Az 'en suite' fürdő, a nedves szoba és a márvány I.rész

I.rész - Az elvetett változat

Amikor beszélgetni kezdtünk a lakás megvásárlásáról, bevallom lelkiismeret furdalásom támadt, hogy akkora lenne a hálószobánk, amekkora területen komplett családok élnek. Aztán ahogy elkezdtem funkciót rendelni a terekhez, egyértelmű lett hogy a nagyvonalú alapterületen kénytelen leszek a szülői fürdő + gardrób kérdést is megoldani, ezzel sikerült gyorsan megnyugtatni magam.

Textilek - második felvonás: Diadal a hálóban

Régen nem érdekeltek a textilek. Talán azért, mert keveset foglalkoztam velük, itthon pedig többynire méregdrága rendelendő anyagokra találtam és meghátráltam.

A ház tervezése során némi segítséggel is persze, de ráhangolódtam a dologra. Azért a mai napig nagy körültekintéssel közelítek a textilekhez, mert már tudom, hogy szinte minden ezen áll vagy bukik. Na jó, és egy sor más kiegszítőn is.

Előbb a kárpitokra, majd a függönyök anyagaira is kezdtem lassan rátalálni, de a háló bizonyult a mumusomnak. Hónapok óta vajúdok vele, beleszeretek valamibe, aztán legközelebb már nem annyira tetszik, még jobbat találok, de aztán mégsem... szóval azt hittem sose lelek rá az igazira.

Legutóbb azt gondoltam, hogy a szűrőn utolsókként fennmaradó klasszikus William Morris "epertolvaj" arts & crafts (!) minta vagy a Schumacher cég 'lótuszkertje' között dől majd el a verseny.

Schumacher - Lotus garden

William Morris - Strawberry thief

Még Morris vs. Schumacher szösszenet is készült

Nekem nem tetszik, ha egy függöny főszereplő akar lenni, ezért olyan anyagra vadásztam, ami a fal és a falkazetták szürkés-zöldes színeibe belesimul és megjelenik benne az ágy kárpitozásának sárgája és/vagy a fakeret barnája. A túl apró minta szerintem elvész vagy kaotikussá válik, a túl nagy minta pedig összenyomhatja a teret. Ezen kívül, mivel a hálóban a klasszikus jegyek ellenére az ágykeret natúrra csiszolt lenolajos felületén kívül tulajdonképpen minden új, szerettem volna valami régies és a már sokat emlegetett gyarmati motívumot ide. Ezek mentén történhetett, hogy ennek a Kravet textilnek a kopottas közel-keleti vagy talán indiai falfreskót sugalló mintáját nem bírtam kiverni a fejemből, így végül ő lett az igazi, megszerettem, megvettem.

Na meg azért, mert ennek a mintának a folytatásaként még inkább kívánkozik a hasonló hangulatú falfestés, amit a textil hiányában szintén oly régóta halogatok.

Addig is még ezt az ikatos-marokkói mintát választottam hozzá a
télen benti, nyáron teraszon tartózkodó fotelek kárpitjául. 

Így most már hamarosan indulhat Amerikából a textilszállítmány és én nagyon izgulok hogy milyenek lesznek, alig várom.

Elő-epilógus

Úgy terveztem, hogy ezt a bejegyzést a legvégére hagyom - talán csak a tavasszal esedékes kertépítés követte volna még - és bár azért most már kiszámíthatóan elkészül a házunk és hamarosan meg is osztom azt is, mégis előbb időszerűvé vált a végére szánt slusszpoén. 

Egy házépítés - bocsánat: felújítás - rengeteg változással jár az ember életében. Kétségtelenül vannak dolgok, amik komoly lelki terhet rónak az egész családra, még akkor is, ha mindent megteszünk hogy ne hagyjuk őket eluralkodni: a menet közben óhatatlanul gyarapodó költségek,  a hibák, a csúszások, az állandóan felmerülő újabb nehézségek.

Mégis elmondhatom, hogy nagyon szerencsések vagyunk, mert a fentiek viharfelhőitől kísérve is erősebben, derűlátóbban, izgatottabban jöttünk ki az egészből, mint gondolatban remélhettük az elmúlt majd' másfél év után. 

Mert igen, van egy csomó pozitívum: tulajdonképpen egy komoly életmódváltozásnak nézünk elébe - lesz egy olyan hely, ami úgy tűnik tökéletes menedék lesz mindentől, ami amúgy szeretett nagyvárosi létünkben a démonokat jelenti. A nyugodtabb körülmények között töltött fesztelen együttlét pedig azt gondolom megfizethetetlen egy család életében. És én, aki korábban mindig abban reménykedtem, hogy egész életemben utazhatok, nem cserélném el ezt a fészket évi két tengerentúli nyaralásért (na jó, legfeljebb ha az év felét máshol tölthetném). És persze csak mindaddig, amíg a ház fenntartása nem veszélyezteti a családi egyensúlyt, na és amíg megtehetjük, hogy nem elsősorban takarítani és karbantartani járunk oda.

A fenti nehézségek így végül mind csak tapasztalatok, amikből tanul az ember. 

És attól függetlenül, hogy persze nem biztos, hogy mindenki épp így csinálta volna, azt gondolom: mégiscsak értéket teremtettünk azáltal, hogy a lebontás helyett megtartottuk ami az eredetiből szép és jó volt és újat is ezek tisztelete mellett próbáltunk hozzáadni.

Az elején arról írtam bejegyzést, hogy milyen tárgyakra kezdtem vadászni már ideje korán (már ha létezik ilyen). Annak hogy nem folytattam többek közt az volt az oka, hogy a keresgélések közepette meglehetősen sok olyan tárgy gyűlt össze, ami egyre nyilvánvalóbban nem a házba kívánkozott. Mikor megunta a férjem, hogy nem tud beállni a garázsba (jogos: a kocsijának több díszítőeleme bánta), béreltünk egy duplagarázst a közelben. A garázs idén nyárra tarthatatlanná vált: vagy eladom, vagy elajándékozom az egészet, vagy kezdek egyebet a gyűjteményemmel. Előbbi kettő azért sem volt indokolt, mert sok darabot elkezdtem felújítgat(tat)ni, megszeretni, kezdett az egésznek kialakulni valami arculata, amit már nem akartam veszni hagyni. Persze kisebb vagyon is állt már benne - azt hiszem ez a pillanat volt a "point of no return". 

Helyet kezdtem keresni a gyűjtemény- és ezzel valamiféle bolt-galéria számára. Sok jó, de kompromisszumokkal teli helyiséget megnéztem, amik vagy túl drágák, vagy túl messze voltak, és volt álom-lehetőség is, ami a család javára hiusúlt meg. Bár a végül meglelt hely is sok megalkuvással indult, az az igazság hogy vélhető ideiglenességében is megszerettem. 

Vesződtem névvel, arculattal, értékesítési csatornákkal, de ennek mélységeibe már csak azért sem megyek bele, hogy legyen valami, amit megtartok magamnak. Szóval végül megszületett a 

, ami még sokat alakulhat, de jelenleg leginkább egy weben működő, de bemutatóteremként fizikailag is látogatható afféle "bútor concept galéria" ambícióval bír. Mindenevő létemre még sok minden letisztulásra vár, de a "concept" a dologban mindenképpen az eklektika: hogy legyünk bátrabbak a stíluskeveréssel, hogy ha kellő ihletet kaptunk a blogokból és magazinokból, használjuk is azt otthon, valamint az értékmentés: hogy a régi dolgokat megbecsüljük, használjuk modernül. Kortalan, lehetőleg egyedi formavilágú bútorokat, kiegészítőket gyűjtök, átdolgozom, felújítom őket és így szeretném ha mások is szeretnék őket. 

Van egy csomó tervem és ötletem, amikkel szeretném majd többé tenni ezt, mint egy bolt, de erről majd folyamatában. Illetve hogy mindebből mi lesz, az most már a közönségen múlik elsősorban. 

Készül még a weboldal, a tábla a helyiség elé és a profi fotóssal is kerülgetjük egymást, de íme addig is néhány kép, amik ha nem is profik, azért a hangulatot talán érzékeltetik. 

Szóval ha mindez tetszik, addig is amíg a web felület elkészül, lehet jönni látogatóba és vásárolni is keddenként 9:30-tól 15:00-ig vagy más, megbeszélt időpontban. 

Bár még csak ismerkedek az intézménnyel, lehet szeretni facebook-on itt: http://www.facebook.com/motrovintage , ahol egyébként megtalálhatóak az elérhetőségek is és igyekszem majd az újdonságokat feltenni. 

Hát ez volt a reklám helye. Amúgy a motro.hu weboldalon is fogok blogolni eklektika témakörben és lesz lexikon is stílusokról, tervezőkről, stb...  de ha a Villa Celottiban a felújítás nyomon követése tetszett inkább, szeretnék mindenkit megnyugtatni: ebben a témában is visszatérek, ugyanis a közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy a fővároson belül is kénytelenek leszünk költözni hamarosan, így aztán jön - jön - jön  az újabb blog amit az ingatlanpiac feltárásával indítok majd: 5 tagú család bombajó stílusos tágas lakást keres a XI. - XII. - II. kerületben - talán még az V. - ki tudja? 

Szizálkultúra

A hétvégén nem kimondottan azokat a fotókat készítettem, amikre vágytam.  Ugyanis a legszembeötlőbb dolog a házban az volt, hogy a melegburkoló alvállalkozó csúnyán elrontotta a padlószőnyeg lerakását. A helyzet a csigalépcsőn a legkeményebb. Én őszintén szólva nem hittem a szememnek, hogy a padlószőnyeget a falnak szorítva vágták végig pengével, amelynek folyamán egyrészt össze-vissza vagdalták a lefestett falakat, másrészt a lépcsőfokok nagy részén kisebb-nagyobb rés keletkezett a burkolat és a fal között, mert hát egy merev szőnyeg és egy hajlékony "sniccer" találkozása ugye látatlanban is kétes kimenetelű. A szegetlen szőnyegnek pedig nyilvánvalóan eleve meg vannak számlálva a hónapjai. Persze ha az ember tesz rá egy jó vastag lábazatot még lehet nagyvonalú, de itt nem ez volt a feladat! 

Szóval nézzük, hogy NE burkoljunk szizálszőnyeget csigalépcsőre lábazat nélkül: 

És azt is, hogy hogy kellene szizál szőnyeget lábazat nélkül lépcsőre burkolni. (Így: végy egy "nem magyarul" gondolkodó burkolót, aki igényes a munkájára és nem akarja minél gyorsabban letudni a neki egyébként nem tetsző feladatot. A szőnyeget ugyanis legalább lépcsőfokonként sablonozni, kiszabni és valamely szőnyegáruhzában körbeszegetni szükséges, majd ezután a szép egyorma és nem foszló szőnyegpaneleket leragasztani a lépcsőre !) És akkor ilyen lesz az eredmény: 

A hálószobában szörnyű illesztések, dirib-darabokból összeszabott sarkok fogadtak. 

A hab a tortán mégis az volt, hogy bár a padlószőnyeg lerakását követően azt mondták: csak cérnakesztyűben és zokniban engednek bárkit a házba, csak én több utómunkát végző bakancsossal találkoztam a csak hevenyészetten elszórt takarásokon közlekedve, vagyis hol eltalálva azokat, hol nem - többnyire nem.  

Ha a rossz irányba lerakott tömörfa padló esetében megbékéltem a nem kedvem szerint, ám kétségtelenül szépen lerakott burkolattal, most nem kegyelmezhettem - még most is vérben forognak a szemeim. Az ítélet: újraburkolás. Az elhatározásig már annyit keseregtem és rágódtam azon, hogy ez a szegény szőnyeg vajon miért nem kapja meg az őt megillető tiszteletet (mert mi lett volna ha ő  történetesen egy hófehér gyapjúszőnyeg - akkor is összegányolják, széttapossák szegényt?), hogy aztán legalábbis azt hiszem rájöttem a miértekre. 

Nevezetesen hogy a mi kultúránkból mennyire hiányzik ezeknek a természetes növényi rost szőnyegeknek az intézménye. Mert a nép egyszerű gyermeke ezzel a textúrával hol találkozik?  Lábtörlő formájában (ez látszott nálunk). Haladók már felfedezik az Ikea-ban és egyéb áruházláncokban szegélyezett szőnyeg formájában. Ipari felhasználók irodákat burkolnak vele. De mi van az otthoni szőnyegpadlóval? 

Utólag visszagondolva már réges-rég Amerikában is láttam lakásokban, de úgy igazán először cika tíz évvel ezelőtt szerettünk bele a padlószőnyeg formátumba egy barátom párizsi bérleményében. Akkor sokáig emlegettük, de keretünk nem volt rá. Utána pedig megfeledkeztünk róla, egészen addig, amíg Zita elő nem állt az ötlettel a tervezés kezdeti fázisában. Szokásomhoz híven vad inspirációvadászatba kezdtem a témában, főleg a lépcsőburkolás kapcsán. Jöhetett a szőnyeg! Egyedül a gyerekszobáknál álltam ellen még pár hónapig, de aztán megadtam magam, mert összehasonlíthatatlanul melegebb, természetesebb egy laminált padlónál. A földön játszó gyermekeknek pedig ugyanúgy rakhatunk rá puha szőnyeget. 

Íme a gyűjtemény. Azt szerettem volna megmutatni, hogy ez a szőnyeg mennyire jól működik az eklektikus elképzelésekkel. Mert szinte minden stílussal passzol és azok mindennemű keveredésével azáltal, hogy összefogja a teret, tompítja a szélsőségeket, mindenhova becsempészi a természetet. Minden helyiségben szép, de elvetelmültek (vagy gyermektelenek) még konyhába is teszik, bátrabbak pedig falon, mennyezeten is kipróbálhatják egy trópusi vagy retró hangulat kedvéért.  Én beleszerettem! A műszaki-praktikus tartalomba pedig most nem megyek bele, annak mindenki járjon utána maga !

-----------------------------------

Antik, színes, geometrikus szőnyeggel:

-----------------------------------

Kisebb - nagyobb gyerek szobájában: 

-----------------------------------

És fekete padlóval is nagyon hatásos: 

Fotógyűjtemény: Oszlopok a lakásban

A konyha-étkező és nappali közös terénél szerettük volna a két funkciót valamennyire elszeparálni, de a tér megosztása nélkül. Ekkor merült fel az oszlopok ötlete, amibe azonnal belekapaszkodtam,  mert egyrészt nagyon tetszett, de mint kihívásba is, hiszen ki kellett még találni az anyagát, formáját. Persze a fotógyűjtés előbb megkezdődött, minthogy a tér többi jellemzője kialakult volna, így sokféle verzió összegyűlt, hogy legyen miből meríteni. 

Van itt mindenféle anyag és forma, ez is mutatja, hogy bármilyen stílusú térre adoptálható a gondolat. Ha nem teret választ el, csak funkciót vált a fal mentén vagy dekorációként áll a sarokban - akkor is nagyon hatásos, és ha nem is oszlop, csak egy arra hajazó váza vagy méretes kerámia posztamens, szintén nagyon karakteres lehet.

A hazai kínálatban találtam csodálatos de végül elvetett vaskandelábereket és faragott faoszlopokat antiklerakatokban, a kerámiaváltozat pedig csak keramikus rokonom egyébirányú leterheltsége miatt hiúsult meg, így végül betonból készülnek a homlokzati oszlopokhoz húzó beltéri változatok, és fehér zománc festéket kapnak a kerámiás hatás kedvéért.