Rovarhotel

Április utolsó napján már sötétben érkeztünk hosszú kihagyás után a házhoz és a gyermekek gyors ágyba helyezése után az egyik első dolog, amire figyelmes lettem - útban a tárolóba egy üveg 2011-es balatonboglári Ikon Shiraz-ért - hogy az április elején hirtelen lelkesedésből elkövetett sziklakertépítésünk a hó és fagy ellenére nagyon is sikeres volt, növényeink élnek és virágoznak - nagyon is. Hurrá! 

Könnyen állt rá a szemem: a kert tervezése abszolút napirenden van, ezen a hosszú hétvégén sok minden forog körülötte, így az elmaradt tervezés-bejegyzést is megfogalmazom majd végre, főleg hogy most már a teraszon ücsöröghetek a - vállalom: egyelőre váratlan kinézetű- nádszékeimben (nyugi, a piros műbőrt textillel fogom pótolni, a fújt zöld viszont nagyon dögös, nem?). A három nádszéket eredetileg a ház olasz vonatkozású története előtt tisztelegve zöldre, fehérre és pirosra akartam fújatni, így egymás mellett kiadták volna az 'Il Tricolore'-t, de megfutamodtam az utolsó pillanatban, ezért mindhárman zöldek lettek. Utólag mégis bevállalnám, de már mindegy. 

Szóval a sziklakert szerencsés fennmaradása után a következő dolog amit konstatáltunk az örömteli nyár-feeling volt: a part felöl ideszűrődő esti zenés mulatság (használják még a "diszkó" kifejezést??? - csak vicceltem) rítmusai és a minden képzeletet felülmúló mennyiségű szúnyog az amúgy hermetikusan lezárt házban is, nemhogy körülötte. 

Másnap reggel - ilyen még nem volt- mi szülők ébredtünk elsőnek, amiben szerepe lehetett a még függönytelen keleti fekvésű üveg hálófalnak is (jön a textil-bejegyzés is hamarosan!). 

Az előző este rögtönzött késői multis bevásárlásnak köszönhetően adott volt a bőséges reggeli, a második kávé után pedig megérkezett a kedves kertészmérnök egy utolsó egyeztetésre a tereprendezés előtt.  

A kertkérdésbe ilyetén belemerülve nem volt nehéz rászánni magam az utódok által is lelkesen reklamált kültéri DIY projektre: a Rovarhotel megépítésére. A hétvégi kertészeti kiállításon találkoztam először a Rovarhotel intézményével és azonnal beleszerettünk. A madarak kényeztetésére irányulók mellett ennél kedvesebb és értelmesebb dolgot el sem tudok képzelni, mint saját készítésű kerti építményt. 

Nem jellemző rám hogy máshonnan közvetlenül vételezzek szöveget, mégis inkább idézek itt a Természettár leírásából, mert úgysem tudnám szakszerűbben megfogalmazni hogy miről is van szó - már annak aki egyébként nem tudná már amúgy is: 

"Ízeltlábúakat mindenütt találunk. Egy régóta nem bolygatott kő alatt is nyüzsgő élet folyik, s a kerti komposztáló sok faj számára kész Kánaán. Eszünkbe sem jut, hogy a rovarok is védelemre szorulnak. Sok faj ritka, s más fajok lehetnek ugyan gyakoriak, de egyéb állatok étrendjén szerepelnek.

Alakítsunk ki védelmet számukra, készítsünk rovarhotelt!

A rovarhotelbe nagyon sokféle anyagot építhetünk be, törekedjünk arra, hogy az mind természetes eredetű és környezetbe illő legyen. Az anyagok egyik részét csupán búvóhelynek, másik részét táplálkozó vagy szaporodóhelynek fogják tekinteni." 

...

"A tavasszal épített hotel nyár végére valószínű teljesen benépesül, állandó lakói lesznek a már említett ászkák, futrinkák, és százlábúak mellett a magányos méhek, a közelgő tél miatt pedig ideális telelőhely lesz a lepkéknek, darazsaknak és a katicabogaraknak is.

A hotel egyben élettér is. A hotel anyagának egy részét, mint táplálékot lassan fogyasztják a növény és korhadéklakók, s megjelennek a rájuk vadászó, ragadozó futóbogarak, pókok, melyek majd kordában tartják a szállóvendégeket.

Ha jól dolgoztunk, akkor rovarhotelünk nem csak a kert dísze lesz, de soklábú barátainknak maga a HILTON." 

Hmmm... RovarHilton ... szupi! Itt a sok megmaradt építőanyag, a gyermekek különösen lelkesek. Egy talán tévedésből meghagyott, a ház régi kazánházában szolgált szúvas polc remek alapot biztosított a dologhoz, elhatároztuk, hogy lehetőleg semmit nem szerzünk be: saját és fellelt eszköztárral dolgozunk. 

A korábbi bosszúságunkra itt hagyott műanyag csatornacsövekből lettek a toboztartók (még szerezni kell egy fűrészt a daraboláshoz), a telek alsó végében futó zsákutca általunk kiírtott dzsungeléből maradt bőven gally. A bontott téglák és cserepek is nagy számban rendelkezésre álltak. Íme, így jött létre saját változatunk, melyet egyelőre a zsákutcában, telken kívül helyeztünk el, hogy ne ütközzön a leendő kertkialakítással. 

Nos, ahogy a lányok lassan befejezték a házból száműzött de most kapóra jött minifestékek és az általam rögtönzött sablonok felhasználásával megvalósult 'cégtáblát', immár dupla hangerőre csavarták a közelben felvonult vurstlin a rettenetes tuctucot, szóval bemenekültem és nekiláttunk a délutáni szabadtéri programnak: a legtávolabb eső strand megközelítése kerékpárral és az első idei látogatás a verhetetlenül házias ételeket felvonultató kedvenc Matróztanyánkon :) 

Keszeg hiányában a csülkös pacal tarhonyával is remek évadnyitónak
bizonyult.  Nagypapi pedig "balatoni hekkel" traktálta a csípésektől
meggyötört éhes csemetéket, akik a tulajdonos által rögtönzött halpucolási
gyorstalpalón is részt vettek a konyhán a frissen fogott pontyon prezentálva.
  

ÖSSZEGEZVE: BÁRMILYEN KORÁN JÖTT IS, RÉSZÜNKRŐL: ÉLJEN A NYÁR!

A keszthelyi állomás falán találtam ezt a szuper
halas motívumot. 

Bújom az antiklerakatokat...

Bár a ma spontán útba ejtett antikkereskedésnek csak a külső kapuját találtam nyitva, ennek kivételesen kimondottam örültem.  Most ugyanis célzottan a lámpabeszerzésekre koncentrálok - rájöttem, hogy nagyon sok kell még belőlük. Az ilyen kincsestárakban viszont az ember kiszámíthatóan ellenállhatatlan apróságok garmadájába botlik, melyek beszerzését jobb esetben nem bánja meg, legfeljebb a rájuk költött összegnek tudna utólag jobb helyet.

Szóval kész felüdülés volt, hogy a birtoklási törekvéseken felülkerekedhetett valamiféle skanzen-élmény. Az ember nagyságú Gulliver-szék tetszett legjobban.

Azért nagyon kíváncsi lettem mi lehet belül, ott, ahol ez van kívül. És egy-két ma látott darab árának   is mindenesetre utánanézek a lerakat honlapján...

Balaton, Balaton, te csodás

A rövid téli szünetet követően újra beindult a munka a ház körül, ezért izgalommal néztünk elébe az aktuális látogatásnak. Kivételesen az északi part felöl érkeztünk, és ahogy Akarattyánál megnyílt a horizont a Tihanyi-öbölre, a tó a napos-szeles időben a címet is ihlető valószerűtlenül kék árnyalatokban -szó szerint- ragyogott. Sajnos időre kellett mennünk, ezért nem tudtunk megállni a varászlatos vizuális élményt szemléltető fotó kedvéért, így viszont mire előkaptam a telefonomat, az idill előtt irigyen összezárt a parti nyárfasor. 

Bár helyi megfigyelőink jelentései előrevetítették a pozitív fejleményeket, mégis az egyetlen "nyomasztó" fordulat tárult először szemünk elé, az immár 'kábé' huszonnyolcadik, a ház magasságával vetekedő törmelékhegy. 

Öröm az ürömben, hogy remélhetőleg ez az utolsó kupac is egyben, mely azért gyűlt ilyen szépen össze ismét, mert befejeződött a kemence bontása. Ebből újra felhízlalták a csodás téglák mennyiségét, és legalábbis a téglakályhára már biztosan elegendő lesz. Bár a kemencét pótló, az utcafronti támasztást beteljesítő második tároló és a flórakosaras támfalrendszer kiépítése még ezután következik, korábban elképzelhetetlen nagyságú tér nyílt meg az utca és a ház között. Íme, előtte, utána:

A házban az alsó szinten befejeződött a szerelőbeton kialakítása, és egyben kezd testet ölteni a helyiségek leendő atmoszférája. Akad ugyan ok itt is némi aggodalomra az egyik szoba fényviszonyainak tekintetében, bár egyedüliként itt nem került még kialakításra a leendő nyílászáró helye, amely történetesen egy dupla üvegajtó, tehát még sokat javulhat a helyzet. 

Elkészült a leendő lépcsőház belső fal íve, nagyon szépen sikerült és azonnal meg is örültem az ideális helynek egy hangulatos lerakó, kisasztal számára, a megfelelő hangulatvilágítással, ami még jótékonyan hízlalja is a teret, optikailag. Rögtön lelomboztak azzal, hogy egy merevítő oszlop még épp oda lenne ideális, ahol a jelenlegi átmeneti támasztóoszlop is van. Erre kénytelen voltam kiadni az építésvezetőnek a nemes kihívást, hogy a statikussal fejüket összedugva lesznek kedvesek máshol támasztani, az íves beugró lehetőleg az enyém, stipistop! 

Bár még nincs rajta a tető, az emeleten megépült a leendő konyha-étkezőnek helyet adó tér. Itt is történt jó és kevéssé jó fejlemény is. A jó hír, hogy sikerült megnyerni a térnek azt a plusz fél métert, ami helyet enged majd a ház ura egyetlen konyhai vesszőparipájának, a 90 cm széles amerikai hűtőnek. Hurrá! Így és most derült ki azonban, ami a tervekről tulajdonképpen akár számomra is kiderülhetett volna - de még boldogabb lettem volna, ha erre az építész hívja fel a figyelmünket, mert lehet, hogy másképp terveztettem volna ha történetesen tudok róla-, hogy a konyha-étkező mennyezete ferde, melyet nem is szerencsés kiegyenesíteni, mivel az alacsonyabbik rész csak kb 2,10 m magas. A fő épületrész ereszétől az új   falak koszorújáig a dőlésszög kicsi, nem is látom egyelőre hogy fog ez kinézni, de egyáltalán nem örültem a váratlan fejleménynek. Egy kósza gondolat erejéig egy üvegtető villant fel lelki szemeim előtt, de ilyen eszement és költségnövelő ötleteket már nem engedek elhatalmasodni magamon, azon kívül napkollektorokat terveztünk ide, szóval hamar elűztem a télikert-ihletést.

Ha már a konyhánál tartunk, megrajzoltam a minap a konyha tervét, hogy leadhassuk az árajánlatkérést a belső asztalosmunkákhoz. Így immár a pontos méretek birtokában a konyha elhelyezkedését a valós térben próbáltuk felmérni. Az építésvezetők gyöngye ekkor lopta be magát végképp a szívembe, minthogy felajánlotta, hogy lécekből megépítik a leendő konyha 3D-s körvonalait, így legközelebbi látogatásunkkor gyakorlatilag pontosan láthatom mettől meddig ér majd a konyhám és milyen lesz a térérzet vele. Nem találok szavakat, tényleg....

Szóval haladgatunk, legközelebb nagyon várjuk a tető bontását (no ezt talán nem is annyira), de még jobban az új tető épülését, szépülését, illetve addig is tovább haladnak a belső munkákkal. 

Derű és ború, avagy decemberi melankólia

Az építkezés fejleményeiről nem számoltam be az utóbbi időben, főképp némi csalódottság okán, ugyanis naivitásomat ezúton már elismerve bevallom, reménykedtem benne, hogy esetleg a Karácsonyt már a dácsán tölthetjük. November eleje táján egyértelművé vált ennek teljesen reménytelen volta. A kemence manuális bontása, az alapok utólagos megépítése - hogy is mondjam találóan - pepecs melónak bizonyult. A házból - látványosan legalábbis - csak kifele jött minden, azt hiszem minden rekordot megdöntöttünk törmelék mennyiségben.

Mostanra megépült a kétszintnyi hozzáépítés, kibontásra kerültek a bontandó belső válaszfalak, beépítették a szükséges áthidalókat. Nem is tudom, fura látvány az egész. Bár eddig csak lakásokat újítottunk fel, és tudtuk, hogy ez nagyobb falat, mégis a ház jelenlegi kibelezett állapotában mintha maga is egyfajta derűváró kiszolgáltatottsággal állna egyik lábáról a másikra, hogy most mi is lesz vele.... 

Mégis, mikor a minap az építész-statikus megkérdezte nem lett-e volna kézenfekvőbb ledózerolni, hamar el is hallgatott gyilkos tekintetemet látva. Még nálam jóval materiálisabb férjem sem bánta meg egy pillanatig sem eddig, hogy vállalva a plusz költségeket mentjük a ház menteni érdemes értékeit.

Ahogy fogy a kemence, keramikus apósomat minden alkalommal könnyek kerülgetik, és fejét csóválva sajnálkozik a lebontásán. Valóban különlegesség volt a maga nemében, és szorgalmasan fotóztunk is minden fázisban, hogy legalább eképp fennmaradjon az utókornak. A bontás közben meghatottságunktól övezve előkerült az eredeti alapozáskor befalazott több üveg korabeli bor és pezsgő, sajnos már nem fenntartható állapotban. 

Bár még mindig fenntartom, hogy lehetett volna tempósabban is haladni, a kivitelező csapat különösen alapos munkát végez, és valóban csak most, az ünnepek előtt tették le a lantot, addig derekasan állták a sarat és a hideget, gettó-szerű benzines hordóknál melegedve időnként.

Az alapokat a régi iskolán edződött statikussal hadban állva erősítették meg például, mert szinte hihetetlen, de ők voltak óvatosabbak. Mi is ezt támogattuk persze, mert oké, hogy nyaraló, de nem öt-tíz évre szánjuk. Így aztán méteres szakaszokban az épület alá ásva és betonozva egyben közel 80 centit nyertünk a belmagasságnak, így teljes értékű szint lett az alsó szint is, ha kívül a talajszintet nem is lehet minden oldalon hozzáigazítani. 

A kezdetektől bábáskodó profi építésvezető szívügyeként kezelte a ház sorsát, és mindenben értette mit szeretnénk. Csak az utolsó etapban merültek fel gondok, mivel előléptetése kapcsán új építésvezetőt nyertünk egy jóval tapasztalatlanabb és eddig legalábbis érzékelhetően kevésbé agilis fiatalember személyében, ennek kapcsán úgy érzem egy-két csatám lesz még az új évben a folytatásnál. 

Így például most először kellett kikelnem magamból, amikor kiderült, hogy a nem kis időbeli- és anyagi áldozat árán bevállalt manuális kemence bontásból kinyert gyönyörű tégláimat, amelyeket a ház története és az eredeti tulajdonosok előtt is tisztelegve meghatározó látványelemekhez tervezünk felhasználni, teljesen érdemtelen helyekre is beépítették, jelentősen megcsapolva az addig jól használhatónak tűnő készleteket. 

Az új esztendőben folytatjuk hát a tetővel, amely a döntés értelmében terméspala lesz, és talán most már a ténylegesen látványos elemek következnek, amíg az előrejelzések szerint április-május környékén végül birtokba vehetjük a birodalmat...

Beindul a gépezet

Noha felborul az időrend - komoly lemaradásom a mozgalmas szeptembernek tudható be - elébe kell vágjak a dolgoknak, mert nagyon izgalmas, hogy elindult a felújítás. 

A szuperül együttműködő kivitelezőcsapat nagy lendülettel kezdte bontani a bontandókat. 

Utoljára jelen állapotában lefotóztam a téglaégető belső járatait. Továbbra is nagyon sajnáljuk, hogy le kell bontani, de valóban kérdéses volt a szerkezet állapota, és a rendkívül alacsony belmagasság miatt bizonytalan és költséges lett volna egy használható pince/tároló céljára felhasználni. Viszont már most kiderült, hogy a téglák valóban kiváló minőségűek, így kérésünkre - bár bizonyosan lassítja valamelyest a folyamatokat -  a műgonddal kiemelt téglák később fennmaradhatnak kerti fal és -út formájában, a fotókat pedig majd talán plakátosítjuk és kiállítjuk a helyére kerülő tárolóban.

A korábbi szuterén szintet kiteljesítendő megkezdődött az alapok feltárása. Persze a mai értelemben előírt alap nemlétezőnek bizonyult, így bár a régi iskolán edződött statikus nem is erőltette volna, a megerősítés mellett döntöttünk, főként, hogy az eddigi alig kétméteres belmagasságból egy élhető belső teret szeretnénk nyerni, így nagyságrendileg 80 cm letöltése szükséges. 

Előkerült a már eddig is keresett rakott kút a ház belsejében, ami azért is szerencsés, mert a kialakítandó lépcsőt épp oda kell terhelni. Még jó, hogy az eladó hölgy annak idején egy gyerekkori balesetből kifolyólag jól emlékezett a helyére. 

Némi értékmentést még tudtam végezni a romok között, így megmentjük későbbi felhasználásra a fém ablakkereteket, régi szép ajtótokot esetleg könyvespolcnak, egy régi bútor érdekes részeit, néhányat az eredeti burkolatokból emlékbe, találtam egy rakás női magazint a 60-as évekből, pár meglehetősen retro csillárt, elrakattam a nagyon jó állapotú deszkapadló faanyagát, és néhány szabályos betontömböt is megőriztünk polcnak a leendő kültéri téglafalba. 

A törmelék mennyisége előtt derűs értetlenséggel állnak a szomszédok, dehát a belső letöltés,  valamint a volt garázs alapjának, a válaszfalaknak és a telek szélességét kitevő kemencének a bontása bizony ijesztő méretű halmokat eredményez. Még szerencse, hogy legalább a földes része jól jött a szomszédban, ahol viszont feltölteni kellett egy telekrészt :)