A gépek bevonulása

Múlt keddi érkezésünket követően úgy döntöttem, hogy ezen a héten is Keszthelyen maradok a két lánnyal, mivel mindenféle események és találkozók kerültek kilátásba, meg különben is... Illetve az én elképesztően nagyvonalú férjem rávilágított: örüljek már neki hogy minden szempontból lehetek annyira laza, hogy nem rohanok vissza Budapestre, elég ha a család férfi tagjai: ő és az immár iskolás rangidős gyermek teszik szolgaian a kötelességüket. Hát nem édesek?
(Azért a vasárnap esti pizza és a hétfői gyros-vacsora után ma elkezdtem aggódni, hogy a többnyire legkésőbb 7-kor vacsorázó gyermekem 7:30-kor még nem tudta mi lesz vacsorára..... azért imádom őket és amúgy pasisan remekül boldogulnak nélkülem is.)

Nehezen írok új blogbejegyzést, mert még mindig nyomaszt két félig megírt fontos téma: a textileké és a kerttervé. Az a baj, hogy mióta itt vagyunk egy dolog viszont nagyon is inspirál: ágyba kerülni jó korán esténként és nagyokat aludni.

Na de hogy valami vizuálissal is szolgáljak: nagyon büszkék vagyunk rá, hogy múlt héten családilag kipiknikeztünk a ház elé és megcsináltuk - igen, mi magunk: papa, mama, gyerekek - az előkertünket. Na jó, nagypapi is segített, aki főleg társaságot és italokat biztosított, lassításra bírta a közeledő járműveket és beljebb terelte előlük a csemetéket, és hát ez is fontos! Megjegyzem: szerencsére nem volt sok - mármint jármű.

Nem ér alábecsülni, ez lesz ha nagy lesz: 

Növénylista :

5-5 tő sötét és világos kecskerágó
3 tő terülő madárbirs
3 tő terülő rózsa
3 tő fehér pimpó
6 tő örökzöld puszpáng
+ 2 zsák marhatrágya az ültetőgödrökbe
+ 3 zsák mulcs
+ a mindenki ellenkezése dacára a 7 m-es létráról ereszt takarító családfő által begyűjtött több vödörnyi tuja tűlevél, szintén mint mulcs

Adott napot amúgy csak kaki-napnak kereszteltük, az alábbi események miatt (ezeket inkább nem fotókommentálom):

- Arra ébredtünk, hogy kertre nyíló teraszunk lábtörlőjén egy adag fenti termék került elhelyezésre. Eléggé felszívtam magam, mivel ez egy állattól is pofátlanság, de bevallom az is felmerült bennem, hogy bár tudtommal senkit nem haragítottunk (még) magunkra - sőt minden nap újabb szomszédok üdvözölnek kedvesen - azért sose lehet tudni...
Mindenestre így felpaprikázva rátelepdtem biztonsági kameráink felvételeire és némi keresgélés után le is bukott a három házzal odébb lakó nagy termetű ronda szürke macska, aki nem átalott hajnali 2:08-kor megjelenni az ajtónk előtt és némi kapirgálást követően odapiszkítani. Most őszintén.... szerencséjére azóta nem futottunk össze.

- Ezt követően a vidám családi kertészkedés egy átszellemült pillanatában legkisebb gyermekünket értük tetten, amint derékig a trágyás zsákban homokozik - na jó, tulajdonképp ez volt a legkevésbé undorító még mind közül, mert szerintük az "különben is csak föld".

- A nap végére a kutyánk lepett meg minket, aki az utcai pikniken felbuzdulva rá nem jellemző módon elcsatangolt, majd nyilvánvalóan nem csokiba, nem is rózsaszirmokba, hanem valami másba henteregve tért meg kis kalandjából, a kertészkedésbe belefáradt családfőnek némi plusz programot kreálva. Éjszakára a lakásból való számüzetésének csak a kertajtóban véghezvitt kitartó és felháborodott ugatása vetett végett, mivel féltünk, hogy még a végén tényleg ránk haragítja a szomszédságot és kezdhetjük elölről az egészet....

Szóval a fiúk visszatértek a "bányába", mi pedig tovább intézkedünk itt. Tegnapra történetesen a kert tereprendezése volt ütemezve, és szuper élmény volt, ahogy a manzárd teraszon kávémat kortyolgatva szemléltem hogy begördül a gépeket szállító teherautó és beindul a munka. Nagyon izgalmas volt.

Persze ez csak a durva előrendezés, így látványos csodák még nem történtek, én már azért látom amit látok. És remek terep kínálkozott átadni gyermekkori petanque-élményeimet az utódoknak. Többet még nem árulok el...

És akkor ha már így halogatok más témákat, legalább íme: sort kerítek a keserű pirulára. Jobb, ha leírom, mert nem jó ha az ember bármit a szőnyeg alá söpör, bár amúgy nem tesszük, dehát blog-szinten se szépítsük. Mert hát az élet nem fenékig málnaszörp, a legszebb épületek bizony régiek, meg különben is, jó okulás lesz ez későbbre is, hogy kezel egy kivitelező utóbb felmerült problémákat.

Tulajdonképpen már december-januárban elkezdődött: a legalsó szintünk elkezdett salétromosodni. Az építésvezetőnk először azt gondolta, hogy ez a régi falaknak lehet köszönhető- már bennük volt. Nekünk nem annyira tetszett ez a magyarázat, dehát kezelték a megfelelő szerekkel, újrafestették, újra előjött, illetve egyre több helyen jelent meg, már az újépítésű szárnyon is, ez nagyjából kizárta a régi-falak teóriát. A tárolónk az adott szinten úgy 1/2 méter magasságig tiszta víz lett. Ekkor elhelyeztek egy nagy teljesítményű páraleszívót. Március végére aztán egész jól száradtak a falak, majd amikor múlt héten megérkeztünk azt láttuk, hogy a helyzet nem javult. A temperálás megszűnésével és a távollétünkben zárt ablakok mellett a szintre érve levegővételnél és a bőrünkön is érezhető volt a durva páratartalom, a falak pedig értékelhetetlen állapotban vannak. A Playmobil hercegnők kastélyát elmozdítva minden képzeletünket felülmúlták a látottak:

Emlékeztetőül: egy eredetileg tulajdonképpen száraz, de mégis szuterén adottságú szintet mélyítettünk ki, alapoztak és szigeteltek alá utólag. Jelenleg a falak alsó részén jelentkező probléma a külső terepszint alatti szigetelés vagy a drainezés hibájára utal, de még nem tudható.....

A kivitelező szakmai kompetensei a legjobbkor érkeztek anno: a belső részeket márciusban a legjobb állapotukban látták, így bár megásták a feltáró gödröket a szigetelés esetleges hibáinak feltárására nem állítom hogy kapkodtak a kivizsgálással. Ma végigjártunk a főépítésszel és láttam rajta, hogy valóban: bennük azért nem tudatosult a probléma mértéke. Nagy teszt előtt állunk: hogy mi lesz innentől, hogy fogják megválaszolni, kezelni, javítani és kompenzálni a dolgot....

A helyüket meglelő és nem lelő bútorokról

A számomra már elképesztően stresszes szűnni nem akaró télben a kert tervezése az abszolút fény az alagút végén. Ez egyben eléggé leköti az energiáimat, és még sok minden más is, de az most mellékes. A kertre pedig külön térek majd ki, mert elég izgalmas, hogy kezd a fejemben és papíron is körvonalazódni a dolog és most már hiszek benne, hogy nagyon szuper lesz a végén ha sikerül mindent megvalósítani.

Ízelítő

A március 15-e körüli két hétvégét, valamint a köztes időt is sikerült a házban tölteni és a kezdeti jó időből kifolyólag nem is bírtam magammal: a ház északi oldalát védő magas tuják alatti rézsűt gondosan felkapáltuk, kigyomláltuk a két lánnyal, miközben minden médiától önként elzárva (na jó, internetem volt, de ki pazarolja a 3G-s kapcsolatot holmi világi hírek olvasására) mit sem sejtettem a közelgő pokolról. Így aztán március 13-án elkocsikáztunk a kertészetbe és az árnyéktűrő talajtakarókat és alacsony cserjéket azon nyomban be is ültettük. Másnap reggel nemigen hittem a szememnek, na és a fülemnek, amikor az ablakon kinézve holmi rissz-rossz F-kategóriás katasztrófafilmbe csöppentem. A tomboló hó- és szélvihar így felkészületlenül különösen szürreális volt, sokkolt állapotomban még fotózni is elmulasztottam, inkább homokba dugtam a fejem és dupla-fejezetet olvastam a 'balatóniai lovagregényből' a gyerekeknek. Reményeim szerint a hószigetelés legalább megóvta a friss ágyást a fagyhaláltól. Részünkről még zokninyúl készítéssel és az 'albánpék' szilvásbuktájával vigasztalódtunk!

Értékelhető cukrászdák hiányában Keszthelyen viszont
tökéletesen kihagyhatatlan az 'albánpék' szilvásbuktája
(Figyelem - más ízesítésben ellenben nem az igazi!)

Örömmel szeretném bejelenteni, hogy immár hivatalosan is átvettük a házat a generálkivitelezőtől. Egy-két ügyünk maradt még azért egymással, őszinte gondoskodással a héten még például nagy teljesítményű páraelszívót helyeztek el az alsó szinten, ahol sajnos a régi téglák nedvességgel telítettsége okán salétromosodásnak indultak a falak. Nem vagyunk elkeseredve, a régi ház felújításával ilyenek benne lehetnek a pakliban, és állítólag némi küzdelemmel és kitartással, sok szellőztetéssel és egyéb praktikákkal eltűntethető. Lehet, hogy Amerikában nézek valami szer után, mert ott nem viccelnek a kemikáliák hatékonyságával.

Az asztalosok is haladtak, de még mindig nem végeztek. Beépült a nappali északi fala és összességében épp olyan lett mint szerettem volna, bár a merőlegesek és párhuzamosok még némi javításra szorulnak. Keresem a két plakát legjobb helyét és ide várom még jövő hétre az elkészült, de még általam is csak fotón látott modernizált recamier-t. Már most imádom!

Előtte: itt

Családunk férfiúi inkább szellemi emberek lévén - a legnagyobb kihívás pillanatnyilag bármit felszerelni miután levonultak a mesteremberek. Nagyon úgy tűnik, hogy kénytelen leszek valami helyi ezermestert vadászni ha szeretném elérni, hogy a szintén a beugróba kívánkozó gipszpolcok, valamint a függönykarnisok, tükrök, és egyéb kiegészítők megfelelő minőségben és még az idén a helyükre kerüljenek.

Köztük az anno a Goaban vásárolt polc, amelyről már épp lemondani készültem, mikor hirtelen beleláttam őt a falikutas-feketemészköves-modernvécés mellékhelyiségbe. Hát majd meglátjuk.

A polc persze majd az eredetitől merőben
eltérő tartalmat kap, a 'művészet' a maga
módján azért biztos helyet kap rajta. 

A kékségtől megfosztott étkezőasztallapot még nem láttam, de idő közben hosszú betegségből szerencsésen felgyógyult kedvenc asztalosomnak sikerült tökéletesen megvalósítani, amit én a nyers-rusztikus étkezőasztallapról gondolok. (A budapesti étkezőnkbe került prototípus fölé tökéletesen illik az Artkraft nagyméretű acélkék ipari lámpája! - a déli fekvésű csupa-ablak helyiségben túl sok a fény egy értékelhető össz-fotóhoz )

A közelmúlt dicsőséges veresége volt, amikor az éjjeliszekrény -egyik gyermekem szerint hajnaliszekrény, hát igen, ki mire hazsnálja, ugye...- intézményét mereven elutasító, és ezzel az én dacos elszántságomat aktiváló férjemnek sikerült egy olyan darabot találnom, amire azt mondta: "valóban nagyon finom darab" és hogy hajlandó vele együtt élni. Nos, a szekrény tényleg gyönyörű, de még a felújítása előtt a helyére próbáltuk, ahol kiderült - az én számomra legalábbis, a férjem most már kimondottan szereti -  hogy sajnos mégsem az igazi a neki szánt helyre. Az éjjeliszekrény ilyetén felszabadulva valószínűsíthetően felújításra, majd a bútorboltba vándorol, ahogy azt több elődje is tette.

Nagyon boldoggá tett, hogy a gyerekszobákban már korán megvoltak az alapdarabok, mégis lassan áll össze az előzőleg vizualizált összkép és azt hiszem itt érződik leginkább a kiegészítők, textilek hiánya.

A fiúszobában remekül bevált a csíkos lábú asztal, sikerült egy hozzá passzoló forgó műhelyszéket találnom, de még mindig nincs kész az egészfalas vintage-foci-fotó tapéta, egyértelműen át kell kárpitoztatnom a retró fotelt, kell egy ütős állólámpa a sarokba és azt hiszem beszerzem ide a sokat kerülgetett sokfiókos zöld szekrényt is. A nappaliban helyét nem találó alacsony fiókos komód viszont végül szuperül idepasszolt éjjeliszekrénynek. Sajnos a szobát elmulasztottam lefotózni, de majd legközelebb.

A lányoknál teljesen felborította eredeti elképzeléseimet a család egyöntetű szavazata az ágyak fallal párhuzamos elhelyezése mellett, így ez az a szoba, amiben a legtöbbet kell még elmélkednem. Az eredeti, nagyon is színes elképzelkéseknek egyelőre szintén ellene dolgoznak a fehér falak mellé újonnan elkészült fehérre festett bútorok. Viszont nagyon szépek lettek, egyelőre velünk együtt Budapesten várják a következő keszthelyi szünidőt és mintadarabként szolgálnak majd, mint rendelhető motro gyerekbútorok.

A régi tálalófelépítmény dobogószerű alapot kapott a
teljeskörű felújítás keretében. Az összecsapott fotón, megfelelő
fényviszonyok nélkül, nem látszik az ajtók gyönyörű eredeti
üvegbetétjeinek kéksége. 

2 in 1: nagyon szeretem a félbevágott, majd
szerkezetileg stabilizált, egy étkezőasztalból
lett két íróasztal koncepcióját

Még a tervezés első fázisaiban találtam rá egy képre. Bár még nem pontosan tudtuk hogy fog kinézni a gyerekszint fürdője, lelki szemeim előtt találó volt ez a hangulat. Nos a minap az említett helyiségben tükör ügyben forgolódva beugrott a kép és megelégedéssel konstatáltam, hogy valóban: igazam volt. Nagy méretben rendeltem meg a helyi nyomdától és nagyon várom hogy milyen látványt nyújt majd, simán üveglap mögött a kád fölött.

A mai szemmel már-már abszurd középkori
ábrázolás épp annyira komoly, mint amennyire egy
gyerekfürdőben függő nyomat komolyságra szorul.

Nos ennyit mára a házról és bútorokról, mert fejben már úgyis a kertben járok, és a kutatás-tervezés szenvedélyének hódolva hamarosan elárasztom a blogot érdekességekkel, információkkal, kerttörténelemmel és sok-sok kertfotóval!