A Celottik esete Magyarországgal

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy itáliai fiatalember, bizonyos Celotti, akit az I. Világháború  történései valamiképpen Magyarországra sodortak. A viharos események közepette is megdöbbentően világossá vált számára, hogy hazánk polgárai mennyivel magasabb színvonalon tengetik életüket mint ők odalent délen !!!

Így aztán ahogy tehette, összecsomagolta családját és onnan ki-, ide bevándoroltak, illetve megvásárolták a tófeji kerámiaüzemet, hogy azt téglaégető üzemként működtessék. Nincs részletes információnk a család napi boldogulását, beilleszkedését illetően, mindenesetre a jólét addig tartott, míg a II. Világháborút követően nem államosították a téglaégetőt. 

Az 50’es évekre felcseperedett gyermekük, ifjabb Celotti, Aldo, mindenesetre még kitanulta a téglaégetés fortélyait, és valószínű szerethette is a mesterségét, illetve hosszabb távon próbálhatta megújult alapokra helyezni a család megélhetését, mert a keszthelyi telekre szert téve előbb egy téglaégető kemencét épített, és a házat 54’ben már a saját készítésű téglákból emelte.  

Az építkezés megkezdése megelőzte a tervezést, állítólag a tervező számára nem is voltak világosak a szándékok, de legalább az eredeti tervrajzok íme, fennmaradtak az utókornak. Az mindenesetre biztos, hogy a torony-kúp kivitelezése valahogy elmaradt és a télikertből is sajnos szerelőaknás garázs lett. A téglaégetőt gombatermesztő pinceként tűntették fel, bizonyára a hatóságok megnyugtatása végett, formailag sem hasonlít a végeredmény a tervezettre, és a papírokon szerepelő kémény sincs meg. A kemence eredeti vagy feltételezhető működésével kapcsolatban mindenesetre szívesen vennénk szakértő hozzászólásokat – mielőtt vélhetően borospince képében kap új funkciót.  

Aldo magyar feleségétől sajna idővel elvált és hazaköltözött Olaszországba, és két gyermeke is ráébredt, hogy nagyapjuk ’10-es évek-beli tapasztalataihoz viszonyítva megfordulhatott a trend, így a mama 1991-ig egyedül lakta a házat, de mivel félt egyedül, akkor átköltözött egy lakásba. Az idős hölgy pár éve már nem él, az örökösök pedig úgy határoztak, hogy eladják a házat. A csak nyaranta hazalátogató örökös hölgy kitette az ELADÓ táblát az utcafrontnál egyébként alacsonyabban álló bejárati ajtóra. Bár az Eladó tábla nem ritka a balatoni ingatlanokon, úgy gondoljuk mégis szerencsénk volt, hogy csak egy – vélhetően - ingatlanberuházó előzött meg minket érdeklődésben, akinek viszont szintén szerencsénkre pár méter hiányzott a telek szélességéből megvalósítandó álmához.

Így lett miénk a Celotti ház, és mi szeretjük és értékeljük a történetét, illetve terveink szerint amit lehet a kellő tiszteletadás mellett megóvunk belőle. Kivéve talán az Óz-díszletre hajazó csavart oszlopokat.....