan ott töltjük még jó darabig, legalább amíg a születendő utód is repülés-kompatibilis nem lesz. Minthogy ez összességében az évnek közel fele, nem biztos, hogy emiatt teljesen vissza kell fogni a terveket. Persze pár funkcióról és négyzetméterről így le tudunk mondani, például az amúgy is vitatott garázs így nem kötelező, a gardrób sem kell, hogy külön helyiség legyen, a gyerekeknek nem szükségesek bálteremnyi szobák. És néhány helyiséget sem tragédia, ha nem azonnal rendezünk be. 

Nem győztem meg.

Estére valamelyest közeledtek az álláspontok és szerencsére Építészt sem sokkoltuk nagyon, mert számára is maradtak még bizonytalanságok. A két alsó szint méretének összehangolását és a helyiségek kiosztását sikerült összehoznunk és véglegesíteni. A szülő-szekció így most a nappali-étkező-konyha szintjére kerül, a gyerekbirodalom a kert szintjére, azzal a kitélellel, hogy az egyik gyerekszobát ideiglenesen hálónak használjuk, amíg a csemeték igényt tartanak éjszakai közreműködésünkre. A háló addig a nappali szintjén gyerekjátszóként üzemelhet, vagy prolongálható a belső kivitelezése, a vendég-dolgozóval együtt.

Így, bár reméltem hogy lesz, egyelőre mégsincs prezentálható terv, de az elbizonytalanodás szellemében átbeszélt változtatások miatt nem nagy baj, hogy Építész  nem kész tervekkel érkezett.

A külsőre vonatkozóan készült néhány skiccelt irányvonal, és bár nekem eredetileg letisztultabb idomok voltak a fejemben, második nekifutásra tulajdonképpen tetszenek a rajzok. Most mindenestre úgyis megint csak várunk a következő fejleményekre, a még idén elkezdhető munkálatok reményét viszont azt hiszem kezdjük feladni... 

Az első beszerzések

Mostani lakásunknak van egy krónikus betegsége. Amikor anno a totális felújítás végére értünk – egy héttel második gyermekünk születése előtt – arra maradt energiánk és időnk, hogy egy pár „átmeneti” bútort beszerezzünk, mondván, idővel mindent szépen lecserélünk a majdan gondosan kiválogatott darabokra. Ez ma 3 éve történt, és nemhogy az átmeneti darabok nem lettek lecserélve, de ezek átmenetiségére hivatkozva a többi egyéb kiegészítő sem került soha kiválasztásra. 

Így a mai napig ferde szemmel méregetjük a túl keskeny franciaágyat, a nyáron meleg – télen hideg, többé stílusában sem rajongott fekete bőr ülőgarnitúrát, a fémlábaikkal karistoló konyhaszékeket és a bogárfogáson kívül esztétikai szempontokat biztosan nem szolgáló világítótesteket. És például a mai napig sincs rendes olvasólámpánk a hálóban, textilek csak elvétve lágyítják a szögletes idomokat, és a dohányzóasztal helye is üresen tátong. Véglegesek csak az ide gyártott, zömében beépített bútorok, bútorlapból, melyek a hiányzó körítés nélkül összességében szolidan műanyag hatást keltenek.

Így már elhangzott az első ön-ultimátum: „soha többet furnér, laminált, és egyéb ’mintha-fák’, kivéve ha a praktikum vagy az adott tárgy karaktere ezt feltétlenül megköveteli”.

Illetve okulva fenti tévedéseinkből eltökéltem, hogy ezúttal apránként, de kitartóan, igenis elkezdünk előre beszerezni szívünkek kedves bútorokat, tárgyakat, így leltem rá az első kincsekre:

Előszobánk feltehetően nem lesz túl nagy méretű, most sem az, gondot jelent több ember egyidejű készülődése, ez a hiányosság inspirálta az első beszerzést: Ebay-n találtam a ’20as évekből származó moziszék párra, ami bár „elcsépeltnek” tűnhet, mindenképp praktikus, és ők még szerintem kimondottan szépek is.

A másik aukciós beszerzésem egy, a ’70es évekből származó kagylócsillár, amely ugyan nem az ikonikus ’Fun’ Panton-lámpa, viszont ennek megfelelően az ára is kedvezőbben alakult, és igazoltan valódi Capiz kagylókkal díszített, szép állapotú, még az eredeti tartalék kagylókat is mellékelték hozzá. Az ő helye minden bizonnyal  a hálószobában lesz, de még kerülhet a nappaliba vagy az étkezőbe is, a többiek függvényében kialakul.

Az artKRAFT honlapján találtam rá következő csodákra, illetve az előzetes email-es érdeklődést követően nem is bírtam ki sokáig, hogy ne látogassak el személyesen, így további csemegékre is szert tettem:

Az öt darab, XIX. századi bérházról származó homlokzatdíszbe már a honlapról beleszerettem, élőben még jobban tetszettek, helyük – ha nem a homlokzaton – a nappaliban lesz, új szereposztásban, polcként. 

Hasonló témakör az ugyanarról az épületről való kő angyalfej, aki még bárhova kerülhet, de valóban gyönyörű.

Hab a tortán a működő „Casino” neonfelirat, feltételezem a 70-es- 80-as évekből, aminek szintén képlékeny a helye, de semmiképp nem tudtam otthagyni, részben mert casino igazgatói hátterrel a családban a téma adta magát, másrészt szeretjük a szolíd gegeket. Így a Casino helye még bárhol lehet, de biztosan meghatározó lesz.

Mint adott berendezési tárgyat megemlíteném még a családi örökségként kapott keleti szőnyegeket, melyek legnagyobb darabja a jelenleg zajló restaurálást követően a nappaliban vagy a vendég-dolgozószobában pompázhat remélhetőleg felélénkült régi színeivel és fényében.

A szeptemberi büdzsébe még belefért a Goa leárazásán talált lebegőpolc. Az egzotikus-rusztikus vonal az étkezőbe vagy a fürdőszobába passzolhat majd.

Talán eddig is kiderült, hogy tökéletesen eklektikus közös szemlélettel kezdtünk neki a gyűjtögetésnek. Az empírtól a minimálig, az ipari designtól a klasszikus formákig sok minden szóba jön, illetve ezen belül személyes preferenciák színesítik a palettát – és nehezítik is a válogatást. Közös pont, hogy szeretjük az egyedi, trend-független tárgyakat, amelyekhez ideálisan személyes kötődés is társul valamilyen formában.

Na és elvárás még a minőség mellett a megfizethető ár. Ez persze relatív, és az ember ha beleszeret valamibe sok őrültségre is képes, de van típusonként egy tűréshatár, amin túl már kimeríthetetlen források esetén is inkább jótékony célra fordítanám a különbözetet .... design és minőség ide vagy oda.

Szobák, kerekek, gyerekek

Míg türelmesen kivártuk az egy-két hetet, hogy az utolsó adminisztrációs kocka is a helyére kerüljön, próbáltuk emésztgetni a fejleményeket. Megkaptuk az eredeti terveket, elkezdtünk közmű kérdéseket intézni. A felújítást illetően még azért nem volt teljesen egyértelmű az irány, az azért világos volt, hogy a kb 100 m2 lakótérben megoldható lesz a család pihenése, szerkezeti kérdések azért még tisztázásra várnak, például hogy lehet-e az alacsony szuterénből teljes értékű szint.

Amíg így malmoztunk, derült égből újabb fejlemény következett be kis életünkben, kiderült hogy családtervezésben túlteljesítettünk, megfogant harmadik gyermekünk. A házvásárlás gondolatával legalábbis kacérkodtunk már előtte, ez a fordulat azonban egyáltalán nem szerepelt terveink között, hiszen az utódleltárt minimális korkülönbséggel és 1:1 ivararánnyal lezártnak és véglegesnek tekintettük.

Mostani lakásunkat imádjuk, semmi pénzért nem adnánk, viszont három gyerek egy szobában a mi komfortküszöbünkön alulmutat. Szokásunkhoz híven nem végeztünk mélyelemzést, hamarabb döntöttünk, minthogy igazán mérlegeltünk volna, hiszen most vettünk egy házat, gyereknek jobb vidéken, a munka dandárja interneten-ingázással megoldható, urbánus szórakozás és egyéb opciók „csak” eltolódnak egy másfél órás autóútnyira, költözünk! Ez így kimondva is gyors, az én érzelmeim azonban immár hormonoktól is űzve még hetekig jojóztak az örömteli várakozás és a totális pánik között.

Építésszel újrakonzultáltunk a helyszínen, immáron házat bővítünk, három gyerekszobányi négyzetmétert biztosan rá kell számolni az adottságokra, azért írjuk csak össze részletesen mire van szükségünk. Ennek során nehezítő körülmény volt, hogy álmodozó alkatomat ellensúlyozandó, férjem építőipari kapcsolataitól tájékozódott a felújítás-új építés bekerülési sarokszámairól, így a legtöbb funkció kapcsán kisebb közelharc alalkult ki a szükséges négyzetméterek vonatkozásában.

Építész kérésére lelkesen begyűjtöttem többek közt a mellékelt inspirációs képeket, amiken a férjem előbb jót derült, majd arckifejezésemet látva megkérdezte, hogy inkább sírjon-e, merthogy feltűnt-e nekem esetleg, hogy ezek itt kastélyok. Hamar megnyugtattam, hogy az egész helyett elegendő a részletekre, stilisztikai finomságokra koncentrálni, egyelőre ne ijedezzen, Építész majd érti.

Ami biztosan kialakult a fejünkben: a manzárd vendég-dolgozószoba lesz kis fürdővel, az utcai megközelítésű középső szinten szeretnénk tágas konyha-étkezőt - kötelezően konyhaszigettel – nappalit, amelynek kertre néző francia ablakai váltanák ki az elvetett télikertet,  gyereksarkot, mosdó –wc-t. A kertből elérhető szuterén szintre és a hozzáépítendő részeken háló, gardróbszoba (!!!!!), 3 gyerekszoba, 2 fürdő és a gépészet helyiségei, valamint a függőben maradt garázs.

A funkciók és elrendezés ilyetén csiszolódása folytán pedig az én fejemben elkezdtek a jövendő belső terek és a kert is testet ölteni...