2013. július 17., szerda

A Pálmaház növényei


Januári látogatásunk a Pálmaházban nem maradt folytatás nélkül. Az intézmény vezető-kurátorával, Schall Attilával többször találkoztunk és sok jó ötletet adott a kerttel kapcsolatban. Attila - talán megbocsátja - egy őrült, na persze növény relációban és feltétlenül jó értelemben. A valóban melegházi viszonyokat kívánó hibiscus-  és frangipani mániáján túl másokban is szerencsére kiéli szakmai elhivatottságát és fáradhatatlanul nevel olyan növényeket, melyeket nem feltétlenül találunk minden kertészetben. 

Magokkal, egyebekkel persze mások is foglalkoznak, de én őszintén szólva csak a szememnek hiszek. Amikor a közelmúltban újabb látogatást tettünk a Festetics Kastély előző rendszerekben sitt-depóvá silányított és Attila által újra felvirágoztatott Pálmaházában - melyet egyébként Eiffel műhelyében terveztek és építettek -,  teljesen elgyengültem a sziklakert és a park néhány más növénye láttán.





Így rövidesen újra konzultáltunk és megbeszéltük mely védencei passzolnak leendő kertünk stílusához, a klímához, a speciális talajviszonyokhoz és az általunk vállalható karbantartás mértékéhez. Ők azok, akikkel immár a Magnólia Art kedves csapata kalkulálhat a kiültetési tervben:


Arany virágoszlop - Asphodeline lutea

A kelet-mediterrán térségben őshonos bokrosodó tövű, rizómás évelő teljes napot és jó vízelvezető talajt, évelőágyást, esetleg sziklakertet kedvel. Így néz ki jelenleg a Pálmaház sziklakertjében a nyáron fürtökben termelődő gömb alakú magházakkal, és korábban, késő tavasszal illatos csillag alakú sárga virágzatával. 



Kék iringó - Eryngium planum

Igénytelen szárazságtűrő zellerféle évelő. Ami mégis nemesíti, az egész nyáron át tartó élénk acélkék virágzása - feltéve ha szintén jó vízelvezetésű talajba kerül és állandóan éri a nap. Nálunk sziklakertbe kerülhet, egyébként a bronchitis gyógyítására és szívnyugtatóként is használják a farmabotanikusok, így ha nem érünk végre a mindennemű építkezések végére nagyon hamarosan, esetleg csak beszerzek párat ebből a fenyegető szívinfarktus ellen.





Kaliforniai kakukkmák - Eschscholzia californica

A pipacs távoli, egynyári rokona, mely a hazai változattal ellentétben júniustól akár szeptemberig is virágzik. Ha valaki nagyon vad kertről álmodna, hagyhatja elhullatott magjairól is szaporodni és tobzódhat a sárga-narancs virágszőnyegben, de vethetjük tudatosan márciusban és karbantarthatjuk ritkítással napos virágágyunkban. Gyógynövényként csökkenti a stresszt, úgyhogy ő a másik mentsváram elhúzódó építkezés esetére. A fotókon a Pálmaház sziklakertjében most,  és szegélyként az őshazában.



Kövirózsa - Sempervivum változatok

A kövirózsáknak is sok érdekes változata kapható a Pálmaház kertészetében



Kasvirág (vagy Kúpvirág) - Echinacea változatok

A kasvirág hosszú illatozó virágzása és könnyen tarthatósága miatt jól ismert a magyar kertekben, de a  természetes gyógymódok vagy a homeopátia hívei is hallhattak róla eleget elképesztő sokoldalúsága kapcsán. Főként gyökerét immunerősítésre, köhögéscsillapításra, gyulladásgátlásra, külsőleg pedig sebgyógyításra, bőrgyulladások ellen alkalmazzák.
A fenti erényeket felsorakoztató bíbor kasvirágon kívül azonban több érdekes hibrid közül válogathatunk itt. Utóbbiak kiültetésre várva kókadoztak még kicsit ottlétünkkor, de állítólag ugyanazt az üdeséget tudják ők is.  És színjátszó - irizáló virágkúpot.




Bíborvörös délvirág (vagy Kristályvirág) - Delosperma cooperi 

Dél-afrikai származása ellenére hazai sziklakertekben is otthonos a pozsgás évelő, amely elterül, leomlik ha jól érzi magát a tűző napra ültetve. Nem tudom van-e esélyünk, és ha igen milyen hamar örvendeztet meg minket az eredménnyel, de valami olyasmit várnánk tőle, mint a második fotón.




Sorsfa (vagy Végzetcserje) - Clerodendrum Bungei

Ez a drámai nevet viselő cserje eredetileg Ázsiában őshonos, de védett fekvésben nálunk is jól érzi magát. A gyökérsarjak által széltében erős bokrosodásra hajlamos növény növekedése ha úgy akarjuk jól irányítható inkább a magasabb régiókba már némi hobbi-metszéssel is, de megéri, mert akárhogy is, késő nyáron szép nagy illatos virágokkal fog minket jutalmazni félárnyékos helyén. 




Argentin pillangófa - Caeselpinia gilliesii

Aktuális kedvencemet is úgy tűnik tarthatjuk a kertünkben némi szerencsével. Bár ez az akácféle alapvetően inkább mediterrán környezetben honosodott meg Európában, védett fekvésben és a délutáni tűző naptól védve jól érzi magát, lécekre feszített fóliatarással pedig köszöni szépen áttelel. Épp most virágzik és alakítással cserjévé vagy ki fává is nevelhető. Részemről több formátumát is el tudom képzelni a kertben.




Mocsári hibiscusok - Hibiscus moscheutos

Ha valamiben biztosan számíthatunk Schall Attilára, az a hibiscusok fajtáinak sokasága. A mocsári változatnál nem is találhatnánk látványosabb növényt a vádink köré, színekben és formákban tényleg igazán változatosak, július-augusztusban pedig folyamatos és látványos virágzással dobják majd fel a nyári itt tartózkodást.



Gránátalma - Punica granatum

Ha nem is a mi klímánkon valószínű a nagy antioxidáns tartalmú termések tömkelege, napos kerti fal közelében hosszú életű bokrunk vagy kis fánk lehet belőle, amely látványosan virágzik és leveleivel is díszít. Az általa közvetített termékenységgel a három gyermekkel megáldva már nem feltétlenül szeretnénk (vissza)élni, de szimbolika-repertoárjából a bőség és a szeretet továbbra is jöhet. És a pálmaházban nevelt többféle színváltozatból több is akár, mert szeretjük...





Agave

Az óriás pozsgás homokos talaj kedvelőjeként nálunk inkább csak dézsanövényként fordulhat majd elő, de lehet, hogy megpróbálkozunk pár kiültetett és szárazon teleltetendő darabbal, mert nagyon látványos, főleg lépcsők, kerti útak mentén. A már csak villástargoncával elmozdítható életkornál azért lehet hogy majd feladjuk a téli átmozgatást és yuccával pótoljuk.






Csíkos káka - Scirpus lacustris albescens

Nem kérdés, hogy a vízparti növény a vádi környékére kívánkozik....



Talinum paniculatum

A halvány élénkzöld leveleknek a felhőszerű rózsaszín virágokkal nincs is nagyon magyar neve. Mivel kedveli a nedves talajt és a napot, jöhet a vádi környékére. Állítólag könnyen elszaporodik, de majd meglátjuk, hogy a mi klímánkon is ilyen pajkos-e.  Némi figyelemmel meggátolható a magszóródás, illetve az előbújt növényt könnyen tovább lehet adni, mivel jól tűri az átültetést. Konyhapénzt is csinálhatunk belőle virágosoknak értékesítve az erre a célra is előszeretettel használt dekoratív növényt.





A következőkben az egyéb kiszemelt növényekről, őshonos magyar gyümölcsfákról lesz szó....


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése