2016. január 1., péntek

Burkolatok I. Geometrikus padló

A burkolatok kapcsán van két kérdőjeles tényező, amit igyekszünk az újévben mihamarabb felmérni.

Az egyik a már említett kvíz kérdés: Mi van a laminált alatt? Amíg az előző tulajdonosok felhasználásában áll a lakás, nyilván nem tárunk fel padlót, egyelőre az eladó korábbi felújítások során észlelt tapasztalásaira hagyatkozhatunk, de ezek a rétegrendre vonatkozóan nem teljesen biztosak.

2015. december 29., kedd

Szerelem, szerelem

Nos, úgy alakult, hogy be sem vethettem vicces kis szórólapunkat az ingatlanokat csak kihalás útján kínáló városrészben, úgy rátaláltam az igazira, hogy az amúgy nem túl széles kínálatból még egyet megnéztem ugyan, de többé egy másik hirdetés sem köthette le a figyelmemet, és a szórólapok is a nyomdában ragadtak.

Szerelem első látásra! Úgy tűnik nálunk ez már csak így megy.

2015. november 16., hétfő

'Segítség', költözünk!

Nos, miután évek óta folyamatosan halogattuk valamely magasztosabb cél érdekében erősen kinőtt budapesti lakásunk értékesítését, végre rászántuk magunkat. Az elmúlt hetekben így home-stagingeltem, fotóztam, megrendeltük végre a néhány régóta halogatott kisebb karbantartási munka kivitelezését.

2015. május 29., péntek

Addig is...


... amíg egyszer újra tengernyi időm lesz és békésen blogolhatok majd, íme néhány fotó, amely az utolsó bejegyzés óta készült:

A tavalyi nyáron a kerté volt a főszerep. Burjánzott a veteményesünk, sok izgalmas terméssel. Elkészült - saját kezűleg - a fűszerkert fűzkerítése.

Kitaláltuk az utcaszint alatti előkert funkcióját - aprókavicsos petanque pálya lett, trambulinnal fűszerezve, és a betonfalakat is hamarosan befutja a zöldség.

Volt Karácsony is persze, a nyuszi pedig meghozta a kiválasztott étkezőasztallapot....

Nyárra sok halogatott apróságnak szeretnék a végére járni és szorgosan fotózok és posztolok majd.

Addig is, Villa Celotti-s képek is követhetők az Instagram oldalamon.













 







2013. szeptember 23., hétfő

Az ötcsillagos szálloda *****

Múlt hét vége felé két és fél napot gyermekek nélkül tobzódtunk a birtokon. Na nem mintha pihentünk volna - voltunk vadászaton, nyolc fős - öt fogásos vacsorát adtunk, így épp a tervezett sok alvás, a hévízi lubickolás, meg ilyenek maradtak el. De nem baj! Mert mostantól ezt akár havonta megtehetjük.
Igen, ahogy az utolsó délelőttön a csodás napsütésben az immár majdnem elkészült kertünkben gyönyörködtünk a lépcsőn ülve (végtelen boldogságunkban szemet hunyva a teraszon még zajló garanciális műkő javítás fölött), aznap épp 12 éve kedvenc férjem így szólt:  " Te, tulajdonképpen nekünk van egy ötcsillagos szállodánk. "
És ezzel az egy kis mondattal végre értelmet nyert az egész. Mert egy rakás ismerősünk célozgatott rá, hogy esetleg nem vagyunk teljesen normálisak: a ház árából mennyit utazhatnánk. Azért megjegyzem egyiknek sincs három gyermeke. És hány nyaralás és hosszú hétvége maradt el amiatt, hogy csak tervek voltak, de mindig akadt valami fontosabb és aktuálisabb. Így pedig beülünk az autóba és röpke másfél óra alatt a saját paradicsomunkba csöppentünk. Még csomagot sem kell vinni! Igen, én bizony oda is felszerelkeztem mindennel.
És bár nincs cukorhomok és trópusi tengerpart, sem metropolisztikus kultúrélmények, ott van nyáron a Balaton, télen Hévíz, gyógy-perverzeknek még akár Zalakaros is, a kirándulások, a biciklizés, és még nagyon sok gyerek- és felnőtt program amit többször sem un meg az ember. A környék egyetlen komoly hendikepje a gasztrosilányság. Az éttermek fájdalmasan provinciálisak, de még húst is Budapestről exportálunk ha tehetjük.
Így építő és népszerűsítő jelleggel tavaszig biztosan megszülöm a régóta tervezett 'Keszthelyéskörnyéke-blogot'. Kreatív elmék cím javaslatait addig is szívesen veszem!

De vissza a jelenbe: szóval majdnem kész a kertünk és ZÖLD! Máris kinőtt a fű és minden csodás, csak egy növénybe kötöttem bele. És elvetettem a téli salátákat a veteményesbe! Még hátravan a mulcsozás és az előkert véglegesítése. De az előkert úgyis egy külön bejegyzés. Jöjjenek a fotók:

Fura, hogy mennyivel kisebbnek tűnik így a kert. 

Itt még kicsit ritka a zöldfűszer-szekció és a szomszéd
építészeti csodák is láthatók, de reméljük nem sokáig!

Imádjuk a téglafalat! És szerencsére a négyféle
burkolt felület is jól sült el végül. 

A sajnálatosan gerberára hajazó retro-piros kasvirágváltozat
volt az, amivel nem sikerült megbarátkoznom. 

A fillérekért vásárolt bontott kerítés feketére festve szuper-elegáns!

Az esős napokon állítólag többször megtelt az esőkert alias wadi,
mi csak a gyanúsan megemelkedett szitakötő-populációval
szembesültünk. 


A saláták még nem látszanak, de
nemsokára a veteményes is kizöldül 



-----------------------------------

És megtörtént az anyagpróba is: a konyhába, a fürdőbe és a hálóba is szerencsére minden passzol. Persze a blackout anyaggal majd nem lesz ilyen átlátszó a kedvenc textil-freskóm és szerintem a szürke ikatos marokkói cucc is jól néz ki vele. De mi lesz a fallal? Fessék vagy ne fessék? Találtam egy nagyon szuper tapétát is, kár hogy már sok lenne a minta. Bááár, a színek viszont annyira passzolnak. Hajjaj!




Zoffany's Arden by Melissa White
Zoffany's Arden by Melissa White

2013. szeptember 16., hétfő

Textilek habbal

A hónap azzal indult, hogy kiderült: a motro előbb-utóbb tervezett költöztetését fel kell gyorsítanom, mivel a bérlemény amúgy sem annyira szeretett tulajdonosa mást szeretne kezdeni a hellyel. Nem feltétlenül bántam a fordulatot, mert legalább kibillentett a halogatásból, ám egy-két hétnél azért mégis kicsit több időt szántam volna rá, és főleg nem épp most ...

Több ismerősöm szerint mindenki eleve gyanús, aki Budapesten üzlethelyiséget bérel és annak díját és költségeit állítólag kitermeli, ne-adj-isten még profitra is szert tesz. És hát igen: a város szebbnél szebb és tök üres üzlethelyiségei tökéletesen elérhetetlenek, ha az ember csupán régi bútorok iránti lelkesedésének megosztásával operál...

Szó ami szó: a hirtelen bekövetkezett-, és immár dupla iskolakezdés mellé egyáltalán nem hiányzott a kompromisszumokkal elég erősen terhelt kihívás.

Így amikor a halmozott stresszfaktorok közepette (már megint nincs időm sportolni!) múlt héten megérkezett a textilekkel tömött doboz Amerikából, legalábbis bearanyozódott a napom.

Nem bírtam ki - ömlesztve a dobozból

Párna alapanyagok

Felső traktusa a fürdőszobai flamingó-geg mellett vagy jól mutat majd
vagy nem, szerintem igen. A vörösbegyhadsereg sorsa ellenben még
kérdéses - talán kellő mennyiségű metszet hiányában hosszú
bekeretezett kép lesz belőle a lányszobában.

Még mindig imádom a hálóba szánt függönyanyagot...

... és a konyhai "vintage esőkertet" 

A vártnál kicsit fényesebb anyagot még oda kell próbálnom
a zöldre fújt nádfotelekhez, a férjem szerint bangómargitos, de
majd meglátjuk, én még mindig szeretem, legfeljebb más lesz
belőle, ennyi meglepetés belefér... 

Messziről és nagyban is jól néz ki ...