2011. július 7., csütörtök

A ’Stylist’: Az első konzultáció

Azért a Tarantino-epizódcím-ízű cinizmus, mert bár nem vagyok nyelvész, ha valamiért neki kellett volna ülnöm, biztosan szimpatikusabb verziót találok az enteriőr stylist szakma elnevezésére, de nem így történt, kár érte.
Szóval sor került a Zitával való első találkozásunkra, és elég sokat haladtunk máris, elkezdett tisztulni a kép, bár egy drasztikusabb változásjavaslattal indult, amitől először megijedtünk, utólag már örülünk neki.
Amit biztosan tudtunk vázolni, mint elképzelést, az a palatető (ár függvényében palaszerű), a rusztikus felületű kőburkolatok, minél több természetes anyag, a ház klasszikus keretei között saját felfedezésű, régi és modern bútorok, némi geg itt-ott, na és a jó minőség - ésszerű árak áhított kombinációja. Ja, és a régóta gyűjtögetett fotók, képek amelyek következtetni engedhetnek az elképzelt stílusra.

Minthogy a belsőt illik a ház külsejéhez igazítani, utóbbit vizsgálva fény derült azokra a külső anomáliákra, amelyeket már mi is érzékeltünk, de nem tudtuk nevükön nevezni. Zita rámutatott az okokra és lehetséges megoldásokra, amennyiben például a kert felöl a függőleges tengelyt hangsúlyozandó jobban láthatóvá kellene tenni a manzárd homlokzatot, a kőbalusztrád helyett esetleg kovácsoltvas korlátok alkalmazásával. Az ablakokat javasolta ívesről szögletesre, esetleg sötét keretre cserélni. Felhívta a figyelmet, hogy a tetőnél ragaszkodjunk az eredeti formákhoz, mert azok jelenleg meglehetősen tökéletesek, viszont apróbb változásokkal is nagyon el lehet rontani. Átbeszéltük az előtetők kívánatos formavilágát és anyagait, a vakolat jellegét, a lehetséges színeket és külső burkolatokat.
Eddig – bármennyire tartottunk is tőle - a balusztrádra a ház egyik fő stílusjegyeként gondoltunk, egyelőre elképzelhetetlen volt számomra a kovácsoltvas, de éreztem, továbbra is érdemes Zita a  bizalomra, így kiálltam családom és az építész szkeptikus kardoskodását, és megnyertem azt a két napot az ügynek, amíg Zita elkészült az ihletadó látványrajzokkal. Íme a fa, kő, kovácsoltvas korlát opciók:



Nem tudom ki mit választott volna, minket rövid barátkozást követően a kovácsoltvas a sötét ablakkeretekkel, az eltérő színű szuterén szint teljesen meggyőzött.  A ház leendő ura főleg a korlát mintájáért rajong, ami szerintem is tökéletes középút a klasszikus és modern között, azért szokásomhoz híven még nézelődök majd. Before-after, íme:


Minthogy a bejárat alacsonyabban van az utcafrontnál, egy lugas vagy két tuja lenne hivatott a pokolba szállás feelingje helyett a tekintetet fölfele vonzani, a kocsibeálló mellett pedig tényleg jó ötlet az alcsonynak szánt kerítést burkolt pad-beugrókkal feldobni, ami funkcionálisan is jól jöhet. Sajnos az utcafronti, de onnan nem látható szuterénszoba falának üvegfallá varázsolását férjem leszavazta, pedig tényleg látványos lehetne, küzdöttem is volna érte, ha történetesen a hálószobáról van szó, de mivel gyerekszoba lesz, talán tényleg nem annyira praktikus.


A nappali és étkező közé említettem, hogy szeretnék valamilyen elválasztást, de ami mégsem zárja el teljesen a két teret, a megoldás rögtön érkezett: egy-egy oszlop a faltól kis távolságra, zseniális, és egy csomó lehetséges verziót felvet.  


Amikor kérésként elhangzott, hogy nevezzünk meg egy tárgyat, színt, formát, stílust, valamit, ami vezérmotívum lehet a tervezésnél, és én csak gondolkodási időt tudtam kérni, a Férfi a rá jellemző gyakorlatiassággal rávágta, hogy „Balaton”. Az elsőre tág fogalomkört Zita mégis jól összehangolta a megismert elképzeléseinkkel és elkészült az első koncepcióterv, ami pont olyan elegánsan-finoman-balatonosan vidékies, mint ahogy elképzeltem, esetleg csak egy árnyalatnyit haloványabb-rusztikusabb annál, ígyhát reklamáltam néhány élénkebb színfoltot és némi csillogást, mármint fényes felületet.


Szuper a kiszemelt tömörfa svédpadló, a lehetséges hidegburkolat verziók. Egyébként a burkolatoknál került sor a kályha, mint központi elem lehetséges anyagára, de tartozom még a kályha-story konklúziójával, így ezt a kérdéskört a következő bejegyzésre hagyom.

Sajnos a hirtelen ránktört oviszünet és egy irodafelújítás nem kedvez a blogírásnak, de igyekszem pótolni a lemaradást....

2011. június 28., kedd

Mennyből az angyal - Az előzmény

Tulajdonképp már jóval előbb szerettem volna a belső dolgok, főként a burkolatok kérdésével részletesebben foglalkozni, de már annyira babonásak lettünk az elhúzódó tervezési és engedélyezési fázis miatt, hogy nem igazán jött a lendület. Most, hogy lett építési engedély, kicsit pánikba is estem, mert a kivitelező viszont rajtra kész, nekünk pedig a fejünkben még nem feltétlenül forrott egységes egésszé a sok apró részlet. Pedig ha valamit szeretnék elkerülni, hogy előbb kelljen valamit megrendelni, minthogy lett volna időnk átgondolni.

Bár kirajzolódtak körvonalak, én azért biztos ami biztos, segítség után néztem. Magán és munka ügyben is volt már dolgom lakberendezőkkel, stylistokkal, belsőépítészekkel, de bevallom eddig sajnos kevés pozitív tapasztalattal gazdagodtam. Néhány a típushibák közül:
  • Volt valaha pár jó ötlete, de saját kliséitől elvonatkoztatni képtelen, ha passzolnak az adott ügyfélhez, ha nem. Utóbbi személy ad absurdum csak zavaró tényező, afféle kellemetlen mellékhatás. 
  • 1-2 órás konzultáció álcája alatt nemigen történik más, mint kellemesen megteázik, önmagát fényezi, leszólja az esetleg már meglévő ötleteket, valamint konkurenseit. Sajnos csak a legerősebb lelkületű ügyfél meri korbáccsal elhajtani, mert eleve bizonytalan volt benne, hogy mit várhat el. 
  • Megbízásai rapszodikusságát egy new york-i sztárügyvéd gázsijának beillő díjszabással szeretné kompenzálni
  • A berendezések kapcsán nem tud elvonatkoztatni a kétségtelenül mutatós, ámde szigorúan hét számjegyű árral bíró daraboktól, melyek ráadásul ugyanazon két-három hazai forgalmazó portékái, vagy nyilvánvalóan saját érdekeltséggel bírnak. 
  • Amint nagyvonalakban kiélte kreatív hajlamait, a megrendelő „apró-cseprő” ügyei már hidegen hagyják, épp azok, amelyek egyébként személyessé tehetnék a végeredményt és az együttműködést. 

Mindazonáltal rendületlenül bíztam benne, hogy találok megfelelő partnert a tervezéshez.  A régóta böngészett szaksajtó kapcsán a hazai szakemberek közül, munkája, stílusa alapján rég tudtam kivel szeretnék legjobban együtt dolgozni, így hihetetlen megkönnyebbülés volt, amikor Konnerth Zitával már az első találkozáskor minden tekintetben teljesnek tűnt köztünk az összhang. (Ilyesmiket szoktak írni a magazinokban is, nem?) Minthogy vannak azért saját határozott elképzeléseink, abban maradtunk, hogy néhány konzultáció keretében a hiányzó inputokkal, a bizonytalanságok elhárításával, forrásokkal segít a kialakításban. 

És valóban: a konzultáció konzultáció volt, amely során a mi személyünk,  elképzeléseink álltak a középpontban. Mindvégig a saját ötleteinkre, felvetéseinkre reagálva spontán hangzottak el valódi szaktudást tükröző, használható, kreatív ötletek, és az öt órányi közös gondolkodás után egy valóban hasznos összefoglalást és képanyagot kaptunk kézhez.


Folyt köv..... 

2011. június 22., szerda

Hollywood Regency - 2.rész: William Haines

Dorothy „vetélytársa” a stílusteremtés babérjaira William Haines volt, aki maga is (némafilmes) hollywoodi sztárként invesztálta tőkéjét és stílusérzékét a belsőépítészetbe. A kollegák között népszerű antik üzlet tulajdonosából hamar a kor keresett stylistja lett, miután „másságára” hivatkozva az akkor még kevéssé toleráns Hollywood választás elé állította. Persze maradtak barátai a szakmában, munkásságát szinte teljes egészében a sztár-klientúrára építette.


Vérbeli színészként nem adta fel végleg eredeti mesterségét, munkáit rezidenciának beillő irodájában valóságos performance keretében mutatta be a válogatott vendégeknek.
A New York-i elit európai gyökerekhez kötött, klasszikusabb ízlésével szemben a karizmatikus Billy Haines - aki 1900. január 2-ai születésűként a 20. század igaz gyermekeként aposztrofálta magát -  jóval kevésbé drámai irányzatot képviselt, így a neoklasszicista kezdeteket már nagyon korán felváltotta a modernizmus.



Bútortervezőként kedvelte a különleges felületeket, ő alkalmazta először azokat az elemeket, amelyek a Hollywood Regencyt a mai napig fémjelzik: a társasági életnek teret engedő széles szófák, a főként textileken, tapétákon megjelenő kínai-ázsiai motívumok, áttetsző akriltárgyak, lakkozott fémpikkely felületek, bambuszlábú kisbútorok, teknőspáncél díszítés, posztamens-lábú üvegasztalok, és különösen kedveltek voltak egyedi és személyreszabott világítótestei, melyeknek forradalmi vonása volt, hogy nem látszottak a vezetékek.

Az "Ice" falilámpa
Töretlen népszerűségét a stílus és praktikum, a formalitás és kényelem közötti egyensúly eredményezte, amellyel alapjaiban reformálta meg Hollywood külcsínjét. Mindazonáltal nem a sznobériának tervezett, valóban érdekelte, hogy élnek az emberek, melyek a valós szükségleteik; jellegzetesen padlószinthez húzó bútorai például az embert tették meghatározóbbá a bútoroknál.  




George Cukor 1939-ben épült Los Angeles-i otthona ...

Az 1949-ben épült Los Angeles-i Brody House ...
..., mely eredeti berendezésével 2010-ben kelt el közel 15M $-ért 






Az utolsó évekig, 73 éves koráig dolgozott, egyik utolsó munkája 1969-ben a londoni Winfield House volt, amely 1955 óta az USA angliai követsége, illetve az akkori nagykövet Walter Annenberg saját pennsylvaniai otthona 1972-ben. 

( )
A William Haines bútorok közül néhány még mostanság is rendelhető.






(( ))
Ahogy gyűjtögettem az infókat, nem tudtam nem észrevenni néhány szembetűnő hasonlóságot néhány eredeti Haines bútor és az Ikea termékei között; sose gondoltam volna... 


2011. június 20., hétfő

És lőn engedély!

Bár még várjuk a jogerőre emelkedést, így babonából lehet, hogy nem lenne szabad elkiabálnom, de megkaptuk az építési engedélyt! 
A februári beadást követően meg kellett várnunk a MÁV hozzájárulását, minthogy 6 méteren belül van a telek vége a vasút pályától, majd egyéb szervekre is sor került, ahol többnyire szabadságon vagy kiküldetésen, vagy továbbképzésen tartózkodtak az illetékesek, és hát sajna én sem voltam a helyszínen, hogy többnyire hatékony állhatatosságommal ösztönözzem fürgébb ügyintézésre az érintetteket. De a végére csak révbe értünk - talán. 

Mivel a tervekről menet közben nem írtam, van némi lemaradásom annak megosztásában, hogy végül hogy alakult a dolog. Abban maradtunk, hogy bár bizonyára nagyon sok időt fogunk ott tölteni, nem költözünk semmiképp, ezért alapvetően nyaraló / hétvégi ház funkciót fog betölteni a ház, de akár egy egész nyáron át, netán vendégekkel se legyen szűkös, illetve akkor sem, ha később mégis meggondolnánk magunkat. 

Az volt a cél, hogy minimális hozzáépítéssel jussunk élhető terekhez, és amiben csak lehet és érdemes az eredeti külső formákra alapoznánk. 

A belső 

Az alsó szinten kerül kialakításra a két gyerekszoba / vendégszoba és egy fürdő. Itt lesz még egy tároló, a gépészet, illetve az egyik szobából opcionális kijárat a kertbe. 



A középső szinten egyterű nappali - étkező - konyha, mellékhelyiség és egy gardrób. Itt helyezkedik majd el az ominózus kályha is, amire egy következő bejegyzésben még visszatérek. 



A manzárdban lesz a háló egy fürdővel. A terven még javításra szorul a fürdő, mivel itt a torony beugróját burkolt zuhanyzónak szeretnénk és a fürdő többi részét is tágasabbra képzeltük. 


A külső

A homlokzat alapvetően jó, de akad pár bizonytalanság. Egyrészt a baluszterek kapcsán félünk egy esetlegesen félresikerült formából / anyagból adódó kevéssé kifinomult végeredménytől. Az első homlokzat sem akar valahogy szép lenni, az egészből valahogy hiányzik még valami. 



Mivel a külső finom tökéletlensége mellett a belső kialakításban, a burkolatok kiválasztásában, a belmagasság optikai növelésében, az elképzelt eklektikus  berendezés stilisztikai finomításában úgy éreztem némi útmutatásra szorulok, segítséget kértem...