2013. augusztus 25., vasárnap

Gyerekmunkások

Az elmúlt időszakban néha nehéz volt a gyerekeket lefoglalni, pontosabban távoltartani néhány helyszíntől vagy eseménytől, főleg hogy szép csendesen elmúlt a strandidő. Pedig próbálkoztunk, például a gyenesdiási kalandparkkal, ami szuper szórakozásnak bizonyult még az ezúttal mászásban passzív minekünk is, mindenkinek ajánlom.



Működött a csapatépítő effekt és ezután már itthon is felbátorodtak.



Közben pedig alakultak a burkolatok. Az "elipszis" és a járda kavicságyat kapott..



..aztán elkészült a térkburkolat. Az ember akármennyit tervez előre, mindig akad valami amiről mégis hirtelen és kompromisszumokkal kell dönteni. A természetesség jegyében eredetileg tervezett bazalt kockák kapcsán sajnos kiderült, hogy ami Budapesten minden sarkon fellelhető, az a Dunántúlon nem létezik: a bontott macskakő intézménye. Az új pedig drága és épp a patinája hiányzik. Mindent átgondolva, mégis maradt a térkő, és ahhoz, hogy ne a kerti járdára költsük el a büdzsének egy jó hányadát, szűkre szabtuk a keretet. Mivel volt már bontott téglánk, és a terasz drágább antikolt szürke térköve, attól tartottunk legjobban, hogy egy harmadik anyag, szín, forma nagyon (bocsánat)  idiótán fog kinézni. Ezért minél semlegesebb felületet kerestem, vagy olyat, ami legalább az egyikre hasonlít, így lyukadtam ki a téglakőnél, ezen belül a Leier Patio térkövére találtam agyagbarna színben, ami az eddigiek közül még a lehető legtermészetesebb, árban nagyon kedvező és mázli, hogy ráadásul még készleten is volt az egyik helyi forgalmazónak. A járda kanyargóssága miatt a kivitelező mindenképpen halszálka mintát javasolt, amitől megint csak megijedtünk kicsit, de végül szerintem jó lett, mert beleolvad a környezetébe. A délutáni séta során ma mohát gyűjtöttem az "antikoláshoz".


Akadt gyereksegítség is a térburkolat fektetéshez. 

A császárfa alatti elipszis alakú "terasz" szerepelt a tervekben, de épp a burkolatárak miatt kis híján megdőlt. Aztán feláldozva egy fűzkunyhót mégis létrejött, főleg mert én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy az milyen szuper placc lesz a gyerekeknek, vagy akár egy vasárnap reggeli családi piknikhez a formálisabb felső terasszal szemben.


Ez be is igazolódott, mert amint kicsit is járható lett a felülete, a gyerekek egyre több tevékenységet kezdtek áthelyezni ide. 

Azért csapatépítés ide vagy oda, a közösségi közlekedés okoz néha feszültségeket.
Biztos nem tőlem látták, hogy a forgalomban nem megfelelően részt vevőket
tettlegesen (is) számon kell kérni! 

A kőművesek és a kertépítők többnyire derűs szimbiózisban üzemeltek, azért néha egymás lába alatt voltak....


Készül a veteményeshez vezető lépcső


A nap végén a fiúgyermek segédmunkásnak jelentkezett és másnap már az őszre
vásárolt új bakancsban igyekezett új hőseire hajazni
...ebben szerepet játszott a bobcatvezetési opció is...

Az elipszis burkolata újabb kihívás elé állított. Ide mindvégig akácrönk tipegőt terveztünk, pár hete a kertépítő is hozott mintákat. Én találtam már idő előtt megfelelő forrást a környéken, amit meglepő módon a kivitelező nem ismert. Abban maradtunk, hogy összevetjük a minőséget és az árat, hogy az alapján dönthessünk. Én Veszprémben találtam forgalmazót, ahol többféle méretben és minőségben tartják a terméket, a viszonylag frissen fűrészelt vegyes méretű változat nagyon kedvező áron kapható (ha valaki ilyesmiben gondolkodna érdemes figyelni, hogy egész kicsi 5-6 cm átmérőjű darabok ne legyenek benne és kéreg se legyen rajta). A kivitelező ezzel szemben egy osztályozott, érettebb fából, tökéletesen egyforma átmérőjű rönkökből készült, fózolt élű verziót talált, de több, mint 3-szoros áron. Számomra a választás nem volt kétséges, legfőbb érvük, hogy egész más hatást kelt majd valahogy nem győzött meg. Szóval jött a természetesebb, de kaotikusabb hatást keltő nem osztályozott, nem öregített, nem fózolt, de értelmes árú, vegyes méret 12-22 cm átmérővel, kéreg nélkül, osztályozott kaviccsal kitöltve (játszótéri nosztalgia).

Gyereksegítségben itt sem volt hiány, sőt végül a kavics betöltését kizárólag családilag végeztük,
ami túlórázás árán is a burkolat lerakásának befejezésére ösztönözte a kertépítőket.
Azért kaptak érte szilváslepényt is.
És íme a végeredmény: "B" terasz akácrönk burkolattal, kerti úttal, téglafallal. Egyelőre sokféle is meg nem is, mi nagyon szeretjük, és még jobban hogy a saját kezünk munkája is benne van...


Sajnos mire észbe kaptam levágták a császárfa legalsó, a terasz fölé több helyen romantikusan "belógó" legnagyobb levelű ágait, mondván "nem lehet tőle közlekedni".  Néha tényleg sorscsapás, ha az emberek jót akarnak! 

A 'gyerekvasút' bácsi azóta is minden reggel csóválja a fejét, "pedig biztos volt benne, hogy kisvasút lesz..." 

2013. augusztus 21., szerda

Kisvasút

"Milyen jópofa, kisvasút lesz a gyerekeknek?" - ezt kérdezte egy erre járó úr ma reggel a kerti járdának elhelyezett vas szegélyek láttán. A gondolatot meglovagolva jól szórakoztunk reggeli közben, az első olyan napon az elmúlt két hétben, amikor senki nem dolgozik a telken. 

A kisvasút és az eladó szomszéd épület
Mert végre gőzerőre kapcsolt a kivitelezés, és annak érdekében, hogy iskolakezdés előtt végére érjünk a kertépítésnek, átlagosan 10-12 ember dolgozik a telken.

A kőművesbrigád tekintetében végül jól sült el a dolog, a zalakarosi kis csapat remekül dolgozik, bár kétségtelenül még lelkesebbek és hatékonyabbak, ha a megbízó is a közelben van, utóbbi nem egyszer még lapátot is ragadott. "Jé, apa dolgozik." - mondta erre egyik gyermekünk, arról a családfőről, aki 14-16 órákat "nemdolgozott" a nyáron naponta, hogy szerdánként a családhoz csatlakozhasson. 


A veteményes volt a kertépítés mumusa. A kertterven nem látszott, hogy az egyébként nem túl bonyolult szerkezet mennyi galibát és költséget generál majd. Annak érdekében, hogy a veteményes egy terepbe süllyesztett objektum lehessen, a kertépítő a négy emelt ágyást egy épített kazettába tervezte. A gond csak az volt, hogy az első számú kőműves próbálkozó anno nem értette, hogy az akkori terepszint fölötti részek jócskán a föld alatt lesznek majdan, így a végül max. 40 cm magasságban kiemelkedő tereptárgyak összességében vagy 1,5 m mély betonalapot kaptak teljesen feleslegesen. Ráadásul a félbehagyott építés miatt a végén majd csak szép bontott téglafelületet láttató építménynek a nem túl lélekemelő betonszerkezetét nézegettük sokáig, ami komoly stresszel járt. Az egyetlen sara eddig a kertépítőnek, hogy ezeket a dolgokat nem voltak képesek normálisan kitűzni, vagy legalább az építés műszaki vezetését ellátni. És utólag a költségek szempontjából is számos megfelelőbb megoldás merült fel. 



Közben azért a kertépítők is nekiláttak, a bobcat napi 8 órában biztosítja az alapzajt és így kezdenek kirajzolódni a végleges terepviszonyok, valamint eltűnt a hulladék, törmelék és egyéb felesleges tételek a területről. Megépült a járda és a császárfa alatti rönktipegő szegélye a már említett laposvas szerkezettel. És átbeszéltük az ültetési tervet, ami nagyon izgalmasnak igérkezik, bár biztos csak tavasszal lesz hatásosabb, nem rögtön ültetés után.  Mivel az ültetés jó esetben még épp befejeződik a fővárosba való visszatérés előtt, úgy döntöttünk a költségeket vetett gyeppel optimalizáljuk a gyepszőnyeg helyett, távollétünkben úgyis ráér majd nőni. 



Jelentős összeget sikerült megtakarítani a bontott építőanyag kereskedőnél fellelt kerítéselemekkel is, így festés után egy teljesen atombiztos szerkezetünk lesz majd a nagyon kedvező beszerzési árért.


Az egyik hozott áldozat a terasz téglafalának meghosszabbítása volt. A háborítatlan jószomszédi viszony érdekében úgy tűnt ezt nem lehet megúszni, főként mivel eladó a szomszéd épület és ki tudja leendő tulajdonos milyen bővítési gondolatokkal áll elő. Mivel ez épp a szakemberhiány közepette merült fel, erre a munkára az eredeti falat is készítő generálkivitelezőt hívtuk vissza, akik a 7 m hosszú és 4 m magas falat meg is építették pikk-pakk három nap alatt, na és persze ugyanolyan szépen, mint eredetileg.



Szóval így haladunk és mivel a nyár egyik pozitív folyományaként szolíd számítógépundorra tettem szert, és elég nagy hajrában is vagyunk, elképzelhető, hogy csak fotóriportokkal jelentkezem majd a következő hetekben ami még a nyárból visszavan. 

2013. augusztus 10., szombat

Luxus-e a generálkivitelező?

Nem olyan régen egy kedves ismerősöm fotókat mutatott a nyaralójuk hátsó homlokzatához épített félig fedett teraszról. A terasz szuper-hangulatos lett, de valódi csodálatomat azzal vívta ki, hogy az egészet saját maguk készítették családilag, szó szerint: papa-mama-gyerekek.

A generálkivitelező levonulásával úgy gondoltuk, hogy a kertterv szerinti és az általunk még áhított néhány kerti építményhez valóban luxus a generálkivitelezőt visszahívni, hiszen kétségtelen, hogy a nagy cégek ára is nagyságrendekkel magasabb, ráadásul a néhány, alapozást, zsalukő építményt és minimális bontott téglás szépészkedést magába foglaló feladatok akár "házilag" is kivitelezhetők lennének, de mindenképp elegendő egy helyi szaki vagy kisvállalkozó a mutatványhoz.


A házi kivitelezést azért mi inkább csak elméletben fogalmazzuk meg újra meg újra, egyrészt mivel a családfő csak augusztus első hete után állandósult a birtokon, másrészt hasonló projektekben a fizikai megvalósulás eddig is legalábbis egy fő hozzáértéssel bíró közreműködésének függvénye volt. (Így készült például a mindenhez értő ismerős segítségével a tárolónk polcrendszere és mi mind nagyon büszkék voltunk az egyébként nem túl kétkezi apukára ezért a teljesítményért.)

A kertet júliusban már élvezni reméltük, de nem így alakult. Egy látszólag hozzáértő helyi vállalkozó kezdte el a néhány támfal, veteményes kazetták, kerítések kivitelezését, de amikor a vállalt egy hét helyett már kettőhöz közeledtünk, ellenben nem haladt a dolog belátható ütemben, az általunk határozottan kikötött előre fixált vállalási árak viszont kezdtek -volna- felszökni, ráadásul néhány értetlenségből elkövetett alig jóvátehető hibára is fény derült, kénytelenek voltunk az illető úrnak és kis csapatának búcsút mondani. Komolyságára az is utal, hogy bár lassan 5-6 hete levonult, a betonkeverő, lapát, vödör még mindig a telkünket ékesíti.


Ha még egyszer valaki arról panaszkodik nekem, hogy az építőipar és főleg a vidéki kisvállalkozások küszködnek, én biztos kiröhögöm az illetőt. Eltökéltem, hogy pár napon belül utódot találok az eltávozott mekkmester helyére, még az apósommal is összevesztem - aki szerint mit képzelek, hiú ábrándokat kergetek, ha azt gondolom, hogy megoldom internetről-telefonon a dolgot napokon belül, "vidéken ez nem így működik" - de ki ha nem én, ez a specialitásom! Pedig sajnos igaza lett. Az egyre szélesebb körben keresett szakemberek közül vagy csak "jövő hét után" ((ez egy általános fordulatnak bizonyult, valós jelentése bizonytalan)) tudtak volna kezdeni, vagy csak 1-2 napot akartak volna kitölteni, ahhoz viszont ennyi munka túl sok volt. A kedvencem mégis az a déja-vu jelenség, amivel akkor találkoztunk amikor anno a beépített szekrényeinket gyártó budapesti asztalos egy következő megbízást azzal utasított el, hogy "nem dolgozok fával" ... ööööö....  és hasonló reakciót váltott ki a bontott téglafal építése néhány helyi "mesterből" is. Mit mondhatnék?


Íme hát az építőipari vállalkozások rövid elemzése:

1. A nagy(obb)vállalkozók szívességet tennének kisebb munkákkal, ímmel-ámmal és azt is drágán, de ha fontos a kiszámítható minőség, várjuk ki, spóroljuk össze, főleg ha komplett házat akarunk építeni, ráadásul a távolból, mert feltétlen előnye a valós hozzáértés és a minőségi-határidős számonkérhetőség. Persze nem árt egy jó szerződés, de azért ezeknek a cégeknek fontos a referencia, megfelelő vezetés esetén szakmailag-morálisan sem férnek bele túl nagy hibák. Létező és működő fogalmak a kötbér, a garancia és hasonlók. Vigyázat! Az együttműködés az embert veszélyes illúziókba kergeti: hinni kezd abban, hogy egy kézbe adott terv alapján még a ki nem dolgozott műszaki tartalmak tekintetében is szakértő megoldások születnek, nem pedig magyarázkodós mellébeszélés. Na jó, azért minden kisebb-nagyobb hibát vasaljunk be időben, ők sem jótékonysági alapon működnek!

2. A jelek szerint lassan ábránddá váló szóló mesterember vagy hatékony-hozzáértő kis brigádok valószínűleg vagy külföldön lehetnek a szezonban vagy el vannak úszva, ezt még talán meg is érteném. Lehet, hogy szezonon kívül, vagy valahol rejtegetve léteznek, én mindenesetre nem találkoztam ilyennel a környéken. Ha valaki tud ennek a kihalófélben lévő fajnak az utolsó fellelhető egyedeiről, kérem haladéktalanul jelezze! Oké, oké, eldramatizáltam, valós kategóriáról beszélünk, de felejtsünk el mindenféle sürgősségi vagy határidős tényezőt!

3. A veszélyes réteg a wannabe-nagyvállalkozó kisvállalkozó, ebből van a legtöbb. Ők próbálnak a nagyobb szervezetekre hajazni, de többnyire sajnos csak külsőségek tekintetében. Bár az ember igyekszik hinni bennük kétségbeesésében, tulajdonképpen első találkozáskor átlátszóak a trükkjeik: komplexusaikat vad méregetéssel, orra tolt szemüvegben az előzők teljesítményén fejüket csóválva, esetleg a telekre parkolt autóból felügyelve a 1,5 db szegény dolgozó droidot. Tulajdonképpen lehet hogy láttak már építési területet, de ha elég fejlett az emberismeretünk, akkor biztosan megszólal a vészcsengő. Ezt a típust is választhatjuk tulajdonképpen, de csak akkor tegyük, ha tudjuk, akarjuk minden nap szorosan felügyelni a teljesítményt és legalább minimálisan képben vagyunk azzal, hogy műszakilag mit kell számonkérnünk.


Na jó, muszáj elpoénkodni az egészet, mert az a helyzet, hogy a júliusra áhított oázis jelenleg a legrosszabb rémálomra emlékeztet. Be nem fejezett betonbunker-szerű létesítmények, az ilyen-olyan "mesterek" által hátrahagyott szemét- és törmelékkupacok, ugyanakkor a már ideszállított 120 m3 termőföld hegyei a legrosszabb rémálmokat idézik. Nem említem a koszt, a port, a gyermekeket folytonosan csak a leghajmeresztőbb kalandozásokra sarkalló terepet. Így elméletben majdnem, amúgy koránt sem vagyunk nyaraló üzemmódban, a főváros és a munka stressze pedig kiskutya füle a jelenlegi szituhoz képest. Ha válófélbe nem is sodródtunk, azért a család lelki egyensúlyát a nyár folyamán időnként kikezdte a hadiállapot, de főleg a bizonytalanság, hogy mikor lesz már vége és ki fogja megcsinálni.


A múlt héten kezdett végre egy kivitelező, aki a fenti második kategóriába sorolható, így ugyan kicsit húzódik a dolog és ennek túlzott mértékét elkerülendő a családfő is inkább az egész napot munkás-építésvezetőként tengeti az önfeledt pancsolás helyett, de legalább nincsenek elvonási tünetei ami az irányítómunkát illeti, és a gyerekeket is elszórakoztatja a szokatlan jelenség. Magam magamat is meghökkentve a kedves brigádvezető által hozott nagymennyiségű "bio almából" rétest sütögetek (nem akármilyet, recept nemsokára), így lelkesítve a dolgozó férfinépet. Egyszóval kicsit időutazunk és boldog szoc-reál ízű kalákában igyekszünk még a szezonban lezárni egyszer s mindenkorra az utolsó építőmunkákat.
És talán a kertépítő is hozzáfér a kerthez még augusztusban, jó lenne nem éppen az ültetés fázisáról lemaradni, mert akkor elsírom magam.


A nyár és a vidéki élet jó dolgairól pedig majd egy következő bejegyzésben, mert nehogy már....