2010. szeptember 16., csütörtök

Kell-e nekünk vidéki ház? II. rész

Következett a Balaton-felvidék. Több falvat már ismertünk, és szinte mindet végiglátogattuk, egyelőre átautózva-sétálva vártuk az inspirációt. A vidék szépségét nem is ecsetelem, az ország talán legkellemesebb klímája sem hátrány, ha az ember pihenni vágyik. 

De ezeknek az igazán szép falvaknak az előnyei a hátrányuknak is bizonyultak; nem voltunk úttörők a környéken, a rendben tartott, szépen felújított házakkal tarkított atmoszféra nagyrészt a hozzánk hasonló „kivándorlók” érezhetően komoly arányának köszönhető. Bár sok jót (is) hallottam az itteni közösségekről, nem tudtuk eldönteni, vagy legalábbis közös nevezőre hozni, hogy erre vágyunk-e. Nagyon szerettük Vászolyon a patak-táplálta tó környékének szép házait, Szentbékkálla kanyargós borvidékies utcáit, Salföld természetbe ágyazott pedáns rendezettségét, noha hátra volt még, hogy eltöltsünk egy-egy hétvégét és testközelibb benyomásokat szerezzünk.

Mivel eddig sehol nem éreztük azt a bizonyos ellenállhatatlan vonzalmat, következő nekifutásra elbizonytalanodtunk a falusi vonalat illetően. Elvégre bár eredendően „vidékiek” vagyunk, azért mégiscsak mindig városban éltünk, sokat külföldön, ráadásul csipetnyi sznobériával megáldva elképzelhető, hogy a falusi élet bájának átélése továbbra is inkább  alkalmi vizitekre korlátozandó...

Következett a Balaton, persze preferáltan a keleti végek, hogy közel legyen Budapesthez. Minthogy mégiscsak egy közvetlen parti elhelyezkedés, vagy legalább egy füredi villa állt volna közel a szívünkhöz, bár illúzióktól mentesek voltunk, egyelőre bebizonyosodott, hogy a nyomott ingatlanárak ellenére van az a kategória, amelynek amúgy sem túl széles kínálati piaca nem került akkora válságba, hogy bezuhanjon az általunk kb behatárolt projektbüdzsé kereteibe. Legalábbis jelentős kompromisszumok nélkül. Szóval a dolog lelassult, majd ideiglenesen elalélt a hirdetésböngészések szintjén, de itt is függőben maradt, hogy a parthoz feltételezhetően közelmaradva -mondjuk akár rég tervezett kerékpártúra keretében- bejárjuk az újabb célterületet, hogy rátaláljunk az igazira..... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése