2015. december 29., kedd

Szerelem, szerelem

Nos, úgy alakult, hogy be sem vethettem vicces kis szórólapunkat az ingatlanokat csak kihalás útján kínáló városrészben, úgy rátaláltam az igazira, hogy az amúgy nem túl széles kínálatból még egyet megnéztem ugyan, de többé egy másik hirdetés sem köthette le a figyelmemet, és a szórólapok is a nyomdában ragadtak.

Szerelem első látásra! Úgy tűnik nálunk ez már csak így megy.

Azaz nálam - mert ezen a ponton egyedüliként láttam a családból a szerelem tárgyát. Boncolgathatnám hogy telt meg feszültséggel a november-decemberi hónapforduló, amikor a szerelem már megszületett, de a régi lakásunk eladása kapcsán a megállapodás és a szerződés között vevőink kezdtek feltűnően sokat gondolkozni. Pedig én addigra fejben már nagyjából meg is terveztem az új otthont és nem lehettem könnyen elviselhető családom számára azon pörgetve az idegeimet, hogy elvihetik előlünk a tutit. Volt egy hét, ami három hónapnak tűnt, de aztán elhárultak az akadályok, és a másik családi döntéshozó is immár jött, nézett és elköteleződött, annyit mondván elsőre csak "ezek a régiek azért tudtak valamit a térszervezésről" - vagy ilyesmi. 

Röviden a teljesült elvárások: 
- a kiszemelt városrész (szuper közlekedés, mégis csendes) - pipa
- épület jellege, tér hangulata : villa (csodás nyílászárókkal) - pipa
- 3 gyerekszoba külön fürdővel - pipa
- tágas hangulatos terek - pipa
- terasz és/vagy kertkapcsolat - pipa

Persze térszervezés ide vagy oda, ha falakat nem is kell bontogatni és építeni, azért lesz mit tennünk. 2-3 ajtót szeretnénk áthelyezni, hogy a gyerekszobák egy közös folyosóról nyíljanak, és így a teljes gyerek szektor a többitől szeparált legyen. Figyelembe véve, hogy sajnos előbb-utóbb óhatatlanul erre vágynak majd (ugyan egyelőre még a felnőttek szaván-nyakán lógás fázisa áll fenn, de már durva visszabeszéléssel prognosztizálva a kamaszkor várható szépségeit). 
Burkolatokat persze cserélni kell - kvíz címnek is elmenne - Mi van a laminált alatt? Elvileg amúgy az eredeti parketta, azért felkészültünk rá, hogy esetleg újat kell rakni. 
Egy szoba és a konyha funkciót cserél, így nem ússzuk meg a gépészkedést sem, és persze lesz még némi falfestés és a bútorozás. 
Minderre van jó fél évünk mire a régiből ki kell költöznünk, illetve belecsúszhatunk a nyárba, amikor úgyis balatoni ingajáratban üzemelünk és távol tarthatjuk az apraját az esetleg még zajló befejezéstől.  
Mivel más lakja még az ingatlant nem illik itt fotókkal dobálózni, de talán egy nappali kép belefér - hát nem gyönyörű?! 



És néhány bónusz az elvárásokon túl:

Nem mertem remélni, hogy egyszer valóra válik az álmom arról a tágas hallról, amit többnyire csak magazinban lát az ember és amelyiknek kerek asztal áll a közepén nagy csokor virággal, a kompozíció fölött egy ütős lámpa, körbe a falak mentén karszék, pad, konzolasztal vagy komód. Megvan?  Az ingatlanok négyzetméterárától kísértve alapesetben persze kénytelen az ember valami sokkal praktikusabb célra kihasználni ezt a régi lakásokban amúgy többnyire adott funkciót, de úgy tűnik mindent meg tudunk oldani a megfelelő egyéb helyiségekben (csak nagy vendégség esetén kapja majd az étkező feladatát), de így a hall igazi hall lesz, és lesz asztal és virág meg lámpa - na és egy zöld meg egy fehér műanyag szék egy nemrég lebontott standionból. Na igen, úgy alakult, hogy új otthonunkba a fiúk ajánlották be az első bútort. Vajon elég art deco-s? Ha már itt tartunk, az artdeco-zöldre még visszatérek. De lehet hogy a gyerekszektorba kerülnek ennek a másik szektornak az ominózus székei. 


Viccet félretéve, már azelőtt jó sok fotóm volt, hogy aláírtuk volna a szerződést, szóval íme, bemelegítésnek 'A HALL' inspirációk. 


 

 



Még fotók itt: Pinterest: motrovintage


A folytatásban : fürdő a hálóban?, modernül art deco konyha, mit tegyünk a szűk folyosóval?, gyerekszoba hangulatok.... 


Források/Sources: Elle Decor, Architectural Digest, Pinterest, Decorpad, Kelly Wearstler


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése