Három lakás- és házfelújítást követően jutottam el odáig, hogy meg tudjam lépni azt, amitől egyébként az ember mindenféle okokból ódzkodik: felbontattam egy lerakott burkolatot.
Történt ugyanis, hogy a burkolóval előzőleg megbeszélt és vizuálisan is modellezett burkolatmintát mégis másképp sikerült lerakni. Ugyan a fugázás szempontjából korántsem egyszerű esetet képező márványkockákat technikailag tényleg szépen sikerült kivitelezni, viszont a lerakott minta teljesen más hangulatot ad, mint a megálmodott. Szerintem nagyon tanulságos, hogy hogyan reagál egy ilyen szituációra a másik fél. Bár a generálkivitelező képviseletében az egyik szereplő azt hiszem úgy gondolta, hogy mindenki túlteszi magát az 'apró bakin' az "ebben sajnos félreérthettük egymást" mondattal, az építésvezető azonban őszintén elnézést kért és megerősítette, hogy természetesen fel kell szedni a burkolatot, ha az nem úgy került leraksára, ahogy kértük. Öröm, hogy végre nem nekem kell még rosszul éreznem magam a hiba miatt.
Ilyen kellett volna legyen a padló burkolása
És ilyen lett... a szabályos lerakás elnyomja a rusztikus hangulatot
Szépen sikerült a fugázás, amitől pedig mindenki tartott kicsit - dehát mégis fel kell szedni
Jövő héten kezdenek a festők, és még mindig játszottunk a felületekkel. Véglegesedtek a belső színek, de eldöntésre várt a falfény kérdése. A festő azzal riogatott, hogy ronda foltos lesz a fal a fénnyel. Szerencsére nem hittem neki, illetve mivel rusztikus, és nem új hatás lenne a cél, azt gondoltam, nem árthat, ha a fény hatására egyenetlen hatású a festés, hiszen épp ilyesmit akartunk elérni, csak az OIKOS sokkal drágább festékével. És igazam volt, nagyon jól néz ki a selyemfényű fal, épp olyan, amilyet szerettem volna, ráadásul előnyösen mélyíti a színeket.
Jól áll a lépcsőháznak is a falfény
Itt még nem száradt meg a falfény a jobb oldali mintán, de a végeredmény is majdnem ilyen intenzív
Megérkeztek a színre festett mdf lábazatminták, így azt is sikerült kiválasztani. A 7032-es RAL szín kicsit talán sötétebb és zöldebb mint vártam, de izgalmas, főleg a háló halványszürkéjéhez, ahol ezzel a színnel készül majd a falszínnél hagyományosan világosabb falkazettázás.
És a többi fejlemény:
Megérkezett a hajópadló !
Lerakásra kerültek a műkő párkányok a teraszokra, a belső részeket a helyszínen öntik majd.
Sütét műkő felületek - máris antik hatású
Reméljük megnyirbált gyökereivel is megáll majd a helyén a fenyő
Az a helyzet, hogy fáradok. Mondjuk jól bevált bébiszitterünk saját gyermekvállalásából adódó lelépése épp az iskola-óvodakezdést megelőzően egyáltalán nem kedvezett többek között a házfelújítás szemmeltartásának sem. Főként, hogy most jött el az idő, amikor szívem szerint lehetőleg minden nap a helyszínen tartózkodnék. És kellene is! Mindjárt mondom...
Csak hadd panaszkodjam kicsit! .....mert az sem segít, hogy amikor hetente egyszer le is jutunk, azt garantáltan három gyermekkel tesszük, ami - hát hogy is mondjam - erősen korlátozza az ember koncentrációs készségét. Még akkor is, ha adott esetben az ezért hőssé avanzsált, ám gyerekfelügyeletben nem túl rutinos helyi illetékességű Nagypapa felügyelete alatt állnak a kritikus időben. Dehát a legjobb esetben is arra térünk meg, hogy az elmúlt két órát a gyerekek a TV, azon belül az itthon szolídan démonizált mesecsatornák egyikének hipnotizálásával töltötték és bekebeleztek úgy 5 tábla csokit 3 csomag Haribo-val, mindezt némi cukros-szénsavas üdítővel leöblítve. Az addig vizuálisan leszedált gyerekekbe bevitt indokolatlan mennyiségű energiát a vibráló doboz hazaérkező szülők általi kiiktatása robbantja be, kitör az anarchia, és a tökéletesen kontrollálhatatlan miliőben mindenki mindenkivel összeugrik legalább egyszer. Nagypapa, aki persze elfáradt a gyerekek kreatív lefoglalásában, a haddelhadd kirobbanásakor menekülőre fogja és pihenni tér, mi pedig aznapra már enyhén kimerülten csak a három tündéri, de immár megvadult törpevadember alvásidejét várjuk nagyon. A hétvége fennmaradó része a gyerekek és Nagypapa lelkivilágának helyreállításával telik, azt valahogy senki sem akarja tolerálni, hogy mi is szusszannánk egyet, na de majd pihenünk a házban, ha egyszer elkészül.
Mert a múlt pénteki 'bejáráson' azért már sok fejleményt láttunk. A bejárati szintet leburkolták a fekete indiai mészkő lapokkal. Sajna a festők mindent hermetikusan letakartak, és amikor az embernek sietnie kell a megbeszéléssel, nem szedeti fel igenis! a fóliát teljesen, így fotózás céljára ezt a kis részletet sikerült csak elcsípnem.
Nagyon várom már az Edelholz hajópadlót. Addig is az mdf lábazatmintákból próbáltam választani. Végül megtagadtam a választást amíg nincsenek színre fújva, mert a szín és a fény ugye még bármit tehet velük.
A falszínekkel két hete küzdünk. A sok falfelület és a józan ész nem engedte végül, hogy akár egy Farrow & Ball, akár egy Oikos festéket használjunk, és még a "mezei" festékek között is, hát szerencsére kiderült végül, hogy az amúgy egyik legkedvezőbb árú festék: a Jupol Gold adja egyben legszebben azt a köves-púderes-F&B-os felületet, amit szeretnék, de a Tikkurila színeit kellene használnunk hozzá. Az első színpróbánál a minták vagy három árnyalattal világosabbak, mint a színkártyán. Még szerencse, hogy nem hagytam magam: kiderült, hogy nem a megfelelő gépet használták a keverésre. A JUB területi képviselője arról faggat, ki követte el ezt a vétkes cselekedetet. Szerencsére én sem tudom. Az újabb minták már jobban hasonlítanak a kiszemeltekre, de még bizonytalankodom. Ezért nem annyira szeretnek, na de győzködöm magam: "ha fizetsz - ne kérj elnézést", ugye? ugye?
Ez a H161 nem az a H161
Alakul - de merjem-e a mélyebb színt választani?
Mire a vakolat színeihez érünk, a festő kivitelező már megadóbb...
A gyerekfürdőben elkészült a lakatosszerkezetű zuhanyfülke. Az itteni téglakazettás mennyezet megtartása és lefestése a 'koncepció része' volt, de a ház ura nagy erőkkel tiltakozik. Szerintem csak kevés rétegben festették le - egy újabb olyan tétel, amelyiken elmorfondíroztam volna még szívesen, mielőtt gipszkartonoztatok.
És ha már mennyezeteknél tartunk, van egy valóban félresikerült darab. Rusztikusság ide vagy oda, ez inkább olyan, mintha Gaudínak rossz napja lett volna vagy valaki koppintani akarná... Sajna amíg szürke volt a mennyezet nem tűnt fel ez a hullám, így viszont nem tudom mit fognak tudni csinálni vele, de valamit muszáj lesz.
A nappali kazettásra hagyott mennyezete nálunk változatlanul befutó viszont, és a konyha fehérre festett gerendái is szépek.
Ha már a konyhánál tartunk: elkészült a burkolat kerete, de nekem túl vaskos, és a réz színt sem találták még el hozzá. Ezen is dolgozni kell még kicsit.
A beton és corian pult közül végül a betonra esett a választás. Bár még tartok tőle kicsit és kértem mintafelületet, a helyi műköves bácsi az IVANKA (sajnos nagyon magas) árának úgy egytizedéért vállalta a pultot. Annyival csak nem lehet rosszabb! A corian ára a kettő között félúton van valahol.
Végül kültérre kanyarodva - egyeztettünk a kertkivitelezővel, és elkezdték kialakítani a ház körüli térburkolat alapjait, péntekre elvileg már kész teraszunk lesz. Kiváncsi vagyok hogy teljesül a kihívás, hogy az öreg óriás fenyő gyökereire úgy építsék rá a térburkolatot, mintha utóbbi lett volna ott előbb! És képzeljétek, engem még így is szeretnek a kivitelezők, esküszöm!
Remélem túléli a gyökerek szükséges megnyírbálását
A konyha-étkező és nappali közös terénél szerettük volna a két funkciót valamennyire elszeparálni, de a tér megosztása nélkül. Ekkor merült fel az oszlopok ötlete, amibe azonnal belekapaszkodtam, mert egyrészt nagyon tetszett, de mint kihívásba is, hiszen ki kellett még találni az anyagát, formáját. Persze a fotógyűjtés előbb megkezdődött, minthogy a tér többi jellemzője kialakult volna, így sokféle verzió összegyűlt, hogy legyen miből meríteni.
Van itt mindenféle anyag és forma, ez is mutatja, hogy bármilyen stílusú térre adoptálható a gondolat. Ha nem teret választ el, csak funkciót vált a fal mentén vagy dekorációként áll a sarokban - akkor is nagyon hatásos, és ha nem is oszlop, csak egy arra hajazó váza vagy méretes kerámia posztamens, szintén nagyon karakteres lehet.
A hazai kínálatban találtam csodálatos de végül elvetett vaskandelábereket és faragott faoszlopokat antiklerakatokban, a kerámiaváltozat pedig csak keramikus rokonom egyébirányú leterheltsége miatt hiúsult meg, így végül betonból készülnek a homlokzati oszlopokhoz húzó beltéri változatok, és fehér zománc festéket kapnak a kerámiás hatás kedvéért.
Mivel a héten sajnos még mindig nem a kimondottan látványos munkák zajlottak, úgy döntöttem: elkezdem megosztani terjedelmes fotóarchívumomat, mely a tervezés során keletkezett, hátha másnak is jól jöhet egyszer.
Amikor felmerült a sötét ablakkeret ötlete, előbb utána kellett néznem, hogy valóban ezt szeretném-e ide.
Az eredményt a megvalósulás is igazolja: bevált. Féltem, hogy komorítja, de szerintem inkább felélénkíti a teret. Vagány és elegáns egyszerre. Azért gondolom, hogy inkább nagy ablakfelületen beérkező sok fény esetén szerencsés.
Vörösfenyő ablakkereteink matt, sötét acélos grafitszürke színt kaptak (RAL 9011), mely összhatásában feketének tűnik, de a pala színét erősíti. A bejárati ajtó felülete lakkozott koromfekete (RAL 9005).
Vasárnap lévén és mivel néha - így pl. ma is - őszintén szólva tele van a hócipőm az egész házfelújítással, megengedek egy kis kitérőt. Illetve azért mégis lesz köze a házhoz.
Az egész úgy kezdődött, hogy a férjem születésnapjára egy lemezjátszót vásároltam. Előzőleg előkerültek ugyanis a szülők régi lemezei, és nagy lelkesedéssel fedeztünk fel köztük olyanokat, amiket szívesen meghallgatnánk újra, és talán egynél is többször, főként majdan a házban töltött hétvégéken. Egy könnyedebb vonalon elindulva hoztunk fel magunkkal John Lennon-t, Chuck Berry-t, Queen-t, Elvis-t, Little Richard-ot és a gyerekek unszolására Hungáriát, mert hallották már az apjukat korábban idézni a dalokból (mondjuk félig-meddig viccből). Mivel régen tudjuk vájtfülű ismerősöktől, hogy az LP-hangzást sosem múlhatja felül semmilyen digitális változat, nagyon vártuk a hatást: és hát igen, nem ugyanaz az élmény, megmagyarázhatatlanul személyesebb.
És jól kinyitottuk Pandora szelencéjét, mert a készülékkezelésre is felhatalmazott nagyobb gyerekeinknek sikerült úgy rácuppanni a Hungária-slágerekre, hogy már könyörögnünk kell: ne azt rakják fel!, mert az egész család önkéntelenül ezeket dúdolja egyfolytában. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy tényleg örökzöldek, tökéletesen élvezhetőek ma is - már ha nem hetek óta egész nap kell hallgatni.
Ezen közben merült fel a kérdés, hogy mi az a Hully Gully. Mivel az alapoknál több információval én sem rendelkeztem, nosza utánanéztem, és a következő klippre is rátaláltam, amit nem tudok nem megosztani. Itt van ez a dekoratív, de furán túlpörgött és talán már nem 20 éves hölgy a tüchtig háziasszony szettjében, a rém laza olasz vagy meleg (?) olajos-fecskés pasikkal: zseniálisan bizarr, és olyan 60'as évek!
Bár bírom a francia nyelvet, azt hiszem sosem tudnám így kimondani ezt a szót, ilyesmire csak a franciák képesek. Viszont teljesen magával ragadott ez a hangulat, imádom ennek a korszaknak a vitalitását, és rögtön eszembe jutott, hogy a házunk is 1954-es 'születésű' - körülnézek mik történtek akkoriban zeneileg és egyébként, főleg olasz vonatkozásban, mert ugye ez komolyan hozzátartozik a ház sztorijához. Ezért rögtön indokolttá is vált utódainknak itt dokumentálva továbbadni ezt a kis időkapszulát.
Alig 10 évvel a világháborút követően az újjászületett köztársaságuknak örvendő taljánok már korántsem akartak ellenállni a tehetős fiatal amerikaiak megszálló tömegének, a modern tengerentúli életformának, és a jazznek:
Sosem látott gazdasági növekedés aktiválta az olasz kreativitást, és hamarosan megfordult a trend: olasz tervezők diktálták az amerikai divatot.
Az ipar fellendülésével a Fiat és az Alfa Romeo is virágzott, de a világ milliomosainak figyelme és a felvirágzását élő autóverseny-ipar teret engedett a luxusmárkáknak is, mint a Lamborghini, a Ferrari vagy a Maserati. A motorizáltságra szintén vágyó szegényebb tömegek gerjesztette kereslet a Piaggio-t addigra közel egymillió darab Vespa gyártására késztette.
Az 1954-ben indult nemzeti televízió összekapcsolta az addig jobbára mikroállamokra széthullott országot, és a nemzet nyelvét, mely szintén számos, elszigetelődve fejlődő dialektusra szakadt (sokan ekkor hallották életükben először a 'hivatalos' olasz nyelvet). Rohamosan kezdett fejlődni a filmgyártás és a tengerentúlon mindent el lehetett adni, ami Olaszországhoz köthető, az egyik legfőbb 'exportcikk' mozisztárok képében: az olasz nő- és férfi ideál lett. Lolobrigida forradalmian rövid articsóka-frizuráját követelik a fodrászatokban és az olasz férfi selyemöltönyös - sötét szemüveges - monogramos bőrkiegészítős - sportoskalapos gondtalan sármja hódít Amerikában.
Egy népies olasz dalból ebben az évben írt slágert bizonyos Bob Merrill, melyet a kiadó aztán Rosemary Clooney szájába adott, nagyon helyesen:
Lehet, hogy egyszer még beleásom magam mélyebben az olasz ötvenes évek kérdésébe, és néhány filmet is azt hiszem szívesen megnéznék, de mostanra zárszóként: nem tudom hibáztatni Aldo Celottit azért, hogy Keszthelyről abban az időben a Dolce Vitába visszavágyott. Bár azt hiszem mire elszánta magát már lekésett az igazi aranyévekről.
Elmerengtem rajta: izgalmas kihívás lehetett volna a ház stílusát elvinni az '50-es évek modernizmusa felé, olaszos beütéssel. Nyami! Na, majd a következőt...
Pár bónusz a hétvégi videókalandozásból:
A "l'americano" angolul a csodálatos Sophia előadásában (a német szinkrontól tessék elvonatkoztatni):
A következő a Hully Gully műfaj -már amennyire ez egyáltalán azonosítható- egyik eredeti slágere. Imádom. Ha jól hámoztam ki a változatos forrásokból az elmúlt napokban: ez az egyik első egyedül, és nem párban táncolt tánc abban az időben. Így nem is a zene, vagy a konkrét táncmozdulatok, hanem a szólóban művelt lazaság a veleje a dolognak, ezért is tudott egy-két évtizedet átívelni.
Egy újabb darab a francia-vonalról. Eszméletlen béna-bájos ez a hamisított videoklipp, a háttér és a hangulat zseniális. Viccesnek találtam pár kocka erejéig, addig mindenképp, amíg bele nem botlunk az immár több nemzeti öntudattal de még mindig rémesen kiejtett refrénbe. Ugyanakkor Sheila a franciák egyik-, ha nem a legelső disco-üdvöskéje. Így megérdemli, hogy ezzel a korai darabjával itt lehessen, azok kedvéért, akik ezt nem tudták volna róla. Illik a sorba.
Egy '63-as verzió, annak, akit a tánc része (is) érdekel:
És az '50-es-60-as évek szörny-filmjei megvannak (valahol az első King Kong változat és a Majmok Bolygója között félúton: UFO-k, óriásrovarok, Frankensteinek)? Akkor tetszeni fog a klipp is, a zene hozzá pedig nagyon ütős!
Így most a sor végére mindenképp idetűzném a saját magyar változatunkat, remélem mindenki egyetért benne: nem szégyenkezhetünk. És még egy kis locomotion-nel is megsépékeltük!
