Villa Celotti

2012. augusztus 25., szombat

Álmatlan éjszakák

Elkövetkeztek azok az idők, amikor éjszaka többször felriadok arra, hogy valami fontosat elfelejtettem egyeztetni, megbeszélni, ami aztán gyakran fajul odáig, hogy nem bírván soha többé elaludni, azonmód nekiülök emailt írni vagy előveszem az adott 'aktát'.

Tegnap éjszaka például a konyha egyik sarokelemének méretei és elrendezése zaklatott fel és mivel kissé hosszúra nyúlt az esténk is, muszáj volt megállni, hogy ne nyissam ki a számítógépet és vegyem elő a konyhaterveket, végül nagy nehezen és egy hosszan kitartott savászana segítségével sikerült pirkadatig elnapolni a problémát.

Ha a múlt heti állapot a befejezés hajrájára való rákészülést sugallta, ez be is vált, mert tegnap a ház egy méhkasra emlékeztetett: szorgos gépészek, kőművesek és burkolók hada kerülgette egymást.

Nem bánom hogy a burkolók nem kezdtek a hét elején, mert így viszont minden helyiségben átbeszéltük újra a burkolási mintákat. Így a biztos, de azért nagyon várom a jövő hetet amikor már rögzítve is látom őket.

Véglegesedik néhány további részlet.

Kiválasztottuk a benti falszíneket. Nagy dilemma volt itt a vágyott felületek és az árak aránya. Ha kisebb a ház, talán bevállalom, hogy csakis Farrow & Ball színeket engedjek a falra. Ezeknek a természetes köves színeknek tényleg nincs párja és minden egyéb festéket legalábbis a F&B színkártya mellett vizsgáltunk, bár így sajnos minden enyhén műanyagnak és harsánynak tűnik.

Szintén nagyon szerettem volna a nappaliba egy különleges mosott-fényes felületet, amelyet az Oikos festékeivel mindenképpen, de akár a Tikkurila Taika festékével is meg lehetett volna kísérelni, de az az igazság, hogy ezek ára is jócskán túlmutatott azon a bizonyos tűréshatáron. Így a pigmentekkel bővel megáldott szép mély szín is megteszi majd remélem, illetve még a Tikkurila szín-receptúráját is megpróbáljuk egy ide jobban passzoló, köves-púderesebb hatást keltő, ráadásul jóval kedvezőbb árú festékkel vegyíteni, míg a falak fényét egy harmadik márka utólag felfújt falfényével szeretnénk elérni.

Nem tudom még, hogy lesz-e antik hatású előszobafalam

Kék-mustra a Farrow & Ball-nál

A színárnyalat és a selyemfény mindenestre marad

Hasonlóan problémás a külső puderszerű lehelet-vakolat elmélete. A fotóról, amit mintának benyújtottam sajnos kiderült: egy olyan régi francia házról készült, melynek felújításakor a közeli márványbánya produktumának örleményét fújták a falra. No comment. A festés nagyon drága lenne. A hagyományos szemcsés vakolóanyagnak egy verziójára mondtam, hogy esetleg ismerkednék vele mintafelületen, de nem szerettem bele. Nincs megállás: fel kell térképeznem a vakolatpiacot, nem nyugszom bele a vereségbe, mert ez a kettő azért lássuk be, nem ugyanaz:

Márványörleménnyel fújt házfal

Jub vakolat

2012. augusztus 18., szombat

Pajtaajtó

Ezen a héten nem történtek fotódokumentálásra érdemes látványos változások. A ház nagy részében végleges aljzat van, és kicsit olyan volt az egész hangulata most, mintha épp egy nagy levegőt venne mindenki az utolsó nagy nekifutás előtt: jövő héten kezdik a burkolást.

Kültérre kiválasztottam a végülis térkő burkolatokat, amik azért jól passzolnak a házhoz. A 90 m2 terasszal és a nagyjából ugyanennyi járda + kocsifelhajtó felülettel meglehetősen költségérzékeny volt a dolog, így valamennyire kompromisszumos, de azért megnyugtató megoldás született.

Terasz: KavicsBeton Aquincum térkő

Járdák és kocsifelhajtó: KavicsBeton Róma térkő

Itt jártak a nyílászárókat is kivitelező asztalosüzemből az utolsó felmérést elvégezni a beltéri nyílászárók, beépített szekrények, a konyhabútor, a deszka- és mdf burkolatok gyártása előtt. A manzárdban a háló-fürdő-zuhany kb 30 m2-nyi egysége afféle kis lakosztályként üzemel majd. A közvetlenül a felérő lépcső tetején lévő bejárat ha ritkán is lesz elzárva, a valószínűsíthető lenti hangzavartól mindenképp elszeparálhatóvá szerettük volna tenni.

A tervhez képest lehelletnyit bővült a fürdő és csökkent a háló alapterülete

Az eredetileg tervezett hagyományos tolóajtóhoz szükséges gipszkarton előfalat már nem szerettem volna kialakíttatni, ezért két táblás harmónikaajtót javasolt a kivitelező. Hiába kutattam azonban meggyőző képek után, a hosszú egyeztetést követően beszámolva a fejleményekről a ház uránál már a név is kiverte a biztosítékot, nem tudott elvonatkoztatni a névrokon műanyag szörnyűségektől. Bár nekem is volt egyfajta beépített szekrény érzésem ennek a verziónak a kapcsán, azért szép is lehetett volna:

Mivel az elejétől kezdve nagyon odafigyeltem, hogy a részletekben kevéssé elmerülő érintett minden gondolatát és ellenérzését figyelembe vegyem, természetesen itt is fejet hajtottam és más verzióban keztdem gondolkodni. Elvetettük a vagy a zuhany üvegajtaját, vagy a közlekedőt , vagy a lépcsőt eltorlaszoló nyíló ajtó gondolatát és azt is, hogy ne lehessen a nyugalom eme lehetséges szigetét elzárni a külvilágtól. Mígnem eszembe ötlött egy kép amit egyszer elmentettem mert nagyon tetszett. Meg is találtam a már alig átlátható fotógyűjteményemben, és utánanéztem a pajtaajtó, 'aka' barn door lehetőségeinek. Mivel a hálószobatársnak is tetszett a mindenféle stílushoz alkalmazkodni tudó hangulatos szerkezet, el is küldtem az asztalosüzem fejének a megfelelő módosítási kérelmet.

A szerkezet sem lehet kivitelezhetetlen egy olyan profi cégnek, mint amilyennek őket is ismerjük.

Ilyesmi klasszikus osztásúak lesznek a beltéri ajtók:

Ja, és mellékesen - elkészült a parasztasztalból átlényegült duplamosdópult. Szeretem.

2012. augusztus 15., szerda

A Gaudí-hexagon

Annyi időt és energiát fordítottam a burkolatok kiválasztására, hogy valahogy elsikkadt az egy szegény konyhafalburkolat, az a bizonyos a pult és a felső elem között.

Volt egy fehér vagy kék mázas kerámia felület a tervekben, de valamiért nem törődtem vele, mert azt gondoltam az oly széles kínálatban nem lesz túl nagy kihívás a csekély felület. Csak azzal nem számoltam, hogy ma már szinte mindenki - kivéve a multikat - csakis rendelésre gyártat / importál, így ha utolsó pillanatra hagyom, mely ráadásul a legtöbb gyár vagy forgalmazó átmeneti éves leállásával is együtt jár, az már bizony felvet problémákat.

Konyha "kihajtogatva"

Az egyiknek megszűnt közben a forgalmazása, a legtöbbet csak rendelésre ígérték szeptember végére, ami pedig azonnal lett volna - zömében üvegmozaik - nem tudtam a szívembe zárni. Az egy tömbből álló, ám csak egészében megvásárolható gyönyörű kőlap csillagászati árával, az import darabok beszerezhetetlenségével való szembesülést követően a hazai kályhacsempe és cementlap gyártókba kapaszkodtam, de itt is hosszú gyártási időkkel vagy 'patchwork' kínálattal szembesültem.

Konyha madártávlatból

Ekkor két alternatíva maradt: az utolsó mentsvárként fellelt újabb antiklerakat bontott cementlap kínálata, vagy valamiféle fémlap gyártatása. Ezért a minap célba vettem Szentendrét, ahol a régi bontott illetve új import cementlapok között próbáltam fehér, kék vagy szürke, esetleg fekete-fehér opciókból megfelelő mennyiséget is találni. A sok csoda között persze egyből elbizonytalanodik az ember, de azonnal tudtam melyikbe szerettem bele. Csakhogy ott volt ez a szokatlan forma, ami sehogy sem adta ki a 60 cm burkolási magasságot. Némi telefonos segítséget is igénybe véve addig ügyeskedtem, míg a fehér - világoskék - acélkék lapokból valahogy megoldjuk a burkolást.

Persze mit ad Isten? (mintha tudná, hogy blogot írok, és hát persze nyilván tudja) utóbb kiderült, hogy ennek a lapnak is története van:

Miután megvettem és kartondobozba bugyolálva hazahoztam a szükséges és készleten is rendelkezésre álló 32 db lapot derült ki számomra, hogy az a Gaudi által 1904-ben a Casa Batlló-ba tervezett cementburkolat replikája.

Múzeumban őrzik az eredeti öntőmintát

Fura, hogy álltam rajta és nem is emlékeztem rá. Persze akkor még csak két gyerkőccel túlságosan lefoglalt minket a dilemma, hogy öngyilkosság lenne bármely nevezetesség szentélyébe vezető végeláthatatlan sorba beállni.

Nem nagyon szeretem az utánzatokat, főleg, ha kis ajándékdobozban árulják silányabb kivitelű miniatűr változatait a helyi szuvenír shopok. De ezt sem tudtam cementlapunkról a mai napig, utazásaink során szó mi szó többnyire nem keressük fel az effajta intézményeket. Így előbb boldog ráébredéssel, majd szolíd kétségbeeséssel töltött el az eredetre való ráébredés, hogy netán valami 'gagyiságot' vásároltam (bár ezt az ára nem támasztotta alá), így inkább utánanéztem jobban a lap történetének és a gyártónak.

Casa Milá részlet

Szóval Gaudínál tartottunk.... a lap végül nem az eredetileg tervezett helyre, hanem a Casá Milá kiszolgáló helyiségeibe került. És ez a hexagonális lap bizony híres iparművészeti remek (a New York-i MOMA-ban állandó kiállítási hellyel rendelkezik), mivel Gaudí természet és geometria egységét boncolgató zsenije találkozott egy cementlapgyáros marketingzsenijével. Az Escofet alapítója a gyár 1886-os indulását követően - a modernizmus hajnalán járunk - elsők között ismerte fel az építészet és az ipar szimbiózisának jelentőségét: kortárs művészeket, építészeket bevonva korukat megelőző anyagokat és technológiát volt képes megjeleníteni, méghozzá a projektek tárgyát nagyüzemi termelés keretében elérhetővé téve a 'népnek'.

1997-ben Barcelona városának felkérésére a még mindig virágzó, de fő profilja szerint immár közterületi berendezéseket tervező és gyártó Escofet az eredeti öntőformák felhasználásával újragyártotta a lapokat hogy a Passeig Graciát burkolják vele Gaudí emlékére a méltán öntudatos katalánok.

Passeig Graciá és a Casa Milá A cementlappal

Ennek a cementlapnak már a formája is az organikus építészet maga: a hatszög a méhsejtek, a teknőspáncél, a hüllőbőr természetes motívumainak leképeződése, míg a lap felszíne a vízi élővilág absztarkciója. És ez a lap azt mondják valóban él, kétféle nyomatával: éles rajzolatait a ráeső fény hatására megjelenő dombormotívumok keltik életre.

Az általam vásárolt lap német gyártóját nyilvánvaló szálak fűzik Barcelonához, így az eredetivel miliméterre megegyező lapok azt sem tartom kizártnak, hogy valamiféle alvállalkozói viszony keretében jöttek létre, bár a két cég együttműködésére vonatkozóan nem leltem bizonyítékra, ennek keresésére amúgyis csak visszafogott sznobizmusom sarkallt, és a sztori teljességére való törekvés.
Az eredetivel azonos almazöld változat után feketét kezdtek még gyártani belőle, és íme ezek az általunk birtokba vett lapok a legújabb változatok az Escofet és a Via kínálatában egyaránt.

Via-referencia

Nagyon szép ez a cementlap és bár nem láttam még példát a színek vegyes alkalmazására, a cikkcakkos-hullámzó egyveleg remélem nem töri derékba Gaudí koncepcióját, de talán az sem lesz tragédia ha nem ugyanaz a fényhatás éri, mint a híres sugárút felszínét. És ha már valami 'idegennek' be kell kerülnie a házunk lehetőleg magyar díszítőelemei közé, az legyen egy kis darab Barcelona! Máris szeretjük.