A várárok

Június 15-én hivatalosan, lelkesen, de fenntartásokkal kezdtük meg a nyári rezidenciára való leköltözést.

Az előzmények: az alsó szintünk falainak kitartó nedvesedése, az egyik alsó szinti mennyezeti lámpából esőzéskor azzal azonos mértékben folyó víz és némi presszió tettre sarkallta kivitelezőnket, aki a kríziskor - le a kalappal - gyorsan és profin regált. Az első lendületet követően elkezdődött a feltárás, amely a díszburkolat felszedésével és a ház körül egy méretes árok ásásával járt. Azóta a június 15-ére előirányzott türelmi idő már június végére módosult, azonban az első héten tapasztaltak nem töltenek el féktelen derűlátással ami az ütemezést illeti.

Eddig csak az ügyvezető szóbeli infóira alapozva azt sikerült kihámozni, hogy nem számítottak arra, hogy egy ennyire lejtős telken megmaradhat a talajvíz, a szigetelés nem feltétlenül talajvíznek ellenállónak lett kialakítva, és a drainezés mélyebbre süllyesztésével remélik még megoldani a házat körülvevő vízréteg elvezetését. Ezt kicsit nem értjük. Nem azért, mert értetlenek lennénk, de az alábbi tények cikáznak a gondolatainkban: 

1. A talaj agyagossága, az agyagos talaj víztartó "szivacsos" tulajdonsága nem lehetett titok senki előtt, legyen akár a tervező vagy a kivitelező felületes a kezdetekkor vagy a munkák során. 

2. Az eredeti, 60+ éves háznak nem voltak vízesek a falai. A talajvíz tehát feltehetően el tudott szivárogni a ház alatt. Ergo az utólagos alap, ha így elzárta a víz útját, esetleg rosszabbat tett, mint amennyit hivatott volt javítani a helyzeten?  (Azóta az újabb teória szerint az alap anno váratlan vízérbe ütközött - de akkor nem látszott ez?)

3. A környéken mindenhol van talajvíz 1.5 m mélyen, ha a ház alapja az utcafront és a környező földréteg alatt 3-4 méterrel van, miért is ne lenne nagy mennyiségű talajvíz jelen?  

Szombat éjszaka vihar érkezett. Éjjel 11 óra előtt arra lettünk figyelmesek, hogy a már megoldottnak vélt probléma ellenére alvó lányaink szobájában újfent folyik a víz a mennyezetből, immár nem csak a lámpatestből, ahogy azelőtt, hanem a mennyezet felületéből, inkább zuhanyszerűen, mint diszkrét, vödörrel gyűjthető módon. A lányokat kimenekítettük a szobából, az esőben az árok szélén lavírozva vízgyűjtő alkalmatosságok keresésére indultunk a tárolókban, végül úgy 30-40l vízet borítottunk ki a két gyűjtőedényből, melyek mellett a padlószőnyeg, a falak és lábazatok is tetemes mennyiséget voltak kénytelenek felvenni. Ezt követően levelet írtam. Nem túl baráti hangvételben.
Erre a hétre visszahelyeztem tartózkodásunk helyszínét a fővárosba. Na nem mintha megfutamodtam volna, de az előrejelzett időjárás, a vidéki bébiszitter hiánya és a bútorbolt azóta szintén prolongálódott költöztetése adott (volna) tennivalót. Így csak medencében pótolom a Balatonban 3 gyerekkel sportszerűen nem űzhető úszást és egyéb sportokat, csütörtök délután várom a bútorok iránt érdeklődőket még a régi üzletben és hajkurászom a mestereimet, ellátogatunk az ismerőseink által új életre keltett Gellért kismedencékbe - alias Pagony, moziba, és a gyermekek is bandázhatnak kicsit, mielőtt új ismerősökre tennének szert az úszó-, vitorlás- és régésztáborok alkalmával a Balatonnál.

Már rég elhatároztuk: nem idegesítsjük magunkat semmin. Ellenben megérett az elhatározás: minden korábbi jó viszony ellenére műszaki ellenőrt akasztunk kivitelezőnk nyakába, aki majd helyettünk faggatja-hajtja őket, illetve segít megvilágosítani, hogy pontosan mi zajlik a helyszínen. Meglátjuk hogyan tovább....

Azért pozitív fordulatok is akadnak. Mivel öt strand van séta- és bicikliközelben, egyelőre nem tervezünk kardunkba dőlni a kert hiánya miatt, a múlt heti kitartó strandolás következtében viszont egész jó alapszínünk lett.
Mikor blogírás kapcsán vasárnap délután kettőkor még pizsamában ültem a teraszon egy pohár rosé-t szürcsölve, konkrétan olyasmire gondoltam, hogy vízesárok ide vagy oda, az élet mégiscsak szép!

A közelmúlt Balaton-felvidéki túrái, illetve kecskesajt- és pisztrángbeszerzés alkalmával szerettünk bele az antiklerakat szokatlan darabjába: ebbe a valószínűleg a 60-as évek körül készült óriási üveg-fém lámpára, mely a búraválasztását tekintve mindenképp meghökkentő, de utóbbi áthúzásra kerül és így majd végképp beilleszkedik új környezetébe nálunk. A lerakóasztal is viszont cserére szorul azt hiszem.... én már ki is néztem, remélem meg lesz még!

Megszületett egy gyűjtemény: az első retró fa változat spontán beszerzését követően szintén véletlenül akadtam a fém és fa art deco vízimadár párra. Jól néznek ki négyen együtt és nem lepne meg, ha ráállna a szemem hasonló darabokra a jövőben, persze azért mértékkel...

És haladunk a zenefelszerelés összegyűjtésével. A már beszerzett és jelenleg furnérpótláson áteső 1972-es tervezésű Bang & Olufsen Beomaster 901 erősítőhöz már megtaláltuk a lemezjátszót és a hangfalakat, amint megérkeznek hamarosan költözhet az LP gyűjtemény is és végre nem csak a gyerekektől és a szivattyúktól lesz hangos a ház...

A helyüket meglelő és nem lelő bútorokról

A számomra már elképesztően stresszes szűnni nem akaró télben a kert tervezése az abszolút fény az alagút végén. Ez egyben eléggé leköti az energiáimat, és még sok minden más is, de az most mellékes. A kertre pedig külön térek majd ki, mert elég izgalmas, hogy kezd a fejemben és papíron is körvonalazódni a dolog és most már hiszek benne, hogy nagyon szuper lesz a végén ha sikerül mindent megvalósítani.

Ízelítő

A március 15-e körüli két hétvégét, valamint a köztes időt is sikerült a házban tölteni és a kezdeti jó időből kifolyólag nem is bírtam magammal: a ház északi oldalát védő magas tuják alatti rézsűt gondosan felkapáltuk, kigyomláltuk a két lánnyal, miközben minden médiától önként elzárva (na jó, internetem volt, de ki pazarolja a 3G-s kapcsolatot holmi világi hírek olvasására) mit sem sejtettem a közelgő pokolról. Így aztán március 13-án elkocsikáztunk a kertészetbe és az árnyéktűrő talajtakarókat és alacsony cserjéket azon nyomban be is ültettük. Másnap reggel nemigen hittem a szememnek, na és a fülemnek, amikor az ablakon kinézve holmi rissz-rossz F-kategóriás katasztrófafilmbe csöppentem. A tomboló hó- és szélvihar így felkészületlenül különösen szürreális volt, sokkolt állapotomban még fotózni is elmulasztottam, inkább homokba dugtam a fejem és dupla-fejezetet olvastam a 'balatóniai lovagregényből' a gyerekeknek. Reményeim szerint a hószigetelés legalább megóvta a friss ágyást a fagyhaláltól. Részünkről még zokninyúl készítéssel és az 'albánpék' szilvásbuktájával vigasztalódtunk!

Értékelhető cukrászdák hiányában Keszthelyen viszont
tökéletesen kihagyhatatlan az 'albánpék' szilvásbuktája
(Figyelem - más ízesítésben ellenben nem az igazi!)

Örömmel szeretném bejelenteni, hogy immár hivatalosan is átvettük a házat a generálkivitelezőtől. Egy-két ügyünk maradt még azért egymással, őszinte gondoskodással a héten még például nagy teljesítményű páraelszívót helyeztek el az alsó szinten, ahol sajnos a régi téglák nedvességgel telítettsége okán salétromosodásnak indultak a falak. Nem vagyunk elkeseredve, a régi ház felújításával ilyenek benne lehetnek a pakliban, és állítólag némi küzdelemmel és kitartással, sok szellőztetéssel és egyéb praktikákkal eltűntethető. Lehet, hogy Amerikában nézek valami szer után, mert ott nem viccelnek a kemikáliák hatékonyságával.

Az asztalosok is haladtak, de még mindig nem végeztek. Beépült a nappali északi fala és összességében épp olyan lett mint szerettem volna, bár a merőlegesek és párhuzamosok még némi javításra szorulnak. Keresem a két plakát legjobb helyét és ide várom még jövő hétre az elkészült, de még általam is csak fotón látott modernizált recamier-t. Már most imádom!

Előtte: itt

Családunk férfiúi inkább szellemi emberek lévén - a legnagyobb kihívás pillanatnyilag bármit felszerelni miután levonultak a mesteremberek. Nagyon úgy tűnik, hogy kénytelen leszek valami helyi ezermestert vadászni ha szeretném elérni, hogy a szintén a beugróba kívánkozó gipszpolcok, valamint a függönykarnisok, tükrök, és egyéb kiegészítők megfelelő minőségben és még az idén a helyükre kerüljenek.

Köztük az anno a Goaban vásárolt polc, amelyről már épp lemondani készültem, mikor hirtelen beleláttam őt a falikutas-feketemészköves-modernvécés mellékhelyiségbe. Hát majd meglátjuk.

A polc persze majd az eredetitől merőben
eltérő tartalmat kap, a 'művészet' a maga
módján azért biztos helyet kap rajta. 

A kékségtől megfosztott étkezőasztallapot még nem láttam, de idő közben hosszú betegségből szerencsésen felgyógyult kedvenc asztalosomnak sikerült tökéletesen megvalósítani, amit én a nyers-rusztikus étkezőasztallapról gondolok. (A budapesti étkezőnkbe került prototípus fölé tökéletesen illik az Artkraft nagyméretű acélkék ipari lámpája! - a déli fekvésű csupa-ablak helyiségben túl sok a fény egy értékelhető össz-fotóhoz )

A közelmúlt dicsőséges veresége volt, amikor az éjjeliszekrény -egyik gyermekem szerint hajnaliszekrény, hát igen, ki mire hazsnálja, ugye...- intézményét mereven elutasító, és ezzel az én dacos elszántságomat aktiváló férjemnek sikerült egy olyan darabot találnom, amire azt mondta: "valóban nagyon finom darab" és hogy hajlandó vele együtt élni. Nos, a szekrény tényleg gyönyörű, de még a felújítása előtt a helyére próbáltuk, ahol kiderült - az én számomra legalábbis, a férjem most már kimondottan szereti -  hogy sajnos mégsem az igazi a neki szánt helyre. Az éjjeliszekrény ilyetén felszabadulva valószínűsíthetően felújításra, majd a bútorboltba vándorol, ahogy azt több elődje is tette.

Nagyon boldoggá tett, hogy a gyerekszobákban már korán megvoltak az alapdarabok, mégis lassan áll össze az előzőleg vizualizált összkép és azt hiszem itt érződik leginkább a kiegészítők, textilek hiánya.

A fiúszobában remekül bevált a csíkos lábú asztal, sikerült egy hozzá passzoló forgó műhelyszéket találnom, de még mindig nincs kész az egészfalas vintage-foci-fotó tapéta, egyértelműen át kell kárpitoztatnom a retró fotelt, kell egy ütős állólámpa a sarokba és azt hiszem beszerzem ide a sokat kerülgetett sokfiókos zöld szekrényt is. A nappaliban helyét nem találó alacsony fiókos komód viszont végül szuperül idepasszolt éjjeliszekrénynek. Sajnos a szobát elmulasztottam lefotózni, de majd legközelebb.

A lányoknál teljesen felborította eredeti elképzeléseimet a család egyöntetű szavazata az ágyak fallal párhuzamos elhelyezése mellett, így ez az a szoba, amiben a legtöbbet kell még elmélkednem. Az eredeti, nagyon is színes elképzelkéseknek egyelőre szintén ellene dolgoznak a fehér falak mellé újonnan elkészült fehérre festett bútorok. Viszont nagyon szépek lettek, egyelőre velünk együtt Budapesten várják a következő keszthelyi szünidőt és mintadarabként szolgálnak majd, mint rendelhető motro gyerekbútorok.

A régi tálalófelépítmény dobogószerű alapot kapott a
teljeskörű felújítás keretében. Az összecsapott fotón, megfelelő
fényviszonyok nélkül, nem látszik az ajtók gyönyörű eredeti
üvegbetétjeinek kéksége. 

2 in 1: nagyon szeretem a félbevágott, majd
szerkezetileg stabilizált, egy étkezőasztalból
lett két íróasztal koncepcióját

Még a tervezés első fázisaiban találtam rá egy képre. Bár még nem pontosan tudtuk hogy fog kinézni a gyerekszint fürdője, lelki szemeim előtt találó volt ez a hangulat. Nos a minap az említett helyiségben tükör ügyben forgolódva beugrott a kép és megelégedéssel konstatáltam, hogy valóban: igazam volt. Nagy méretben rendeltem meg a helyi nyomdától és nagyon várom hogy milyen látványt nyújt majd, simán üveglap mögött a kád fölött.

A mai szemmel már-már abszurd középkori
ábrázolás épp annyira komoly, mint amennyire egy
gyerekfürdőben függő nyomat komolyságra szorul.

Nos ennyit mára a házról és bútorokról, mert fejben már úgyis a kertben járok, és a kutatás-tervezés szenvedélyének hódolva hamarosan elárasztom a blogot érdekességekkel, információkkal, kerttörténelemmel és sok-sok kertfotóval!

Boldog Karácsony - kályhával

21-én plafonig pakolt kocsival és két gyerekkel érkeztem a házhoz (a harmadik gyermek, apuka, valamint a kutya már nem fértek be, így külön érkeztek később). A gépész lerohant a hírrel, hogy az építésvezető még alkatrészekért futkos, ő nem vár tovább, így gázbekötés nem lesz.

Már majdnem...

..vagy inkább még mindig csak majdnem. Az Eon malmai lassan őrölnek, a bekötésig még mindenféle papírok, aláírások is váratnak magukra. A gépészet is ennek megfelelően csúszott kicsit, de kemény fellépésünkre elkezdték nyomás alá helyezni a rendszert, mivel hát van nekünk ugye egy kályhánk, ami képes fűteni a rendszert, akár melegvízet is előállítani. Pénteki érkezésünkkor így már hívogató fények vártak, mert a megfelelő fokozatossággal, de elkezdték a kályhát rakni. 

A 20 éve fűtetlen épület persze nem adja magát könnyen, így ottalvásról még nem volt szó, a gyerekek szintjén csak 9 fok volt a hétvégén, de a rendszerben keringetett víz már 20 C-ra kúszott fel, a kályha dolgozik derekasan.

Hívogató meleg fények...  

Készen vagyunk (?)

A férjem szerint készen vagyunk. És valóban: ahhoz, hogy ott tudjuk már tölteni végre az első éjszakát csak a gáz bekötése hiányzik. 

Szerintem pedig egy ház sosincs készen, bár ez nem pesszimuzmus, csak a maximalizmusom, mert hát ez van: például el kell kicsit odáznunk a díszítőfestéseket, egy-két bútor is hiányzik még, na és a kert...

Elő-epilógus

Úgy terveztem, hogy ezt a bejegyzést a legvégére hagyom - talán csak a tavasszal esedékes kertépítés követte volna még - és bár azért most már kiszámíthatóan elkészül a házunk és hamarosan meg is osztom azt is, mégis előbb időszerűvé vált a végére szánt slusszpoén. 

Egy házépítés - bocsánat: felújítás - rengeteg változással jár az ember életében. Kétségtelenül vannak dolgok, amik komoly lelki terhet rónak az egész családra, még akkor is, ha mindent megteszünk hogy ne hagyjuk őket eluralkodni: a menet közben óhatatlanul gyarapodó költségek,  a hibák, a csúszások, az állandóan felmerülő újabb nehézségek.

Mégis elmondhatom, hogy nagyon szerencsések vagyunk, mert a fentiek viharfelhőitől kísérve is erősebben, derűlátóbban, izgatottabban jöttünk ki az egészből, mint gondolatban remélhettük az elmúlt majd' másfél év után. 

Mert igen, van egy csomó pozitívum: tulajdonképpen egy komoly életmódváltozásnak nézünk elébe - lesz egy olyan hely, ami úgy tűnik tökéletes menedék lesz mindentől, ami amúgy szeretett nagyvárosi létünkben a démonokat jelenti. A nyugodtabb körülmények között töltött fesztelen együttlét pedig azt gondolom megfizethetetlen egy család életében. És én, aki korábban mindig abban reménykedtem, hogy egész életemben utazhatok, nem cserélném el ezt a fészket évi két tengerentúli nyaralásért (na jó, legfeljebb ha az év felét máshol tölthetném). És persze csak mindaddig, amíg a ház fenntartása nem veszélyezteti a családi egyensúlyt, na és amíg megtehetjük, hogy nem elsősorban takarítani és karbantartani járunk oda.

A fenti nehézségek így végül mind csak tapasztalatok, amikből tanul az ember. 

És attól függetlenül, hogy persze nem biztos, hogy mindenki épp így csinálta volna, azt gondolom: mégiscsak értéket teremtettünk azáltal, hogy a lebontás helyett megtartottuk ami az eredetiből szép és jó volt és újat is ezek tisztelete mellett próbáltunk hozzáadni.

Az elején arról írtam bejegyzést, hogy milyen tárgyakra kezdtem vadászni már ideje korán (már ha létezik ilyen). Annak hogy nem folytattam többek közt az volt az oka, hogy a keresgélések közepette meglehetősen sok olyan tárgy gyűlt össze, ami egyre nyilvánvalóbban nem a házba kívánkozott. Mikor megunta a férjem, hogy nem tud beállni a garázsba (jogos: a kocsijának több díszítőeleme bánta), béreltünk egy duplagarázst a közelben. A garázs idén nyárra tarthatatlanná vált: vagy eladom, vagy elajándékozom az egészet, vagy kezdek egyebet a gyűjteményemmel. Előbbi kettő azért sem volt indokolt, mert sok darabot elkezdtem felújítgat(tat)ni, megszeretni, kezdett az egésznek kialakulni valami arculata, amit már nem akartam veszni hagyni. Persze kisebb vagyon is állt már benne - azt hiszem ez a pillanat volt a "point of no return". 

Helyet kezdtem keresni a gyűjtemény- és ezzel valamiféle bolt-galéria számára. Sok jó, de kompromisszumokkal teli helyiséget megnéztem, amik vagy túl drágák, vagy túl messze voltak, és volt álom-lehetőség is, ami a család javára hiusúlt meg. Bár a végül meglelt hely is sok megalkuvással indult, az az igazság hogy vélhető ideiglenességében is megszerettem. 

Vesződtem névvel, arculattal, értékesítési csatornákkal, de ennek mélységeibe már csak azért sem megyek bele, hogy legyen valami, amit megtartok magamnak. Szóval végül megszületett a 

, ami még sokat alakulhat, de jelenleg leginkább egy weben működő, de bemutatóteremként fizikailag is látogatható afféle "bútor concept galéria" ambícióval bír. Mindenevő létemre még sok minden letisztulásra vár, de a "concept" a dologban mindenképpen az eklektika: hogy legyünk bátrabbak a stíluskeveréssel, hogy ha kellő ihletet kaptunk a blogokból és magazinokból, használjuk is azt otthon, valamint az értékmentés: hogy a régi dolgokat megbecsüljük, használjuk modernül. Kortalan, lehetőleg egyedi formavilágú bútorokat, kiegészítőket gyűjtök, átdolgozom, felújítom őket és így szeretném ha mások is szeretnék őket. 

Van egy csomó tervem és ötletem, amikkel szeretném majd többé tenni ezt, mint egy bolt, de erről majd folyamatában. Illetve hogy mindebből mi lesz, az most már a közönségen múlik elsősorban. 

Készül még a weboldal, a tábla a helyiség elé és a profi fotóssal is kerülgetjük egymást, de íme addig is néhány kép, amik ha nem is profik, azért a hangulatot talán érzékeltetik. 

Szóval ha mindez tetszik, addig is amíg a web felület elkészül, lehet jönni látogatóba és vásárolni is keddenként 9:30-tól 15:00-ig vagy más, megbeszélt időpontban. 

Bár még csak ismerkedek az intézménnyel, lehet szeretni facebook-on itt: http://www.facebook.com/motrovintage , ahol egyébként megtalálhatóak az elérhetőségek is és igyekszem majd az újdonságokat feltenni. 

Hát ez volt a reklám helye. Amúgy a motro.hu weboldalon is fogok blogolni eklektika témakörben és lesz lexikon is stílusokról, tervezőkről, stb...  de ha a Villa Celottiban a felújítás nyomon követése tetszett inkább, szeretnék mindenkit megnyugtatni: ebben a témában is visszatérek, ugyanis a közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy a fővároson belül is kénytelenek leszünk költözni hamarosan, így aztán jön - jön - jön  az újabb blog amit az ingatlanpiac feltárásával indítok majd: 5 tagú család bombajó stílusos tágas lakást keres a XI. - XII. - II. kerületben - talán még az V. - ki tudja? 

Visszaszámlálás

Tegnap megszólt a családom, hogy "mi van, nem történik semmi a Villa Celottiban?" Szóval íme. Nem mintha nem lenne fejlemény, én azért nagyon elfoglalt vagyok, mert a belsőépítészeti asztalos munkákat koordinálom éppen, valamint zajlik legalább a legfontosabb bútorok beszerzése és felújítása, és pár lámpára is vadászok még. A házban pedig jobbára kevésbé látványos gépészeti munkák zajlottak. 

Én ugyan már alig hiszem, de állítólag a hét végére kész lesz a házunk, a következő héten pedig már csak javításokat végeznek, beépített bútorokat szerelnek, takarítanak és költöztetnek. 

Építésvezetőnk megkerestre a szizálforgalmazót, aki már az elején ajánlgatott burkológurut a lépcső kapcsán, Nos tegnap - vasárnap - megjelentek a mesterek és egy nap alatt saját szegőgéppel leburkolták (újra) a lépcsőket. Ugyan remélem csak az emailen kapott telefonos fotón látszik ennyire feltűnően a szegés a belső éleken, de ha nem, akkor is ezerszer kifinomultabb az egész mint annak előtte. Már csak az összekaszabolt falakat kell majd javítani. 

Az elmúlt hetekben leginkább gépészeti szerelvényezés folyt, és pozitív visszaigazolásként a gépész kivitelező is teljesen el volt ájulva, hogy milyen zseniálisan lett megtervezve a fűtés háromszintű rendszere, amelyben a tömegkályha az elsődleges, a cirkó a másodlagos energiaforrás, és amennyiben a napkollektorok a használati melegvíz előállítását elvégezték, mellékesen ők is besegítenek a fűtőrendszerben keringetett víz melegítésében. 

Ahova lehet bekerültek a szaniterek és szerelvények: az impregnálás előtt az indiai mészkő még kicsit fakó a szinterezett falikút mellett, amihez viszont sajnos nem passzolnak méretben a megávsárolt régi rézcsapok, ezért még azt is vadászni kell valahol. Lehet hogy így viszont valami modern minimál megoldást kap. 

A háló fürdőjében végül nem zavaró az újra visszabontott és megemelt burkolat dobogója, ami a mosdószekrény behelyezése miatt a legjárhatóbb útnak bizonyult.

Kijavították az oszlop köré tekert korlátot, azért sokkal szebb így az oszlopok közé ékelve. És elkészült az előtető, amivel nekem végképp sok a homlokzaton a fekete vas, de a kerítés befuttatásával már sokkal finomabb lesz az egész. 

Az asztalosüzemben majdnem mentőt kellett hívni hozzám pénteken, amikor az előzékeny üzemvezető büszkén újságolta, hogy meglepetésként "lepucolták" az étkezőasztal lábait - a gyönyörű kopott kék festékkel együtt, ami miatt úgy mellékesen megvásároltam azokat. Arcomat látva szent ígéretet tett, hogy visszacsinálják olyanra, amilyen volt, de mivel ebben én nem hiszek, lehet, hogy meghagyom ilyenre, ha már így alakult. Úgyis van már elég kék abban a térben, az étkezőszékek kárpitja is az, így viszont az oszloppal harmonizálna.. 

Egy bútoron gondolkozom még - a kályha és az oszlop közé média szekrénynek vásárolt szuper kis komód dió furnérja helyett gondolkozom azon, hogy natúr fa vagy esetleg egy fekete antikolt felületet kapjon-e, netalán a konyhabútorra reflektálva részben fehér legyen meghagyott dió ajtókkal vagy esetleg szürkére festessem az egészet. Várom a tippeket! 

Mellé egyébként a Balaton koncepción felbuzdulva a szintén íves-hullámos formákkal bíró két részből álló (és így aktuális felhasználásnak megfelelően mozgatható) "mid century-s" kanapé kerül, aminek eredeti stílusát kicsit oldják majd a padló színére olajozott lábak, a szép kék/szürke textil szürke kéderes kárpitozással és a nagyméretű párnák. A szőnyeg és a dohányzóasztal(ok) még függőben vannak, de van még ide egy nagyon szép ritka formájú lerakó / ládám. 

A nappali tulsó beugrójába tervezett fehér festett könyvszekrény mellé is rátaláltam az antik fekvőfotelre - alias recamier - amely a körkanapé szürke kéderével azonos kárpitozást kap. Mellé kerülnek a kőpolcok és a még beszerzendő álló- vagy asztalilámpa, konzolasztal, stb...

A lányoknak elkészültek a fotelek és a többivel is végez lassan az asztalos és a festő. Az autófényező is elvileg lefújta a fiam Ikea ágyát zöldre - nagyon kíváncsi vagyok. És közben már függönyöket varratok. 

A legszebb a múlt hétben mégis az volt, hogy a szokásos rohanás helyett a bébiszitter áldásos közreműködésével kettesben sétakocsiztunk le a házhoz, átsétáltunk és megebédeltünk a tavasszal újranyitott Halászcsárdában és hazafele a Káli-medencén cruisoltunk át kényelmesen, betérve  kecskesajtért, kenyérért, szörpért a helyi kedvenc termelőkhöz.