2013. május 11., szombat

Textilek - első felvonás

Talán a ma reggeli kávémhoz társaságot szolgáltató harkály inspirált arra, hogy végre elővegyem a félig megírt textiles bejegyzést, hát íme:


Örülök neki, hogy nem kapkodtam anno a textilek beszerzésével. Két helyiségbe vásároltam meg a textileket, és sokat tanultam belőle. A két helyiség a két gyerekszoba volt. A lányszobába már egy korai fázisban beleszerettem a lenes hatású anyagba, vettem is belőle jó sokat. Ebből lett a fotelek kárpitja és a függönyök is. A foteleken még csak-csak helyt álló szép pasztell színek azonban a függönyökön valahogy jelllegtelenné váltak, mintha nem is ugyanaz az anyag lenne. Nem sikerült pontosan megfejtenem, de azt hiszem a fekete nyílászárók tették ezt vele, vagy hogy eredetileg azonos tónusúnak tűnt, mint a lábazatok és festett sarokszekrény, de nem így lett. Azért annyira mégsem rossz hogy a közeljövőben le akarjam cserélni, tulajdonképpen szeretem így is, de a következtetéseket levontam, pl hogy bátrabban a színekkel!





A fiúszoba szürke lenes anyaga az Ikeából származik. Nagyon boldog voltam, amikor rátaláltam, mert azt gondoltam pont ilyet kerestem. Ez küllemre igaz is, viszont hiába előkezeltük, vasaltuk, az anyag bármilyen jól szabják-varrják is nem akar sehogy sem egyenes lenni. Sajnos a minőségét tekintve nem hozta az Ikea színvonalat sem. Pedig a nappaliba is ezt vettem, de mégsem lesz felhasználva, úgyis mégis inkább fehéret szeretnék.


Sokáig aztán hanyagoltam a textil-témát, amíg az április elején tomboló télben el nem veszítettem lendületemet az adott évszakban pedig indokoltan terítékre kerülő kerttel kapcsolatban. Ekkor volt, hogy ismét a textilek felé fordítottam a figyelmemet és felvértezve az itthoni beszerzés kudarcaival rátelepedtem amerikai forrásaimra. Annak okán tudom ezt könnyű szerrel megtenni az egekbe szökött szállítási díjak mellett, hogy kedvenc nővérem ott él és így nála gyűjtögetem a sok helyről érkező rendeléseimet míg együtt elküldi nekem.

A konyha ablakát sokáig mustráltam és végül úgy döntöttem, hogy a kékek kompenzálása helyett egy színeivel beolvadó anyagot keresek ide, ami mintájával enyhíti a helyiség loftos nyersességét. Adta volna magát a toile minta is, de az valahogy soknak és elcsépeltnek tűnt, viszont a már nevében is gyönyörű "Vintage garden rain" fantáziaelnevezésű lenes anyag finom virágmintájába azonnal beleszerettem. Még úgy is, hogy többet kellett belőle megvásárolnom, mint amennyire szükségem van. Ennél is félő, hogy feltéve a színek "kifakulnak", vagy nagyon elüt a többi kéktől, de reménykedem, és ha mégsem jön be, nagyon szívesen használom majd fel a bútorboltban, ezért mertem beruházni.




A manzárd fürdőben a halványzöld-fehér-rózsaszín-meggybordó színösszeállításhoz és a flamingóhoz kellett igazodni (vele jól összebarátkoztunk egyébként). Mivel a flamingó összességében mégiscsak egy geg, azt gondoltam rájátszok és szintén madár témájú mintát nézek a vitrázs rúdra, végképp kockáztatva ezzel, hogy madárfóbiás nővérem hazalátogatása esetén se tegye be a lábát a felső szintre.  Találtam is egy - elismerem - elég vad darabot, de nagyon tetszik, már csak azért is, mert az egészből csak a középen lévő madarak kellenének méret szerint és így nem annyira giccses, és az egész stílusban passzol a flamingó ábrázoláshoz. Persze vagy nagyon jó vagy nagyon béna lesz, utóbbi esetben mégiscsak párna lesz a madarakból, és a biztonság kedvéért beszerzett apró ikatos-geometrikus mintával rukkolok elő, amit szintén fel tudok használni egyéb bútoraimhoz ha úgy alakul.



Ide egyébként, kihasználva a mosdószekrény kényszerű eltartását a faltól, a helyi bádogosüzemmel méretre készíttettem egy vályút és ültetésre irányuló vágyaimat kiéltem a Budapestről leköltöztetett túlburjánzott aloe szétszedésében és beültetésében. Már csak a fehér vagy szürke díszkavicságy hiányzik alóla. Pozitív jellegzetessége a vidéki létnek, hogy a bádogosüzemben nem fogadtak el tőlem pénzt. Talán mert gyakran megfordulunk a tulajdonos által tulajdonolt vendéglátó egységben. Ezt sosem várnám el senkitől, de nagyon értékelendő, hogy az emberek így megbecsülik egymást.



A zöld nádszékek kárpitját is megtaláltam, végül amiatt, hogy a teraszon már elég sok a szürke-fehér-fekete, és mégiscsak afféle átmenet a kertbe, ebbe az erősen florális darabba szerettem bele:


Amilyen könnyen ment a többi, annyit vajúdok a hálóval. Mert oda valami nagyon tökéleteset szeretnék, nagy a felület, nagy a kínálat is, viszont árban is a földön maradnék. A falfestés még lóg a levegőben, de egyre valószínűbben be fog következni - most már tudom mire kell figyelni, hol kell fogni a piktor kezét, és nagyon tetszik, nem tehetek róla. A függönyön az egzotikum-mániámat, vagy a természetet szerettem volna viszontlátni, lehetőleg a kettőt együtt, modern feldolgozású vintage-antik hangulatban, így ebben az irányban nézelődtem. Szintén kiindulási alap, hogy kell bele pici az ágy sárgájából és a falkazetta szürkészöldjéből és mehet bele a leendő falfestés szépiája. Mivel több textilbe is beleszerettem és képtelen voltam dönteni, következő körben beültem "meditálni" a táblagép és egy pohár bor társaságában a kérdéses térbe.... Annyira jutottam, hogy ha tényleg lesz szépiás falfestés, akkor viszont csak semmi banánlevél, semmi indás-madaras cucc, hanem geometria kell ide. És hogy mindenképp keresek vagy csináltatok ide egy szép fa karnistokot (mondjuk az ágykeretre hajazó natúr olajozott régi dióból), mert a sima függönyrúd szimplán ronda, bármiből legyen is. Azóta még sokszor ültem be a hálóba de inkább mindig több lesz a lehetőség minthogy szűkülne a meglévő szelekció. Szóval egyelőre várat magára az import, amihez bátor csatlakozókat szívesen fogadok. Addig is néhány ide szánt párnának való kisebb blokk textil beszerzésével vigasztalódtam - na, elég egzotikus a mix?





A függönyre pedig íme: az esélyesek. Talán tetten érhető, hogy a legtöbb egy klasszikus vagy egzotikus minta ikat változatban. Hát, legalább ez eldőlt.


Tök más színek és azért is virágminta, de valamiért mégis
mindig megakad rajta a szemem. Több színváltozatot
 is találtam ebből az 1979-es Lee Jofa vintage anyagból,
de ez az "agyag" színmegnevezésű így a háló fotója mellett,
hmmm.. , lehet hogy beleszerettem. 



Ez is egy favoritom, de épp elfogytak a készletek
és még nem érkezett meg az utánpótlás
Az előző alternatívája lehetne, de amellett valahogy
mégsem az igazi, túl komor 
Ez annyira egyszerű, hogy talán a tévedés
lehetősége is kisebb, nagyon szép, de félek kevés
Imádom, de a nagy gondolkodás közben csak 3 m maradt
Elgondolkoztam a fekete-fehéren, mert ez  a vonal
már úgyis adott az ágy zsinórozásán, ... épp ezért
sok, ezért kizártam. 
Az Iman Home Couture Ubud mintáját már hoznám is,
ha fordítva lenne a sárga és a zöld aránya
Kravet Batavia Ikat, benne a sárga,
de a lilától tartok
Laura Ashley-csoda, nagyon fontolgatom... 

Folyt köv....

4 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek ezek a szövetek! Nekem is ez a gyengém. Órákig el tudom nézegetni őket.
    Ha még nem nyeltek el a textilek, akkor szeretnék Neked valamit átadni itt: http://kucorg.blogspot.hu/2013/05/kaptam-egy-dijat.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, köszi, ez nagy megtiszteltetés ! :)

      Törlés
    2. Szívesen! Szerintem tényleg megérdemelted! :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés