Néha tényleg úgy érzem, hogy sosem érünk a végére. Tulajdonképpen nem értem mi a probléma, vagy hogy van-e egyáltalán. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy bármilyen felkészült és profi legyen egy kivitelező cég ma Magyarországon, egyszerűen nincs hozzászokva az egyenmegoldásoktól eltérő gondolatokhoz?
Azért vagyok bajban ezzel, mert különösen határozott voltam abban, hogy bármennyire is eltérnek elképzeléseink az átlagostól, ezek nem költséges különcségek, hanem többnyire - logikusan - kimondottan egyszerű, csak épp "design" szempontból átgondoltabb megoldások, és ezt most sem győzöm hangsúlyozni.
Rettenetesen értékelem a kivitelezőnkben egyrészt hogy az azóta - hú, talán - 'termelési igazgatóvá' avanzsált eredeti építésvezetőnk egy valódi gyöngyszem. Egyszerűen mindent tud, amit egy kivitelezőnek tudnia kell. Minden problémára megrendelőbarát, spontán, maximalista megoldásai vannak. Kicsi küzdelem azért maradt: az immár alá beosztott új építésvezetőnk (a negyedik talán...) ugyanolyan agilis, gondos és lelkes, ámde kissé old-school fiatalember: hamar belenyugszik az alvállalkozók sirámaiba. Pedig ha valamit utálok a hazai szakemberek hozzáállásában az a sablontól eltérő megoldásokra előadott prompt fogszívós fejvakargatás, ami annyit tesz: 'hát ez nagyon bonyolult lesz - és nagyon sokba fog kerülni'. Ha magam alkalmazom, az ilyeneket az első fejvakargatásnál többnyire el is zavarom, nem veszem fel a kesztyűt, mert számomra viszont ez annyit tesz: 'nem szeretem a szakmámat, csak kevés és minél könnyebb munkával szeretnék sok pénzt keresni'. Így viszont régi istenített-előléptetett gurunkat kénytelen voltam ragaszkodásom tárgyává tenni és harcosan követelni jelenlétét és gondoskodását minden kooperáció és levelezés alkalmával, mert kíméletlenül leszereli a fejcsóválókat és a megoldást is azonnal tálalja hozzá, bármilyen szakterületről legyen is szó. Néha az az érzésem, hogy ha ez a fiatalember nem egy félisten, akkor talán jó zsaru - rossz zsaru játékot játszanak velünk - na jó, ez volt a 'konteó'. Sajnos tényleg nem túl széles az ambíciózus, minőségre és referenciára törekvő hazai szakemberek köre, ezzel tisztában vagyok.
DE - DE - DE ! Annak ellenére, hogy néha úgy érezzük magunkat, mint az agár a műnyúllal, vagy a falusi kutya a madzagon húzott kolbásszal, a ház bizony azért egyre gyönyörűbb. A különös műgonddal kivitelezett részleteket az időfaktor rovására - és a szerződésben rögzített kötbér mellett - így tulajdonképpen egyáltalán nem bánjuk.
Az egyik meghökkentő paraméter a beavatott szemtanúk számára az, hogy ez a ház kb. 160 m2 hasznos alapterülettel bír. Többynire legalábbis dupláját tippelik. Köszönet a Tervezőnknek! Na nem a látszatért, hanem a tágas, fényes, élhető terekért!
A homlokzatot a színek hihetetlenül elegánssá tették - hurrá, máris sikerült kihozni a házból a dédelgetett kúria-feelinget! Ez pedig Zita érdeme.
Csodás lett az újraburkolt márványkocka. Kisebb gond éppen a másodszor festett mosdókomód elhelyezése ide, amely úgy tűnik nem fér be a szegélybe rejtett gépészeti csövektől. Statikus jön pénteken megállapítani, átvezethetjük-e őket egy tartógerendán keresztül. A mosdókomódot ugyanis nem hagyom! Főként, hogy másodszori nekifutásra elnyerte méltó színét is. A pultja majd egyszer fehér kő lesz, addig elviseljük a fehérre festett fát.
A kék kéksége még mindig dilemma, szürkésebbnek reméltem, de nem babakék, így rendben lesz.
A falfény épp annyira fényes, amennyire kell - épp csak jelzés értékkel.
Függőben van még a gyerekfürdő bézs betonburkolata. Eleinte könnyűnek ígérkezett, most az egyetlen hidegburkolat ami lóg a levegőben, pedig mellette az előtérben már fektetnék a szizál padlószőnyeget. Ez kicsit aggaszt, de most nem bosszankodom többet.
És helyet kerestünk összevadászott régi lámpáimak. Sajnos kiderült, hogy még jópár hiányzik. Így továbbra sem unatkozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése