2013. július 4., csütörtök

Az Arts & Crafts kert

Bár már nekiültem ennek a bejegyzésnek jópárszor, csak nem akart megszületni, mert mindig akadt valami, ami prolongálta a kert kivitelezését és elvette a kedvem a részletekben való publikus elmerüléstől.

Pedig a ház megvásárlásának, felújításának első perctől ihletője volt a telek lankás fekvésébe látott leendő kert. Nem csak ezért történt, hogy már akkor készíttettünk egy kerttervet, amikor még a ház terve is csak készülőben volt. Úgy adódott, hogy a sok bába közt elveszett a gyerek: az építészek közül valahogy nem akadt gazdája a házat közvetlenül körülvevő építészeti elemeknek, mint pl. a támfal az utca felé, autóbeálló, teraszok. Ezeken felül a kertet tervezni persze korai volt, nem is tudtuk még pontosan mit akarunk, így semmiképp nem hibáztatom az egyébként nagyon tehetséges tájépítész párt azért, hogy végül nem az eredeti tervek alapján készül maj el a kert, főleg mert az építményekkel nagyon sokat segítettek és a növények nagy része is teljesen passzol.

Forrás: reillydesigns.com
Képek persze gyűltek a fejemben és a fotórepertoárban, de ezeket úgy tűnik kevés sikerrel mutogattam. Ezért ahogy egyre inkább fenntartásaim voltak a túl kiszámítható eredeti tervvel kapcsolatban, már néha görcsösen kerestem a világhálón és a szakirodalomban, hogy valami nevén nevezhető irányzatot tudjak megjelölni magamnak és a leendő kivitelezőnek.

Aztán a kitartó keresés meghozta az eredményt: amit kerestem, ahhoz fogható kerteket az amerikai Arts & Crafts mozgalom keretében műveltek.

_______________________________

Bradfor-on-Avon, Anglia:
Iford Manor's Peto Garden
Az Arts and Crafts mozgalom Angliában a korábbi viktoriánus merevség és szabályosság, az ipari tömeggyártás ellentételezéseként alakult ki a XIX. sz közepe táján, és visszanyúlt a középkor és a reneszánsz nosztalgikus ideáljaihoz. Az Angliában jellemző vidékies "cottage" köré épülő természetes kert gyökereit csak jó 50 évvel követő amerikai irányzat - amely egyébként American Craftsmen néven önállóan is létezett - az "újvilághoz" méltón kevesebb romantikus túlkapással, de annál több eleganciával operál és sokkal-sokkal letisztultabb a szigetországban megnyilvánuló olasz és japán hatások és a kerti műtárgyak tekintetében. Építészetileg forradalmi megjelenésű 'bungalow'-k köré épült kertekről van szó, illetve városi parkokról, melyek az adott korban valódi élménylétesítmények voltak.

New Jersey, USA: Greenwood Gardens / Forrás: Elle Decor

Bradfor-on-Avon, Anglia: Iford Manor's Peto Garden

A Gamble házat 1908-ban tervezték a Greene-fivérek
Ha valakinek a bungaló szó hallatán holmi négerkunyhó lebegne a szeme előtt, ki kell ábrándítsam. Az eredeti Bungalow a XX. század hajnalán az amerikai Art decot megelőző Craftsmen korszakban nyaraló funkcióval született ugyan, de tükrözi a korszakra jellemző gazdasági megerősödést, a "kalyibák" tehát egyáltalán nem nélkülözték a nagyvonalúságot és a mainál mindenképpen természetközelibb életmódot sugalltak: a kertekben éltek, nem csak dísznek használták.

Ezek a bungalow-k főként Californiában, Pasadena környékén terjedtek el, legalábbis  történelmileg is jelentős formában, a Greene fivéreknek köszönhetően.

Írország, Garinish Island Gardens

A ház a kertbe integrálódik, a növények körbeölelik, de nem takarják el az épületet és a bejáratot, ahogy maga a kert is az eredeti tájképbe olvad. Asszimetria, többteraszos kialakítás jellemzi.

Mohák, páfrányok és örökzöldek, valamint művészien elrendezett kövek adják a keleties hangulatot. 




Természetes, informális ösvények kötik össze a növénycsoportokat és funkciókat.



Kerítések helyett szárazan rakott kő- és téglafalak keltenek természetes hatást.







A pihenőrészeket vízes elemek, gyakran elnagyolt benyomást keltő árnyat adó pergolák és lugasok övezik-fedik, melyeket clematisok, rózsák, holdvirág, vagy egyéb futó növények borítanak.




Az évelők közül kasvirág, méhbalzsam és díszfűvek tarkítják, főleg keleti származású gyümölcs- és díszfákat ültettek, az alakzatok változatosságát pedig formára nyírt örökzöldek erősítik. (Még több arts&crafts növény itt. )








Hihetetlen lehet, de a fenti burjánzáson túl is van még ami inspirálja leendő kertünk tervezését, a folytatásban ezek következnek és hogy persze mit lehet mindezen finomítani, szóval lesz mit követni még, ahogy végre elindulhat a kert rendezése.....



2013. június 25., kedd

A várárok

Június 15-én hivatalosan, lelkesen, de fenntartásokkal kezdtük meg a nyári rezidenciára való leköltözést.

Az előzmények: az alsó szintünk falainak kitartó nedvesedése, az egyik alsó szinti mennyezeti lámpából esőzéskor azzal azonos mértékben folyó víz és némi presszió tettre sarkallta kivitelezőnket, aki a kríziskor - le a kalappal - gyorsan és profin regált. Az első lendületet követően elkezdődött a feltárás, amely a díszburkolat felszedésével és a ház körül egy méretes árok ásásával járt. Azóta a június 15-ére előirányzott türelmi idő már június végére módosult, azonban az első héten tapasztaltak nem töltenek el féktelen derűlátással ami az ütemezést illeti.

Eddig csak az ügyvezető szóbeli infóira alapozva azt sikerült kihámozni, hogy nem számítottak arra, hogy egy ennyire lejtős telken megmaradhat a talajvíz, a szigetelés nem feltétlenül talajvíznek ellenállónak lett kialakítva, és a drainezés mélyebbre süllyesztésével remélik még megoldani a házat körülvevő vízréteg elvezetését. Ezt kicsit nem értjük. Nem azért, mert értetlenek lennénk, de az alábbi tények cikáznak a gondolatainkban: 
1. A talaj agyagossága, az agyagos talaj víztartó "szivacsos" tulajdonsága nem lehetett titok senki előtt, legyen akár a tervező vagy a kivitelező felületes a kezdetekkor vagy a munkák során. 
2. Az eredeti, 60+ éves háznak nem voltak vízesek a falai. A talajvíz tehát feltehetően el tudott szivárogni a ház alatt. Ergo az utólagos alap, ha így elzárta a víz útját, esetleg rosszabbat tett, mint amennyit hivatott volt javítani a helyzeten?  (Azóta az újabb teória szerint az alap anno váratlan vízérbe ütközött - de akkor nem látszott ez?)
3. A környéken mindenhol van talajvíz 1.5 m mélyen, ha a ház alapja az utcafront és a környező földréteg alatt 3-4 méterrel van, miért is ne lenne nagy mennyiségű talajvíz jelen?  


Szombat éjszaka vihar érkezett. Éjjel 11 óra előtt arra lettünk figyelmesek, hogy a már megoldottnak vélt probléma ellenére alvó lányaink szobájában újfent folyik a víz a mennyezetből, immár nem csak a lámpatestből, ahogy azelőtt, hanem a mennyezet felületéből, inkább zuhanyszerűen, mint diszkrét, vödörrel gyűjthető módon. A lányokat kimenekítettük a szobából, az esőben az árok szélén lavírozva vízgyűjtő alkalmatosságok keresésére indultunk a tárolókban, végül úgy 30-40l vízet borítottunk ki a két gyűjtőedényből, melyek mellett a padlószőnyeg, a falak és lábazatok is tetemes mennyiséget voltak kénytelenek felvenni. Ezt követően levelet írtam. Nem túl baráti hangvételben.
Erre a hétre visszahelyeztem tartózkodásunk helyszínét a fővárosba. Na nem mintha megfutamodtam volna, de az előrejelzett időjárás, a vidéki bébiszitter hiánya és a bútorbolt azóta szintén prolongálódott költöztetése adott (volna) tennivalót. Így csak medencében pótolom a Balatonban 3 gyerekkel sportszerűen nem űzhető úszást és egyéb sportokat, csütörtök délután várom a bútorok iránt érdeklődőket még a régi üzletben és hajkurászom a mestereimet, ellátogatunk az ismerőseink által új életre keltett Gellért kismedencékbe - alias Pagony, moziba, és a gyermekek is bandázhatnak kicsit, mielőtt új ismerősökre tennének szert az úszó-, vitorlás- és régésztáborok alkalmával a Balatonnál.


Már rég elhatároztuk: nem idegesítsjük magunkat semmin. Ellenben megérett az elhatározás: minden korábbi jó viszony ellenére műszaki ellenőrt akasztunk kivitelezőnk nyakába, aki majd helyettünk faggatja-hajtja őket, illetve segít megvilágosítani, hogy pontosan mi zajlik a helyszínen. Meglátjuk hogyan tovább....




Azért pozitív fordulatok is akadnak. Mivel öt strand van séta- és bicikliközelben, egyelőre nem tervezünk kardunkba dőlni a kert hiánya miatt, a múlt heti kitartó strandolás következtében viszont egész jó alapszínünk lett.
Mikor blogírás kapcsán vasárnap délután kettőkor még pizsamában ültem a teraszon egy pohár rosé-t szürcsölve, konkrétan olyasmire gondoltam, hogy vízesárok ide vagy oda, az élet mégiscsak szép!

A közelmúlt Balaton-felvidéki túrái, illetve kecskesajt- és pisztrángbeszerzés alkalmával szerettünk bele az antiklerakat szokatlan darabjába: ebbe a valószínűleg a 60-as évek körül készült óriási üveg-fém lámpára, mely a búraválasztását tekintve mindenképp meghökkentő, de utóbbi áthúzásra kerül és így majd végképp beilleszkedik új környezetébe nálunk. A lerakóasztal is viszont cserére szorul azt hiszem.... én már ki is néztem, remélem meg lesz még!



Megszületett egy gyűjtemény: az első retró fa változat spontán beszerzését követően szintén véletlenül akadtam a fém és fa art deco vízimadár párra. Jól néznek ki négyen együtt és nem lepne meg, ha ráállna a szemem hasonló darabokra a jövőben, persze azért mértékkel...


És haladunk a zenefelszerelés összegyűjtésével. A már beszerzett és jelenleg furnérpótláson áteső 1972-es tervezésű Bang & Olufsen Beomaster 901 erősítőhöz már megtaláltuk a lemezjátszót és a hangfalakat, amint megérkeznek hamarosan költözhet az LP gyűjtemény is és végre nem csak a gyerekektől és a szivattyúktól lesz hangos a ház...









2013. május 20., hétfő

Alakulunk: A gyarmati hangulatú olvasósarok

Mikor felmerült, hogy az egyik internetes lakberendezési magazin szeretné befotózni a házat, 1-2 hónapnyi türelem kérése után szembesültem a nyilvánvalóval: a kerten kívül még elég sok minden hiányzik.

A nappali beugrója mindig is heverészős- olvasó saroknak készült, azért stílusát és elrendezését tekintve 'papíron' több változáson ment át. És ez így van, végül egy-egy darab, amibe az ember menet közben beleszeret átírhatja az egész elgondolást. Így volt ez a végül feketére festett erdélyi lisztes szekrénnyel.

Egy szerencsés fordulat kapcsán családom férfitagjai megtáltosodtak és hajlandóak voltak ezt-azt feltenni a falra két hete hétvégén. Illetve véletlenül jutott eszembe a családi örökség egyik darabja: a 130+ éves szőnyeg. Be akartam csak próbálni, de ott is maradt.

Szerintem alakul valamiféle gyarmati hangulat, amit szerettem volna. Azért pár dolog még hiányzik: 1-2 burjánzóbb növény, egy bombasztikus egzotikus asztali lámpa, valami az egy még üres falra.
És pl. a mennyezeti lámpa, ami - nem ér megdöbbeni - egyre inkább fehér, olasz és '50-es évekböl való akar lenni az eklektika jegyében.


Nagyon szeretem a bambusz lerakót, ami nem tudni hogy
eredetileg készült-e így, vagy - ami valószínűbb - egy előző
tulajdonosa több helyen valamilyen módszerrel megégette. 

Az antik szőnyeg megerősítette: több, sok
szőnyeg kell még a nappali-étkezőbe.
Kezd teljesen átalakulni a hangulata. 

2013. május 11., szombat

Textilek - első felvonás

Talán a ma reggeli kávémhoz társaságot szolgáltató harkály inspirált arra, hogy végre elővegyem a félig megírt textiles bejegyzést, hát íme:


Örülök neki, hogy nem kapkodtam anno a textilek beszerzésével. Két helyiségbe vásároltam meg a textileket, és sokat tanultam belőle. A két helyiség a két gyerekszoba volt. A lányszobába már egy korai fázisban beleszerettem a lenes hatású anyagba, vettem is belőle jó sokat. Ebből lett a fotelek kárpitja és a függönyök is. A foteleken még csak-csak helyt álló szép pasztell színek azonban a függönyökön valahogy jelllegtelenné váltak, mintha nem is ugyanaz az anyag lenne. Nem sikerült pontosan megfejtenem, de azt hiszem a fekete nyílászárók tették ezt vele, vagy hogy eredetileg azonos tónusúnak tűnt, mint a lábazatok és festett sarokszekrény, de nem így lett. Azért annyira mégsem rossz hogy a közeljövőben le akarjam cserélni, tulajdonképpen szeretem így is, de a következtetéseket levontam, pl hogy bátrabban a színekkel!





A fiúszoba szürke lenes anyaga az Ikeából származik. Nagyon boldog voltam, amikor rátaláltam, mert azt gondoltam pont ilyet kerestem. Ez küllemre igaz is, viszont hiába előkezeltük, vasaltuk, az anyag bármilyen jól szabják-varrják is nem akar sehogy sem egyenes lenni. Sajnos a minőségét tekintve nem hozta az Ikea színvonalat sem. Pedig a nappaliba is ezt vettem, de mégsem lesz felhasználva, úgyis mégis inkább fehéret szeretnék.


Sokáig aztán hanyagoltam a textil-témát, amíg az április elején tomboló télben el nem veszítettem lendületemet az adott évszakban pedig indokoltan terítékre kerülő kerttel kapcsolatban. Ekkor volt, hogy ismét a textilek felé fordítottam a figyelmemet és felvértezve az itthoni beszerzés kudarcaival rátelepedtem amerikai forrásaimra. Annak okán tudom ezt könnyű szerrel megtenni az egekbe szökött szállítási díjak mellett, hogy kedvenc nővérem ott él és így nála gyűjtögetem a sok helyről érkező rendeléseimet míg együtt elküldi nekem.

A konyha ablakát sokáig mustráltam és végül úgy döntöttem, hogy a kékek kompenzálása helyett egy színeivel beolvadó anyagot keresek ide, ami mintájával enyhíti a helyiség loftos nyersességét. Adta volna magát a toile minta is, de az valahogy soknak és elcsépeltnek tűnt, viszont a már nevében is gyönyörű "Vintage garden rain" fantáziaelnevezésű lenes anyag finom virágmintájába azonnal beleszerettem. Még úgy is, hogy többet kellett belőle megvásárolnom, mint amennyire szükségem van. Ennél is félő, hogy feltéve a színek "kifakulnak", vagy nagyon elüt a többi kéktől, de reménykedem, és ha mégsem jön be, nagyon szívesen használom majd fel a bútorboltban, ezért mertem beruházni.




A manzárd fürdőben a halványzöld-fehér-rózsaszín-meggybordó színösszeállításhoz és a flamingóhoz kellett igazodni (vele jól összebarátkoztunk egyébként). Mivel a flamingó összességében mégiscsak egy geg, azt gondoltam rájátszok és szintén madár témájú mintát nézek a vitrázs rúdra, végképp kockáztatva ezzel, hogy madárfóbiás nővérem hazalátogatása esetén se tegye be a lábát a felső szintre.  Találtam is egy - elismerem - elég vad darabot, de nagyon tetszik, már csak azért is, mert az egészből csak a középen lévő madarak kellenének méret szerint és így nem annyira giccses, és az egész stílusban passzol a flamingó ábrázoláshoz. Persze vagy nagyon jó vagy nagyon béna lesz, utóbbi esetben mégiscsak párna lesz a madarakból, és a biztonság kedvéért beszerzett apró ikatos-geometrikus mintával rukkolok elő, amit szintén fel tudok használni egyéb bútoraimhoz ha úgy alakul.



Ide egyébként, kihasználva a mosdószekrény kényszerű eltartását a faltól, a helyi bádogosüzemmel méretre készíttettem egy vályút és ültetésre irányuló vágyaimat kiéltem a Budapestről leköltöztetett túlburjánzott aloe szétszedésében és beültetésében. Már csak a fehér vagy szürke díszkavicságy hiányzik alóla. Pozitív jellegzetessége a vidéki létnek, hogy a bádogosüzemben nem fogadtak el tőlem pénzt. Talán mert gyakran megfordulunk a tulajdonos által tulajdonolt vendéglátó egységben. Ezt sosem várnám el senkitől, de nagyon értékelendő, hogy az emberek így megbecsülik egymást.



A zöld nádszékek kárpitját is megtaláltam, végül amiatt, hogy a teraszon már elég sok a szürke-fehér-fekete, és mégiscsak afféle átmenet a kertbe, ebbe az erősen florális darabba szerettem bele:


Amilyen könnyen ment a többi, annyit vajúdok a hálóval. Mert oda valami nagyon tökéleteset szeretnék, nagy a felület, nagy a kínálat is, viszont árban is a földön maradnék. A falfestés még lóg a levegőben, de egyre valószínűbben be fog következni - most már tudom mire kell figyelni, hol kell fogni a piktor kezét, és nagyon tetszik, nem tehetek róla. A függönyön az egzotikum-mániámat, vagy a természetet szerettem volna viszontlátni, lehetőleg a kettőt együtt, modern feldolgozású vintage-antik hangulatban, így ebben az irányban nézelődtem. Szintén kiindulási alap, hogy kell bele pici az ágy sárgájából és a falkazetta szürkészöldjéből és mehet bele a leendő falfestés szépiája. Mivel több textilbe is beleszerettem és képtelen voltam dönteni, következő körben beültem "meditálni" a táblagép és egy pohár bor társaságában a kérdéses térbe.... Annyira jutottam, hogy ha tényleg lesz szépiás falfestés, akkor viszont csak semmi banánlevél, semmi indás-madaras cucc, hanem geometria kell ide. És hogy mindenképp keresek vagy csináltatok ide egy szép fa karnistokot (mondjuk az ágykeretre hajazó natúr olajozott régi dióból), mert a sima függönyrúd szimplán ronda, bármiből legyen is. Azóta még sokszor ültem be a hálóba de inkább mindig több lesz a lehetőség minthogy szűkülne a meglévő szelekció. Szóval egyelőre várat magára az import, amihez bátor csatlakozókat szívesen fogadok. Addig is néhány ide szánt párnának való kisebb blokk textil beszerzésével vigasztalódtam - na, elég egzotikus a mix?





A függönyre pedig íme: az esélyesek. Talán tetten érhető, hogy a legtöbb egy klasszikus vagy egzotikus minta ikat változatban. Hát, legalább ez eldőlt.


Tök más színek és azért is virágminta, de valamiért mégis
mindig megakad rajta a szemem. Több színváltozatot
 is találtam ebből az 1979-es Lee Jofa vintage anyagból,
de ez az "agyag" színmegnevezésű így a háló fotója mellett,
hmmm.. , lehet hogy beleszerettem. 



Ez is egy favoritom, de épp elfogytak a készletek
és még nem érkezett meg az utánpótlás
Az előző alternatívája lehetne, de amellett valahogy
mégsem az igazi, túl komor 
Ez annyira egyszerű, hogy talán a tévedés
lehetősége is kisebb, nagyon szép, de félek kevés
Imádom, de a nagy gondolkodás közben csak 3 m maradt
Elgondolkoztam a fekete-fehéren, mert ez  a vonal
már úgyis adott az ágy zsinórozásán, ... épp ezért
sok, ezért kizártam. 
Az Iman Home Couture Ubud mintáját már hoznám is,
ha fordítva lenne a sárga és a zöld aránya
Kravet Batavia Ikat, benne a sárga,
de a lilától tartok
Laura Ashley-csoda, nagyon fontolgatom... 

Folyt köv....