A várárok

Június 15-én hivatalosan, lelkesen, de fenntartásokkal kezdtük meg a nyári rezidenciára való leköltözést.

Az előzmények: az alsó szintünk falainak kitartó nedvesedése, az egyik alsó szinti mennyezeti lámpából esőzéskor azzal azonos mértékben folyó víz és némi presszió tettre sarkallta kivitelezőnket, aki a kríziskor - le a kalappal - gyorsan és profin regált. Az első lendületet követően elkezdődött a feltárás, amely a díszburkolat felszedésével és a ház körül egy méretes árok ásásával járt. Azóta a június 15-ére előirányzott türelmi idő már június végére módosult, azonban az első héten tapasztaltak nem töltenek el féktelen derűlátással ami az ütemezést illeti.

Eddig csak az ügyvezető szóbeli infóira alapozva azt sikerült kihámozni, hogy nem számítottak arra, hogy egy ennyire lejtős telken megmaradhat a talajvíz, a szigetelés nem feltétlenül talajvíznek ellenállónak lett kialakítva, és a drainezés mélyebbre süllyesztésével remélik még megoldani a házat körülvevő vízréteg elvezetését. Ezt kicsit nem értjük. Nem azért, mert értetlenek lennénk, de az alábbi tények cikáznak a gondolatainkban: 

1. A talaj agyagossága, az agyagos talaj víztartó "szivacsos" tulajdonsága nem lehetett titok senki előtt, legyen akár a tervező vagy a kivitelező felületes a kezdetekkor vagy a munkák során. 

2. Az eredeti, 60+ éves háznak nem voltak vízesek a falai. A talajvíz tehát feltehetően el tudott szivárogni a ház alatt. Ergo az utólagos alap, ha így elzárta a víz útját, esetleg rosszabbat tett, mint amennyit hivatott volt javítani a helyzeten?  (Azóta az újabb teória szerint az alap anno váratlan vízérbe ütközött - de akkor nem látszott ez?)

3. A környéken mindenhol van talajvíz 1.5 m mélyen, ha a ház alapja az utcafront és a környező földréteg alatt 3-4 méterrel van, miért is ne lenne nagy mennyiségű talajvíz jelen?  

Szombat éjszaka vihar érkezett. Éjjel 11 óra előtt arra lettünk figyelmesek, hogy a már megoldottnak vélt probléma ellenére alvó lányaink szobájában újfent folyik a víz a mennyezetből, immár nem csak a lámpatestből, ahogy azelőtt, hanem a mennyezet felületéből, inkább zuhanyszerűen, mint diszkrét, vödörrel gyűjthető módon. A lányokat kimenekítettük a szobából, az esőben az árok szélén lavírozva vízgyűjtő alkalmatosságok keresésére indultunk a tárolókban, végül úgy 30-40l vízet borítottunk ki a két gyűjtőedényből, melyek mellett a padlószőnyeg, a falak és lábazatok is tetemes mennyiséget voltak kénytelenek felvenni. Ezt követően levelet írtam. Nem túl baráti hangvételben.
Erre a hétre visszahelyeztem tartózkodásunk helyszínét a fővárosba. Na nem mintha megfutamodtam volna, de az előrejelzett időjárás, a vidéki bébiszitter hiánya és a bútorbolt azóta szintén prolongálódott költöztetése adott (volna) tennivalót. Így csak medencében pótolom a Balatonban 3 gyerekkel sportszerűen nem űzhető úszást és egyéb sportokat, csütörtök délután várom a bútorok iránt érdeklődőket még a régi üzletben és hajkurászom a mestereimet, ellátogatunk az ismerőseink által új életre keltett Gellért kismedencékbe - alias Pagony, moziba, és a gyermekek is bandázhatnak kicsit, mielőtt új ismerősökre tennének szert az úszó-, vitorlás- és régésztáborok alkalmával a Balatonnál.

Már rég elhatároztuk: nem idegesítsjük magunkat semmin. Ellenben megérett az elhatározás: minden korábbi jó viszony ellenére műszaki ellenőrt akasztunk kivitelezőnk nyakába, aki majd helyettünk faggatja-hajtja őket, illetve segít megvilágosítani, hogy pontosan mi zajlik a helyszínen. Meglátjuk hogyan tovább....

Azért pozitív fordulatok is akadnak. Mivel öt strand van séta- és bicikliközelben, egyelőre nem tervezünk kardunkba dőlni a kert hiánya miatt, a múlt heti kitartó strandolás következtében viszont egész jó alapszínünk lett.
Mikor blogírás kapcsán vasárnap délután kettőkor még pizsamában ültem a teraszon egy pohár rosé-t szürcsölve, konkrétan olyasmire gondoltam, hogy vízesárok ide vagy oda, az élet mégiscsak szép!

A közelmúlt Balaton-felvidéki túrái, illetve kecskesajt- és pisztrángbeszerzés alkalmával szerettünk bele az antiklerakat szokatlan darabjába: ebbe a valószínűleg a 60-as évek körül készült óriási üveg-fém lámpára, mely a búraválasztását tekintve mindenképp meghökkentő, de utóbbi áthúzásra kerül és így majd végképp beilleszkedik új környezetébe nálunk. A lerakóasztal is viszont cserére szorul azt hiszem.... én már ki is néztem, remélem meg lesz még!

Megszületett egy gyűjtemény: az első retró fa változat spontán beszerzését követően szintén véletlenül akadtam a fém és fa art deco vízimadár párra. Jól néznek ki négyen együtt és nem lepne meg, ha ráállna a szemem hasonló darabokra a jövőben, persze azért mértékkel...

És haladunk a zenefelszerelés összegyűjtésével. A már beszerzett és jelenleg furnérpótláson áteső 1972-es tervezésű Bang & Olufsen Beomaster 901 erősítőhöz már megtaláltuk a lemezjátszót és a hangfalakat, amint megérkeznek hamarosan költözhet az LP gyűjtemény is és végre nem csak a gyerekektől és a szivattyúktól lesz hangos a ház...

Már majdnem...

..vagy inkább még mindig csak majdnem. Az Eon malmai lassan őrölnek, a bekötésig még mindenféle papírok, aláírások is váratnak magukra. A gépészet is ennek megfelelően csúszott kicsit, de kemény fellépésünkre elkezdték nyomás alá helyezni a rendszert, mivel hát van nekünk ugye egy kályhánk, ami képes fűteni a rendszert, akár melegvízet is előállítani. Pénteki érkezésünkkor így már hívogató fények vártak, mert a megfelelő fokozatossággal, de elkezdték a kályhát rakni. 

A 20 éve fűtetlen épület persze nem adja magát könnyen, így ottalvásról még nem volt szó, a gyerekek szintjén csak 9 fok volt a hétvégén, de a rendszerben keringetett víz már 20 C-ra kúszott fel, a kályha dolgozik derekasan.

Hívogató meleg fények...  

Készen vagyunk (?)

A férjem szerint készen vagyunk. És valóban: ahhoz, hogy ott tudjuk már tölteni végre az első éjszakát csak a gáz bekötése hiányzik. 

Szerintem pedig egy ház sosincs készen, bár ez nem pesszimuzmus, csak a maximalizmusom, mert hát ez van: például el kell kicsit odáznunk a díszítőfestéseket, egy-két bútor is hiányzik még, na és a kert...

Elő-epilógus

Úgy terveztem, hogy ezt a bejegyzést a legvégére hagyom - talán csak a tavasszal esedékes kertépítés követte volna még - és bár azért most már kiszámíthatóan elkészül a házunk és hamarosan meg is osztom azt is, mégis előbb időszerűvé vált a végére szánt slusszpoén. 

Egy házépítés - bocsánat: felújítás - rengeteg változással jár az ember életében. Kétségtelenül vannak dolgok, amik komoly lelki terhet rónak az egész családra, még akkor is, ha mindent megteszünk hogy ne hagyjuk őket eluralkodni: a menet közben óhatatlanul gyarapodó költségek,  a hibák, a csúszások, az állandóan felmerülő újabb nehézségek.

Mégis elmondhatom, hogy nagyon szerencsések vagyunk, mert a fentiek viharfelhőitől kísérve is erősebben, derűlátóbban, izgatottabban jöttünk ki az egészből, mint gondolatban remélhettük az elmúlt majd' másfél év után. 

Mert igen, van egy csomó pozitívum: tulajdonképpen egy komoly életmódváltozásnak nézünk elébe - lesz egy olyan hely, ami úgy tűnik tökéletes menedék lesz mindentől, ami amúgy szeretett nagyvárosi létünkben a démonokat jelenti. A nyugodtabb körülmények között töltött fesztelen együttlét pedig azt gondolom megfizethetetlen egy család életében. És én, aki korábban mindig abban reménykedtem, hogy egész életemben utazhatok, nem cserélném el ezt a fészket évi két tengerentúli nyaralásért (na jó, legfeljebb ha az év felét máshol tölthetném). És persze csak mindaddig, amíg a ház fenntartása nem veszélyezteti a családi egyensúlyt, na és amíg megtehetjük, hogy nem elsősorban takarítani és karbantartani járunk oda.

A fenti nehézségek így végül mind csak tapasztalatok, amikből tanul az ember. 

És attól függetlenül, hogy persze nem biztos, hogy mindenki épp így csinálta volna, azt gondolom: mégiscsak értéket teremtettünk azáltal, hogy a lebontás helyett megtartottuk ami az eredetiből szép és jó volt és újat is ezek tisztelete mellett próbáltunk hozzáadni.

Az elején arról írtam bejegyzést, hogy milyen tárgyakra kezdtem vadászni már ideje korán (már ha létezik ilyen). Annak hogy nem folytattam többek közt az volt az oka, hogy a keresgélések közepette meglehetősen sok olyan tárgy gyűlt össze, ami egyre nyilvánvalóbban nem a házba kívánkozott. Mikor megunta a férjem, hogy nem tud beállni a garázsba (jogos: a kocsijának több díszítőeleme bánta), béreltünk egy duplagarázst a közelben. A garázs idén nyárra tarthatatlanná vált: vagy eladom, vagy elajándékozom az egészet, vagy kezdek egyebet a gyűjteményemmel. Előbbi kettő azért sem volt indokolt, mert sok darabot elkezdtem felújítgat(tat)ni, megszeretni, kezdett az egésznek kialakulni valami arculata, amit már nem akartam veszni hagyni. Persze kisebb vagyon is állt már benne - azt hiszem ez a pillanat volt a "point of no return". 

Helyet kezdtem keresni a gyűjtemény- és ezzel valamiféle bolt-galéria számára. Sok jó, de kompromisszumokkal teli helyiséget megnéztem, amik vagy túl drágák, vagy túl messze voltak, és volt álom-lehetőség is, ami a család javára hiusúlt meg. Bár a végül meglelt hely is sok megalkuvással indult, az az igazság hogy vélhető ideiglenességében is megszerettem. 

Vesződtem névvel, arculattal, értékesítési csatornákkal, de ennek mélységeibe már csak azért sem megyek bele, hogy legyen valami, amit megtartok magamnak. Szóval végül megszületett a 

, ami még sokat alakulhat, de jelenleg leginkább egy weben működő, de bemutatóteremként fizikailag is látogatható afféle "bútor concept galéria" ambícióval bír. Mindenevő létemre még sok minden letisztulásra vár, de a "concept" a dologban mindenképpen az eklektika: hogy legyünk bátrabbak a stíluskeveréssel, hogy ha kellő ihletet kaptunk a blogokból és magazinokból, használjuk is azt otthon, valamint az értékmentés: hogy a régi dolgokat megbecsüljük, használjuk modernül. Kortalan, lehetőleg egyedi formavilágú bútorokat, kiegészítőket gyűjtök, átdolgozom, felújítom őket és így szeretném ha mások is szeretnék őket. 

Van egy csomó tervem és ötletem, amikkel szeretném majd többé tenni ezt, mint egy bolt, de erről majd folyamatában. Illetve hogy mindebből mi lesz, az most már a közönségen múlik elsősorban. 

Készül még a weboldal, a tábla a helyiség elé és a profi fotóssal is kerülgetjük egymást, de íme addig is néhány kép, amik ha nem is profik, azért a hangulatot talán érzékeltetik. 

Szóval ha mindez tetszik, addig is amíg a web felület elkészül, lehet jönni látogatóba és vásárolni is keddenként 9:30-tól 15:00-ig vagy más, megbeszélt időpontban. 

Bár még csak ismerkedek az intézménnyel, lehet szeretni facebook-on itt: http://www.facebook.com/motrovintage , ahol egyébként megtalálhatóak az elérhetőségek is és igyekszem majd az újdonságokat feltenni. 

Hát ez volt a reklám helye. Amúgy a motro.hu weboldalon is fogok blogolni eklektika témakörben és lesz lexikon is stílusokról, tervezőkről, stb...  de ha a Villa Celottiban a felújítás nyomon követése tetszett inkább, szeretnék mindenkit megnyugtatni: ebben a témában is visszatérek, ugyanis a közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy a fővároson belül is kénytelenek leszünk költözni hamarosan, így aztán jön - jön - jön  az újabb blog amit az ingatlanpiac feltárásával indítok majd: 5 tagú család bombajó stílusos tágas lakást keres a XI. - XII. - II. kerületben - talán még az V. - ki tudja? 

A vontatott csoda

Néha tényleg úgy érzem, hogy sosem érünk a végére. Tulajdonképpen nem értem mi a probléma, vagy hogy van-e egyáltalán. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy bármilyen felkészült és profi  legyen egy kivitelező cég ma Magyarországon, egyszerűen nincs hozzászokva az egyenmegoldásoktól eltérő gondolatokhoz? 

Azért vagyok bajban ezzel, mert különösen határozott voltam abban, hogy bármennyire is eltérnek elképzeléseink az átlagostól, ezek nem költséges különcségek, hanem többnyire - logikusan - kimondottan egyszerű, csak épp "design" szempontból átgondoltabb megoldások, és ezt most sem győzöm hangsúlyozni. 

Rettenetesen értékelem a kivitelezőnkben egyrészt hogy az azóta - hú, talán - 'termelési igazgatóvá' avanzsált eredeti építésvezetőnk egy valódi gyöngyszem. Egyszerűen mindent tud, amit egy kivitelezőnek tudnia kell. Minden problémára megrendelőbarát, spontán, maximalista megoldásai vannak. Kicsi küzdelem azért maradt: az immár alá beosztott új építésvezetőnk (a negyedik talán...) ugyanolyan agilis, gondos és lelkes, ámde kissé old-school fiatalember: hamar belenyugszik az alvállalkozók sirámaiba. Pedig ha valamit utálok a hazai szakemberek hozzáállásában az a sablontól eltérő megoldásokra előadott prompt fogszívós fejvakargatás, ami annyit tesz: 'hát ez nagyon bonyolult lesz - és nagyon sokba fog kerülni'. Ha magam alkalmazom, az ilyeneket az első fejvakargatásnál többnyire el is zavarom, nem veszem fel a kesztyűt, mert számomra viszont ez annyit tesz: 'nem szeretem a szakmámat, csak kevés és minél könnyebb munkával szeretnék sok pénzt keresni'.  Így viszont régi istenített-előléptetett gurunkat kénytelen voltam ragaszkodásom tárgyává tenni és harcosan követelni jelenlétét és gondoskodását minden kooperáció és levelezés alkalmával, mert kíméletlenül leszereli a fejcsóválókat és a megoldást is azonnal tálalja hozzá, bármilyen szakterületről legyen is szó. Néha az az érzésem, hogy ha ez a fiatalember nem egy félisten, akkor talán jó zsaru - rossz zsaru játékot játszanak velünk - na jó, ez volt a  'konteó'. Sajnos tényleg nem túl széles az ambíciózus, minőségre és referenciára törekvő hazai szakemberek köre, ezzel tisztában vagyok. 

DE - DE - DE ! Annak ellenére, hogy néha úgy érezzük magunkat, mint az agár a műnyúllal, vagy a falusi kutya a madzagon húzott kolbásszal, a ház bizony azért egyre gyönyörűbb. A különös műgonddal kivitelezett részleteket az időfaktor rovására - és a szerződésben rögzített kötbér mellett - így tulajdonképpen egyáltalán nem bánjuk. 

Az egyik meghökkentő paraméter a beavatott szemtanúk számára az, hogy ez a ház kb. 160 m2 hasznos alapterülettel bír. Többynire legalábbis dupláját tippelik. Köszönet a Tervezőnknek! Na nem a látszatért, hanem a tágas, fényes, élhető terekért! 

A homlokzatot a színek hihetetlenül elegánssá tették - hurrá, máris sikerült kihozni a házból a dédelgetett kúria-feelinget! Ez pedig Zita érdeme.

Csodás lett az újraburkolt márványkocka. Kisebb gond éppen a másodszor festett mosdókomód elhelyezése ide, amely úgy tűnik nem fér be a szegélybe rejtett gépészeti csövektől. Statikus jön pénteken megállapítani, átvezethetjük-e őket egy tartógerendán keresztül. A mosdókomódot ugyanis nem hagyom! Főként, hogy másodszori nekifutásra elnyerte méltó színét is. A pultja majd egyszer fehér kő lesz, addig elviseljük a fehérre festett fát. 

A kék kéksége még mindig dilemma, szürkésebbnek reméltem, de nem babakék, így rendben lesz. 

A falfény épp annyira fényes, amennyire kell - épp csak jelzés értékkel. 

Függőben van még a gyerekfürdő bézs betonburkolata. Eleinte könnyűnek ígérkezett, most az egyetlen hidegburkolat ami lóg a levegőben, pedig mellette az előtérben már fektetnék a szizál padlószőnyeget. Ez kicsit aggaszt, de most nem bosszankodom többet.

És helyet kerestünk összevadászott régi lámpáimak. Sajnos kiderült, hogy még jópár hiányzik. Így továbbra sem unatkozom. 

A bociház

Így nevezték el a gyerekek a szigetelés felrakásának fázisában leledző épületet. A foltok okán elhumorizált kinézet azonban nagyon is látni engedteti házunk végső körvonalait. A belső terek alakulásával, a villanyszerelési munkák megkezdésével talán lassan elhisszük, hogy előbb-utóbb birtokba vehetjük a csodálatosnak ígérkező épületet. 

Az elmúlt hetek természetesen lázas tervezéssel teltek. Számolatlan idegörlő órát töltöttem el például a csaptelepek és szaniterek kiválasztásával, hogy az esztétikum és megfelelő stílus mellett ésszerű árakon szerezzük be a házbavalókat. Az első rémület akkor ért, amikor a gyerekfürdőbe szánt egymedencés duplamosdóról kiderült, hogy ezek ára valamiért nem duplája, hanem sokszorosa a normál mosdóknak. Mivel nem szoktam könnyen feladni, tovább kutattam, és az öntött márvány szanitereket forgalmazó Marmite-nál az előzőeknél amúgy is jóval kedvezőbb áru darabot ráadásul akciós áron találtam, így az ijedtséget előidéző áraknak úgy az ötödéért sikerült hozzájutnom. Ez volt az egyik nagy beszerzési sikerélményem. A többi tétel esetében is valóságos kis piacelemzések következtek,  a hatalmas kínálatban nehéz nem elveszni. A kompromisszumok jegyében elvetésre kerültek a manzárdba elképzelt arany színű szerelvények, de az egyébként nagyon hangulatos falba süllyesztett mosdó csaptelepeket is az árat alattomosan megduplázó fal mögötti tartozék miatt vetettem el.  

A  nappali szint wc-jébe a fekete palaburkolathoz feketére szinterezendő antik falikutat vásároltam.

Marmite Nicole 1200 mm matt mosdó

Ramon Soler Gaudi csaptelep

Ilyesmi mosdópult készül a fentiekhez

Kicsi falikút az Ódon-fon Kft-től 

A burkolatok terén majdnem végleges volt a lista, de a manzárd zuhanyzóba kinézett kőmozaiktól féltem, hogy a lyukacsos szerkezetű travertin impregnálással sem állja majd a sarat, és a padló burkolata is függőben volt. Szemeztünk egy zöld palával, de a forgalmazó maga ajánlott másik kőkereskedőt, mert a szállítás annyira megdrágította volna a kis alapterületre szánt anyagot. 

Az ajánlott kőkereskedésben aztán rendre bele is szerettem a kevés rózsaszínnel is átszőtt fehér márvány kockákba és -téglákba, ráadásul a bejárati szint fekete palája helyett ugyanitt találtam egy fekete indiai mészkövet, amely a bazaltnál is keményebb anyagot takar, így kevésbé sérülékeny a felülete, ráadásul a korábban talált palánál kedvezőbb az ára. 

Az építésvezetővel közösen jártunk a tömörfa padló gyártójánál, ahol a technikai paraméterek tisztázása mellett megerősítést nyert a nappali-étkező-konyhába választott felület. Ugyan a padlófűtéssel nem tűnt kompatibilisnek a szélesebb, 18-20 cm-es lap, fejet hajtottam a 16 centis pallóknak. Nagyon büszke voltam gyermekeim apjára, aki bár a részletekkel korábban csak mértékkel foglalkozott, az elénktárt 50-60 felületből szokásos határozottságával odasétált és egyből rámutatott az általam is választott változatra. 

Kiválasztottam a szizál padlószőnyeget, amelyről úgy döntöttünk, hogy a kertkapcsolat ellenére a gyerekek szintjére tervezett laminált padlót is váltsa ki, annyival szebb, hangulatosabb és természetesebb. Persze a forgalmazónál többször is megfordultam és kipakoltattam a fél kollekciót az udvarra a sötét raktárból, mire hozzáigazítottam az árnyalatot mindhárom szint tervezett matériáihoz. 

Aktualitását megelőzve a berendezéssel sem tudtam nem foglalkozni, így komoly energiákat emészt fel egy-egy megfelelő darab levadászása. Mióta elkötelezett rajongója lettem a vatera/apróhirdetések - vidéki lomipiacok - kreatív antikosok intézményeinek, nehezen tudom elképzelni, hogy egy-egy bútorra öt számjegyen felül fizessek, sőt sportot űzök abból is, hogy bizonyos darabok szigorúan négy számjegybe férjenek bele, hiszen a szállítás, szükséges felújítás, átalakítás a mégoly filléres beszerzési árat úgyis megtöbbszörözheti. Így viszont garantáltan egyedi darabok keletkeznek, és mindhez személyes élmény kapcsolódik. 

A manzárd hálószobájába van már egy ágyunk, és a hozzá választott aranysárga szövet. Keresem még az éjjeliszekrényeket, és a keskeny konzol-fésülködő-dolgozóasztalt a karakteres székkel - talán ide veszek egy Ghost széket végre. 

A nappali-étkező a legnehezebb dió. DE! Rátaláltam az oszlopokra! Bár miután kiörvendeztem magam hogy a csodás, bontott, eredetileg sváb tornác-tartó oszlopok hossza eléri a belmagasság 280 cm-ét, a házban tudatosult bennem, hogy épp ott egy áthidaló gerenda áll keresztben, így tulajdonképp csak 210 cm-t kell felhasználnom belőlük. A férjem ekkor le akarta fújni a beruházást, mondván, hogy eredeti állapotukban szépek és csak eltorzítanánk az arányaikat, de a kivitelező cég feje megynugtatta, az arányok jók maradnak némi kozmetikázást követően. 

A fehér deszka konyhabútornak szeretném nekitolni a multifunkciósnak szánt gigantikusra tervezett egyedi étkezőasztalt, amely az antik kereskedésben fellelt gyönyörű kékeszöld színben pompázó öntöttvas lábakat kapja. Hozzá még tavaly találtam a kárpitos-nádtámlás székeket. 

Zita - aki változatlanul ihletet adó gondolatokkal mentorálja a projektet ha jajveszékelek - találta a szuper kék-drapp bútorszövetet a kedvenc textil-outletben a leendő modernebb hangvételű kanapénak, bár maga az alany még nincs meg, kihagyhatatlan vétel volt. 

Miután felújíttattam a lányoknak vásárolt parasztágyakat, rájöttem, hogy még egy beavatkozás szükséges: fehérre kell festeni őket. Van egy félig felújított szép láda (melynek új lábai jó eséllyel valami élénk színt kapnak majd) és két fotel is ide, amelyekre a kárpitos most teszi fel az esetleg függönyként is megjelenő lenes-virágos szövetet. Az antiklerakatban kicsit drágán, de tűréshatáron belül egy szép sarokvitrint is találtam nekik. Bár vettem ide két nagyon szép formájú szekrényt, még a felújításuk előtt rájöttem, hogy nem zárnám el a fényt, magas szekrény helyett inkább több komódot keresek majd ide. Így van két eladó szekrényem. 

A fiúszoba modernebb vonulatot vett. Mivel kicsit sötétebb a többinél, hófehérek maradnak a falak, csak a beépített szekrény kap tapétaajtót, illetve a folytatólagos falszakasszal együtt egészfalas felnagyított fekete-fehér régi fociplakát kerül ide. Ennek érdekében Puskás és Albert Flórián antikvár könyveket vásároltam, de a gyerekem is az ötödik fotóra mutat rá, hogy ez a tutira méltó a nagyításra, így ez még alakul. Engedtem a Fradi-szívnek, így a gombtalanított Ikea ágy zöldre fényezésére már megtaláltuk a lelkes szakembert. Még feldobom majd valamivel a kord retro fotelt, és egy régi-új polcos szekrény is a trófeák között van. Parasztasztalból lesz majd íróasztal kevés átalakítással - fekete-fehér csíkos láb talán, az eltérő stílust kompenzálandó.  

Az egyszerűbb de érdekes régi lámpákat is gyűjtögetem, a helyük körülbelül tervezett, de azért van ami majd menet közben alakul ki, és mennyi kell még, atyaég!