Villa Celotti: Kutakodok: kis 'épületsztori'

Csak egy gyors bejegyzés, mert épp nagy munkákban vagyok.

Statikai kérdések miatt is volt jelentősége az eredeti szerkezetek megismerésének, de főként nagyon kíváncsi voltam: hogy nézett ki az épület mielőtt a háborúban szétbombázták, majd vissza-, rá-, és hozzáépítettek; tetőteret alakítottak ki és szigeteléssel turbózták a homlokzatokat. Így kitérőt tettem a levéltárba és szerencsére ráleltem az 1903-as dokumentáció nagy részére.

Helyettes államtitkár (és neje) építtette a 'szerény' családi házat a boldog békeidőben. A belbudai "hegy" tövét még nem árnyékolták magasabb bérházak, a nem túl nagy népsűrűségről már a korabeli fotók is árulkodnak. Ha ez nem lenne elég, utal erre az is, hogy az épület anno főhomlokzatként aposztrofált képe ma sokkal kevésbé meghatározó - bár koránt sincs szerencsére közvetlen közelről közrezárva (ez szép volt nyelvtörőnek is), feltételezhető, hogy az építéskor jelentőségteljesebben emelkedett a környék fölé.

Ne próbálkozzon senki, ez alapján nem fogja megtalálni az épületet, őszinte leszek: én sem feltétlenül erre számítottam.

A jelenlegi külseje alapján legfeljebb szecessziósnak gondolt épület eredeti rajzain hamar tetten érhető a XIX. századi romantikus, historizáló - esetünkben leginkább neogótikus - stílus. De még mindig nem jöttem rá honnan olyan rettenetesen ismerősek ezek a konkrét épületdíszek - hacsak nem a déja vu esete forog fenn. Az építész személyére nem utalt semmi a levéltári dokumentációban.

Amikor szóba kerültek a nyílászárók - és hogy bármi áron ragaszkodom hozzájuk - fel voltam háborodva a kérdésen : 'azért vagy úgy oda, mert le vannak kerekítve az ablakok sarkai?' (még most is fel vagyok: igen, azért!), már akkor az alábbi képet dörgöltem emailben a kérdést feltevő orra alá: subject: Eiffel azért csak nem volt hülye!

Gustave Eiffel tervezte télikert (orangerie) a korabeli
nagy párizsi vasútállomások vas vázzerkezetével.

Már megint ez a Gustave! Ahogy a korabeli budapesti épületek között böngésztem, további párhuzamokra leltem.

A budavári Pénzügyminisztérium épülete:

Épült: 1902-1904 (!). Tervező: Fellner Sándor. Az építkezés nagy érdeklődést - és botrányt - kavart. Fellner hazai tanulmányait követően Párizsban az École des Beaux-Arts-ban képezte tovább magát, ottani meghatározó gyakorlati évek után 1879-től élt Budapesten, láss csodát - főleg neogótikus stílusban tervezett. A Pénzügyminisztérium építkezése azért kavart nagy visszhangot, mert alig pár évvel Budapest első vasbeton szerkezetű műtárgyait (pl a városligeti híd) követően az első ilyen vázú épületek egyike volt, de mindenképpen a legelső olyan, ahol historizáló stílussal kombinálták a forradalmi vasalt betont. Botrányt pedig azért, mert Fellner pályázat nélkül nyerte el a tervezést.

Én korunk edzett gyermekeként jobban megrökönyödtem az építkezésen bevetett női segédmunkásokon, bár gondolom ez meg akkor volt normális.

Fortepan / Budapest Főváros Levéltára.

Házunk (vagyis a lakásunkat is magába foglaló épület) metszetein viszont szemet szúrt az akkor még egyébként nemigen elterjedt vasbeton poroszsüveg födém is, szóval részemről - bár egyszer majd ha sok időm lesz még kutakodom a levéltári építési engedélyek között is - egyelőre letettem a voksomat Fellner, mint erősen potenciális tervező mellett.

A két főbb szint pontos funkciója sem teljesen egyértelmű. Én arra tippelnék, hogy a magasföldszint inkább vendéglátás / iroda-, az első emelet pedig lakásfunkciót látott el. Mindenesetre a szuteréntől (pardon: souterrain) a második emeleti tetőtérig a tágas szobák mellett minden szinten volt konyha hozzá kapcsolódó cselédszobával, fürdők - az előterükben tágas öltözővel, a szuterén- és tetőterekben pedig télikert, mosókonyha és rengeteg további cselédfunkció és tároló. A belső falakat kisebb mértékben 1935-ig is többször mozgatták, bővítették az épületet teraszokkal, verandákkal.

Sokat adnék a korabeli épületbelső és életmód megismeréséért. De elnézve a környék állapotát a háborút követően, még az is csoda hogy ennyi megmaradt, nemhogy fotók és egyéb emlékek. A háború után természetesen kevéssé váltak követhetővé és izgalmassá a fejlemények, a következő 50 év nem nagyon kedvezett semminek. Az eladónk négy bérlő családot vásárolt ki a rendszerváltás környékén csak a mostani lakásunk területéről. Azt mondja nem-igen tudta kibogozni ki hol lakott pontosabban a szerencsére (és meghökkentő módon) nem szétszabdalt lakásbelsőben.

Az utánajárás tényleg csak azért követendő példa, mert ha nem is rekonstruáljuk az eredeti ornamentikát, legalább egy-egy lakásfelújításnál ne járjanak úgy homlokzataink, mint az itteni példákban.

Azt mondtam gyors bejegyzés...?

Azért ha valakinek beugrik hogy hol láthattam még az ominózus épületdíszítést, sikítson! Hacsak nem álmomban történt, nagyon egyértelmű kell legyen.