2012. január 28., szombat

Balaton, Balaton, te csodás

A rövid téli szünetet követően újra beindult a munka a ház körül, ezért izgalommal néztünk elébe az aktuális látogatásnak. Kivételesen az északi part felöl érkeztünk, és ahogy Akarattyánál megnyílt a horizont a Tihanyi-öbölre, a tó a napos-szeles időben a címet is ihlető valószerűtlenül kék árnyalatokban -szó szerint- ragyogott. Sajnos időre kellett mennünk, ezért nem tudtunk megállni a varászlatos vizuális élményt szemléltető fotó kedvéért, így viszont mire előkaptam a telefonomat, az idill előtt irigyen összezárt a parti nyárfasor. 

Bár helyi megfigyelőink jelentései előrevetítették a pozitív fejleményeket, mégis az egyetlen "nyomasztó" fordulat tárult először szemünk elé, az immár 'kábé' huszonnyolcadik, a ház magasságával vetekedő törmelékhegy. 
Öröm az ürömben, hogy remélhetőleg ez az utolsó kupac is egyben, mely azért gyűlt ilyen szépen össze ismét, mert befejeződött a kemence bontása. Ebből újra felhízlalták a csodás téglák mennyiségét, és legalábbis a téglakályhára már biztosan elegendő lesz. Bár a kemencét pótló, az utcafronti támasztást beteljesítő második tároló és a flórakosaras támfalrendszer kiépítése még ezután következik, korábban elképzelhetetlen nagyságú tér nyílt meg az utca és a ház között. Íme, előtte, utána:
A házban az alsó szinten befejeződött a szerelőbeton kialakítása, és egyben kezd testet ölteni a helyiségek leendő atmoszférája. Akad ugyan ok itt is némi aggodalomra az egyik szoba fényviszonyainak tekintetében, bár egyedüliként itt nem került még kialakításra a leendő nyílászáró helye, amely történetesen egy dupla üvegajtó, tehát még sokat javulhat a helyzet. 

Elkészült a leendő lépcsőház belső fal íve, nagyon szépen sikerült és azonnal meg is örültem az ideális helynek egy hangulatos lerakó, kisasztal számára, a megfelelő hangulatvilágítással, ami még jótékonyan hízlalja is a teret, optikailag. Rögtön lelomboztak azzal, hogy egy merevítő oszlop még épp oda lenne ideális, ahol a jelenlegi átmeneti támasztóoszlop is van. Erre kénytelen voltam kiadni az építésvezetőnek a nemes kihívást, hogy a statikussal fejüket összedugva lesznek kedvesek máshol támasztani, az íves beugró lehetőleg az enyém, stipistop! 
Bár még nincs rajta a tető, az emeleten megépült a leendő konyha-étkezőnek helyet adó tér. Itt is történt jó és kevéssé jó fejlemény is. A jó hír, hogy sikerült megnyerni a térnek azt a plusz fél métert, ami helyet enged majd a ház ura egyetlen konyhai vesszőparipájának, a 90 cm széles amerikai hűtőnek. Hurrá! Így és most derült ki azonban, ami a tervekről tulajdonképpen akár számomra is kiderülhetett volna - de még boldogabb lettem volna, ha erre az építész hívja fel a figyelmünket, mert lehet, hogy másképp terveztettem volna ha történetesen tudok róla-, hogy a konyha-étkező mennyezete ferde, melyet nem is szerencsés kiegyenesíteni, mivel az alacsonyabbik rész csak kb 2,10 m magas. A fő épületrész ereszétől az új   falak koszorújáig a dőlésszög kicsi, nem is látom egyelőre hogy fog ez kinézni, de egyáltalán nem örültem a váratlan fejleménynek. Egy kósza gondolat erejéig egy üvegtető villant fel lelki szemeim előtt, de ilyen eszement és költségnövelő ötleteket már nem engedek elhatalmasodni magamon, azon kívül napkollektorokat terveztünk ide, szóval hamar elűztem a télikert-ihletést.
Ha már a konyhánál tartunk, megrajzoltam a minap a konyha tervét, hogy leadhassuk az árajánlatkérést a belső asztalosmunkákhoz. Így immár a pontos méretek birtokában a konyha elhelyezkedését a valós térben próbáltuk felmérni. Az építésvezetők gyöngye ekkor lopta be magát végképp a szívembe, minthogy felajánlotta, hogy lécekből megépítik a leendő konyha 3D-s körvonalait, így legközelebbi látogatásunkkor gyakorlatilag pontosan láthatom mettől meddig ér majd a konyhám és milyen lesz a térérzet vele. Nem találok szavakat, tényleg....
Szóval haladgatunk, legközelebb nagyon várjuk a tető bontását (no ezt talán nem is annyira), de még jobban az új tető épülését, szépülését, illetve addig is tovább haladnak a belső munkákkal. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése