A gépek bevonulása

Múlt keddi érkezésünket követően úgy döntöttem, hogy ezen a héten is Keszthelyen maradok a két lánnyal, mivel mindenféle események és találkozók kerültek kilátásba, meg különben is... Illetve az én elképesztően nagyvonalú férjem rávilágított: örüljek már neki hogy minden szempontból lehetek annyira laza, hogy nem rohanok vissza Budapestre, elég ha a család férfi tagjai: ő és az immár iskolás rangidős gyermek teszik szolgaian a kötelességüket. Hát nem édesek?
(Azért a vasárnap esti pizza és a hétfői gyros-vacsora után ma elkezdtem aggódni, hogy a többnyire legkésőbb 7-kor vacsorázó gyermekem 7:30-kor még nem tudta mi lesz vacsorára..... azért imádom őket és amúgy pasisan remekül boldogulnak nélkülem is.)

Nehezen írok új blogbejegyzést, mert még mindig nyomaszt két félig megírt fontos téma: a textileké és a kerttervé. Az a baj, hogy mióta itt vagyunk egy dolog viszont nagyon is inspirál: ágyba kerülni jó korán esténként és nagyokat aludni.

Na de hogy valami vizuálissal is szolgáljak: nagyon büszkék vagyunk rá, hogy múlt héten családilag kipiknikeztünk a ház elé és megcsináltuk - igen, mi magunk: papa, mama, gyerekek - az előkertünket. Na jó, nagypapi is segített, aki főleg társaságot és italokat biztosított, lassításra bírta a közeledő járműveket és beljebb terelte előlük a csemetéket, és hát ez is fontos! Megjegyzem: szerencsére nem volt sok - mármint jármű.

Nem ér alábecsülni, ez lesz ha nagy lesz: 

Növénylista :

5-5 tő sötét és világos kecskerágó
3 tő terülő madárbirs
3 tő terülő rózsa
3 tő fehér pimpó
6 tő örökzöld puszpáng
+ 2 zsák marhatrágya az ültetőgödrökbe
+ 3 zsák mulcs
+ a mindenki ellenkezése dacára a 7 m-es létráról ereszt takarító családfő által begyűjtött több vödörnyi tuja tűlevél, szintén mint mulcs

Adott napot amúgy csak kaki-napnak kereszteltük, az alábbi események miatt (ezeket inkább nem fotókommentálom):

- Arra ébredtünk, hogy kertre nyíló teraszunk lábtörlőjén egy adag fenti termék került elhelyezésre. Eléggé felszívtam magam, mivel ez egy állattól is pofátlanság, de bevallom az is felmerült bennem, hogy bár tudtommal senkit nem haragítottunk (még) magunkra - sőt minden nap újabb szomszédok üdvözölnek kedvesen - azért sose lehet tudni...
Mindenestre így felpaprikázva rátelepdtem biztonsági kameráink felvételeire és némi keresgélés után le is bukott a három házzal odébb lakó nagy termetű ronda szürke macska, aki nem átalott hajnali 2:08-kor megjelenni az ajtónk előtt és némi kapirgálást követően odapiszkítani. Most őszintén.... szerencséjére azóta nem futottunk össze.

- Ezt követően a vidám családi kertészkedés egy átszellemült pillanatában legkisebb gyermekünket értük tetten, amint derékig a trágyás zsákban homokozik - na jó, tulajdonképp ez volt a legkevésbé undorító még mind közül, mert szerintük az "különben is csak föld".

- A nap végére a kutyánk lepett meg minket, aki az utcai pikniken felbuzdulva rá nem jellemző módon elcsatangolt, majd nyilvánvalóan nem csokiba, nem is rózsaszirmokba, hanem valami másba henteregve tért meg kis kalandjából, a kertészkedésbe belefáradt családfőnek némi plusz programot kreálva. Éjszakára a lakásból való számüzetésének csak a kertajtóban véghezvitt kitartó és felháborodott ugatása vetett végett, mivel féltünk, hogy még a végén tényleg ránk haragítja a szomszédságot és kezdhetjük elölről az egészet....

Szóval a fiúk visszatértek a "bányába", mi pedig tovább intézkedünk itt. Tegnapra történetesen a kert tereprendezése volt ütemezve, és szuper élmény volt, ahogy a manzárd teraszon kávémat kortyolgatva szemléltem hogy begördül a gépeket szállító teherautó és beindul a munka. Nagyon izgalmas volt.

Persze ez csak a durva előrendezés, így látványos csodák még nem történtek, én már azért látom amit látok. És remek terep kínálkozott átadni gyermekkori petanque-élményeimet az utódoknak. Többet még nem árulok el...

És akkor ha már így halogatok más témákat, legalább íme: sort kerítek a keserű pirulára. Jobb, ha leírom, mert nem jó ha az ember bármit a szőnyeg alá söpör, bár amúgy nem tesszük, dehát blog-szinten se szépítsük. Mert hát az élet nem fenékig málnaszörp, a legszebb épületek bizony régiek, meg különben is, jó okulás lesz ez későbbre is, hogy kezel egy kivitelező utóbb felmerült problémákat.

Tulajdonképpen már december-januárban elkezdődött: a legalsó szintünk elkezdett salétromosodni. Az építésvezetőnk először azt gondolta, hogy ez a régi falaknak lehet köszönhető- már bennük volt. Nekünk nem annyira tetszett ez a magyarázat, dehát kezelték a megfelelő szerekkel, újrafestették, újra előjött, illetve egyre több helyen jelent meg, már az újépítésű szárnyon is, ez nagyjából kizárta a régi-falak teóriát. A tárolónk az adott szinten úgy 1/2 méter magasságig tiszta víz lett. Ekkor elhelyeztek egy nagy teljesítményű páraleszívót. Március végére aztán egész jól száradtak a falak, majd amikor múlt héten megérkeztünk azt láttuk, hogy a helyzet nem javult. A temperálás megszűnésével és a távollétünkben zárt ablakok mellett a szintre érve levegővételnél és a bőrünkön is érezhető volt a durva páratartalom, a falak pedig értékelhetetlen állapotban vannak. A Playmobil hercegnők kastélyát elmozdítva minden képzeletünket felülmúlták a látottak:

Emlékeztetőül: egy eredetileg tulajdonképpen száraz, de mégis szuterén adottságú szintet mélyítettünk ki, alapoztak és szigeteltek alá utólag. Jelenleg a falak alsó részén jelentkező probléma a külső terepszint alatti szigetelés vagy a drainezés hibájára utal, de még nem tudható.....

A kivitelező szakmai kompetensei a legjobbkor érkeztek anno: a belső részeket márciusban a legjobb állapotukban látták, így bár megásták a feltáró gödröket a szigetelés esetleges hibáinak feltárására nem állítom hogy kapkodtak a kivizsgálással. Ma végigjártunk a főépítésszel és láttam rajta, hogy valóban: bennük azért nem tudatosult a probléma mértéke. Nagy teszt előtt állunk: hogy mi lesz innentől, hogy fogják megválaszolni, kezelni, javítani és kompenzálni a dolgot....

Rovarhotel

Április utolsó napján már sötétben érkeztünk hosszú kihagyás után a házhoz és a gyermekek gyors ágyba helyezése után az egyik első dolog, amire figyelmes lettem - útban a tárolóba egy üveg 2011-es balatonboglári Ikon Shiraz-ért - hogy az április elején hirtelen lelkesedésből elkövetett sziklakertépítésünk a hó és fagy ellenére nagyon is sikeres volt, növényeink élnek és virágoznak - nagyon is. Hurrá! 

Könnyen állt rá a szemem: a kert tervezése abszolút napirenden van, ezen a hosszú hétvégén sok minden forog körülötte, így az elmaradt tervezés-bejegyzést is megfogalmazom majd végre, főleg hogy most már a teraszon ücsöröghetek a - vállalom: egyelőre váratlan kinézetű- nádszékeimben (nyugi, a piros műbőrt textillel fogom pótolni, a fújt zöld viszont nagyon dögös, nem?). A három nádszéket eredetileg a ház olasz vonatkozású története előtt tisztelegve zöldre, fehérre és pirosra akartam fújatni, így egymás mellett kiadták volna az 'Il Tricolore'-t, de megfutamodtam az utolsó pillanatban, ezért mindhárman zöldek lettek. Utólag mégis bevállalnám, de már mindegy. 

Szóval a sziklakert szerencsés fennmaradása után a következő dolog amit konstatáltunk az örömteli nyár-feeling volt: a part felöl ideszűrődő esti zenés mulatság (használják még a "diszkó" kifejezést??? - csak vicceltem) rítmusai és a minden képzeletet felülmúló mennyiségű szúnyog az amúgy hermetikusan lezárt házban is, nemhogy körülötte. 

Másnap reggel - ilyen még nem volt- mi szülők ébredtünk elsőnek, amiben szerepe lehetett a még függönytelen keleti fekvésű üveg hálófalnak is (jön a textil-bejegyzés is hamarosan!). 

Az előző este rögtönzött késői multis bevásárlásnak köszönhetően adott volt a bőséges reggeli, a második kávé után pedig megérkezett a kedves kertészmérnök egy utolsó egyeztetésre a tereprendezés előtt.  

A kertkérdésbe ilyetén belemerülve nem volt nehéz rászánni magam az utódok által is lelkesen reklamált kültéri DIY projektre: a Rovarhotel megépítésére. A hétvégi kertészeti kiállításon találkoztam először a Rovarhotel intézményével és azonnal beleszerettünk. A madarak kényeztetésére irányulók mellett ennél kedvesebb és értelmesebb dolgot el sem tudok képzelni, mint saját készítésű kerti építményt. 

Nem jellemző rám hogy máshonnan közvetlenül vételezzek szöveget, mégis inkább idézek itt a Természettár leírásából, mert úgysem tudnám szakszerűbben megfogalmazni hogy miről is van szó - már annak aki egyébként nem tudná már amúgy is: 

"Ízeltlábúakat mindenütt találunk. Egy régóta nem bolygatott kő alatt is nyüzsgő élet folyik, s a kerti komposztáló sok faj számára kész Kánaán. Eszünkbe sem jut, hogy a rovarok is védelemre szorulnak. Sok faj ritka, s más fajok lehetnek ugyan gyakoriak, de egyéb állatok étrendjén szerepelnek.

Alakítsunk ki védelmet számukra, készítsünk rovarhotelt!

A rovarhotelbe nagyon sokféle anyagot építhetünk be, törekedjünk arra, hogy az mind természetes eredetű és környezetbe illő legyen. Az anyagok egyik részét csupán búvóhelynek, másik részét táplálkozó vagy szaporodóhelynek fogják tekinteni." 

...

"A tavasszal épített hotel nyár végére valószínű teljesen benépesül, állandó lakói lesznek a már említett ászkák, futrinkák, és százlábúak mellett a magányos méhek, a közelgő tél miatt pedig ideális telelőhely lesz a lepkéknek, darazsaknak és a katicabogaraknak is.

A hotel egyben élettér is. A hotel anyagának egy részét, mint táplálékot lassan fogyasztják a növény és korhadéklakók, s megjelennek a rájuk vadászó, ragadozó futóbogarak, pókok, melyek majd kordában tartják a szállóvendégeket.

Ha jól dolgoztunk, akkor rovarhotelünk nem csak a kert dísze lesz, de soklábú barátainknak maga a HILTON." 

Hmmm... RovarHilton ... szupi! Itt a sok megmaradt építőanyag, a gyermekek különösen lelkesek. Egy talán tévedésből meghagyott, a ház régi kazánházában szolgált szúvas polc remek alapot biztosított a dologhoz, elhatároztuk, hogy lehetőleg semmit nem szerzünk be: saját és fellelt eszköztárral dolgozunk. 

A korábbi bosszúságunkra itt hagyott műanyag csatornacsövekből lettek a toboztartók (még szerezni kell egy fűrészt a daraboláshoz), a telek alsó végében futó zsákutca általunk kiírtott dzsungeléből maradt bőven gally. A bontott téglák és cserepek is nagy számban rendelkezésre álltak. Íme, így jött létre saját változatunk, melyet egyelőre a zsákutcában, telken kívül helyeztünk el, hogy ne ütközzön a leendő kertkialakítással. 

Nos, ahogy a lányok lassan befejezték a házból száműzött de most kapóra jött minifestékek és az általam rögtönzött sablonok felhasználásával megvalósult 'cégtáblát', immár dupla hangerőre csavarták a közelben felvonult vurstlin a rettenetes tuctucot, szóval bemenekültem és nekiláttunk a délutáni szabadtéri programnak: a legtávolabb eső strand megközelítése kerékpárral és az első idei látogatás a verhetetlenül házias ételeket felvonultató kedvenc Matróztanyánkon :) 

Keszeg hiányában a csülkös pacal tarhonyával is remek évadnyitónak
bizonyult.  Nagypapi pedig "balatoni hekkel" traktálta a csípésektől
meggyötört éhes csemetéket, akik a tulajdonos által rögtönzött halpucolási
gyorstalpalón is részt vettek a konyhán a frissen fogott pontyon prezentálva.
  

ÖSSZEGEZVE: BÁRMILYEN KORÁN JÖTT IS, RÉSZÜNKRŐL: ÉLJEN A NYÁR!

A keszthelyi állomás falán találtam ezt a szuper
halas motívumot. 

Üzleti titkok

Most, hogy elkészült a ház, sajnos azt hiszem utolért a tervezés-felújítás elmúlt 3 évének stressze és szolíd kimerültséggel küzdök. Ez főképp abban nyilvánul meg, hogy nem érem utol magam, több nagyobb feladatot görgetek magam előtt és nem vagyok képes velük magam által elvárt hatékonysággal foglalkozni.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az immáron 3 db, 3/4 részig megírt blogbejegyzés, ami március eleje óta sem jutott el a közzétételig. Mit tegyek, nekem ehhez ráhangoltság szükséges! És IDŐ persze!
Viszont megadva magam a járulékos veszteségeknek, a korábbiakkal ellentétben a mentális kiegyensúlyozottságomat is figyelembe véve szabok prioritásokat. Már csak a családom érdekében is.

És azért történnek is dolgok, csak hogy egy "gyors" helyzetjelentéssel éljek:

Arra gondoltunk, hogy - a fűtési szezonban legalábbis mindenképpen - úgy igyekszünk időzíteni, hogy inkább hosszabban,  mint gyakran tudjunk 'lent maradni'. Ennek a költségracionalizálás az oka persze, mivel a házat érkezés előtt két nappal el kell kezdeni felfűteni. Nem folytatom....  Így jó értelembe vett elvonási tűnetek is kialakulhatnak - ezzel vigasztaljuk magunkat.
És nagyon büszkék vagyunk rá: annyira fenntarthatóan szerveződünk, hogy például annak mentén ésszerűsítettük a budapesti média-csomagokat, hogy kitermeljük a lenti internetet. (A legnagyobb hazai szolgáltató viszont a március elején vállalt két héthez képest a mai napig sem kötötte be az internetet!)

A kert is szuperül alakul (mármint a terve) és talán lesz is belőle valami nyárra, még ha nem is rögtön a júniusban induló hosszú nyaralás kezdetére. Nagyon várom, hogy leírhassam, de a témában sok a mesélnivalóm és időbe telik a gondolataimat egy emészthető formában blogra vetni. Idővel pedig most épp nem állok túl jól, vagy említettem már?

Kert-ízelítő

A bútorboltot is kényszerűen elhanyagoltam, ezért terápiás jelleggel a heti programok végére kedvem támadt most szombaton pop-up jelleggel nyitva tartani, amíg a család többi tagja az aktuális Bozsik-torna összecsapásain szurkol majd a legnagyobb sarjnak. Szóval mindenkit szeretettel várok akinek kedve támad erre kanyarodni 27-én délelőtt 9 és 12 között egy jó beszélgetésre. Aki még nem volt, a motro® itt található.

Sajnos MÉG nem így néz ki, de majd egyszer.... azért ha
valaki lát hasonlón KIADÓ táblát, sikítson, költöznék!

És közben majdnem teljesen elkészült a weboldalam is végre. Már csak a motro.hu domainnek az egyébként külföldön 'host-olt' weboldalamra való átirányítását próbálom elintézni a nagy nyilvánossá tétel előtt. Jellemző módon a magyar tárhelyszolgáltatónál ez napokig tart, míg a külföldi oldalon három gombnyomással magam megoldottam. Na de nem bírom tovább, annyit dolgoztam már rajta: íme a Villa Celotti blogolvasókkal idő előtt azért is megosztom abszolút set-up és bevallottan botladozó fázisban. Íme: http://motro.co/  (Hamarosan a motro.hu-n is elérhető lesz és csomó más dolog is tökéletesedni fog)

Sorry, de ha már itt vagyunk muszáj kicsit elmélkednem az üzletépítés kérdésköréről - hátha tud valaki profitálni belőle aki hasonló dilemmákkal bír.

Sokat gondolkoztam a nyelven, mert szerettem volna angolul, de két nyelven vezetni is túl nagy energia és egy csomó extra költség, amit nem szeretnék továbbra sem a bútorokra hárítani. Végül úgy döntöttem, hogy angolul vezetem az oldalt, illetve installálok egy fordító plug-int (bocsánat, magyarul: beépülő modult). Így biztos magyartalan lesz majd a magyar oldal helyenként, de lesz, még tesztelem hogy boldogul...

Sokan a Facebook-ot ajánlották anno, mint a legjobb marketing eszközt. És persze vitathatatlanok a lehetőségei. Számomra a legszimpatikusabb az, hogy a műfajra jellemző agresszív kicsengés nélkül lehet direkt üzeneteket küldeni az érdeklődőknek. Ha Like-ol valaki: kap hírt aktualitásokról, ha nem: nem. Mint egy blog, csak frappánsabb. És jobb, hogy látom az arcokat a másik oldalon. De felületesebb is. Egy szó mint száz, én arányaiban mégis több kedves konkrét érdeklődővel találkoztam akik innen a blogról értesültek a 'boltról'. Akik viszont nem feltétlenül Facebook felhasználók.

Így jutva saját kismintás piaci felmérésemhez, azt a következtetést vontam le, hogy minden szempontból egy blog-jellegű felület illik inkább hozzám, vállalom: nem megy nekem könnyen ez a frappáns stílus (ki gondolta volna?!). Ezért lett végül Wordpress alapú az oldal. Így, ahogy a Villa Celotti is, a leendő motro.hu is blogként követhető, ami sokak visszajelzése szerint hmmm.... intellektuálisabb, mint a Facebook. És itt is tudok ténylegesen blogolni, és fogok is, ha-ha!

A facebook, a weboldal és az összes egyéb marketing-törekvés viszont rengeteg energiát igényel, jobbára elviszi a lényegre fordítható időt is. Lehet, hogy kellene nekem is egy Louise. Valaki?  :)

Hát, ez bizony lassan örömtelien vintage!  Nem vagyok sorozat-mániás, de bizony jó lenne Keszthelyen heverészve nyugalomban végignézni vagy 5 nap alatt a teljes sorozatot. Gyermektelen múltunkban követtünk el ilyet: bekuckóztunk egy rakás szuper ellátmánnyal és véginéztük péntektől vasárnapig az Elit-alakulatot. Most 4 éve tervezem megnézni a 24-et. Na majd 20 év múlva!

Szóval vissza a házhoz.

Nincs is TV-nk !

Nem akarok fennálló garanciális problémákról értekezni, mert épp igyekszem visszanyerni a rám általában jellemző derűlátó életérzést, görcsölő nyakcsigolyák és túl gyakran zsibbadó ujjpercek nélkül.

Arról számolok be inkább, hogy 1/1 találattal leltünk egy hiper-szimpi hölgyet helyben, aki a házat rendbe teszi két ottlétünk között. Bár előszeretettel hangoztattuk egymásnak egy darabig, hogy erre igenis mi is képesek vagyunk, azért tudtuk mind a ketten hogy előbb-utóbb alábbhagy a lelkesedésünk és sort kell erre keríteni a családi béke és a tényleges pihenés érdekében. Részemről nagyon boldoggá tesz, hogy nem húztuk ezt tovább, mint indokolt volt. És persze így is lesz mindig mit tenni, nem szálloda-feelingről beszélünk azért a jövőben sem, ezt tudtuk.

Azért egy svédasztalos reggelit Mimosa koktéllal ébredéskor mire lelebegek 11 körül a hálóból neglizsében - nem bánnék. Nos, erre kb annyi eséllyel áhítozok, mint amilyen nyugodt lelkiismerettel emlegethették széles körben anno a híressé vált sort (a kiemeltre gondolok):

Dialogue

Prison Psychiatrist: And men?

Woof: What do you mean...?

Prison Psychiatrist: You have any sexual attraction towards men?

Woof: You mean if I'm a homosexual or something like that?

Prison Psychiatrist: Yeah.

Woof: Well, I wouldn't kick Mick Jagger out of my bed, but uh, I'm not a homosexual, no.

(Ha valaki nem ismert volna rá: egy Hair jelentről beszélünk) 

Nos, addig is amíg Mick visszanyer vagy 35 évet a korából és legközelebb Keszthelyen jár, vagy míg meg nem lep valami kedves mesebeli-gasztro-bébiszitter-group a svédasztal-Mimosa-'11-ig-alvás' élményével, nos addig is a gyerekeim hatkor ébresztenek és a reggeli előkészítés-elpakolás oroszlánrésze is rám hárul, a péksüteményt és házi tejet 'azon frissiben' becsülettel beszerző apuka mellett.

Fura dolog ez a blogírás, mert mindenfélét kiadok magamból, amit egyébként nem tennék. Dehát eredetileg ez a családnak indult, és mégsem írhatok két blogot. Különben pedig nekem őszintén szólva felér egy pszichológusi konzutlációval (tessék: hosszú idő után íme befejezek egy bejegyzést).
Továbbá, mivel csupa kedves emberrel és pozitív visszajelzéssel találkoztam a blognak köszönhetően (hacsak a besurranónk nem innen került ki), összességében tényleg megéri az egész. Szóval ha el is tértem ma a tárgytól, jól esett mindezt leírnom, hiszen a házhoz immár amúgy is mindennek köze van.

A helyüket meglelő és nem lelő bútorokról

A számomra már elképesztően stresszes szűnni nem akaró télben a kert tervezése az abszolút fény az alagút végén. Ez egyben eléggé leköti az energiáimat, és még sok minden más is, de az most mellékes. A kertre pedig külön térek majd ki, mert elég izgalmas, hogy kezd a fejemben és papíron is körvonalazódni a dolog és most már hiszek benne, hogy nagyon szuper lesz a végén ha sikerül mindent megvalósítani.

Ízelítő

A március 15-e körüli két hétvégét, valamint a köztes időt is sikerült a házban tölteni és a kezdeti jó időből kifolyólag nem is bírtam magammal: a ház északi oldalát védő magas tuják alatti rézsűt gondosan felkapáltuk, kigyomláltuk a két lánnyal, miközben minden médiától önként elzárva (na jó, internetem volt, de ki pazarolja a 3G-s kapcsolatot holmi világi hírek olvasására) mit sem sejtettem a közelgő pokolról. Így aztán március 13-án elkocsikáztunk a kertészetbe és az árnyéktűrő talajtakarókat és alacsony cserjéket azon nyomban be is ültettük. Másnap reggel nemigen hittem a szememnek, na és a fülemnek, amikor az ablakon kinézve holmi rissz-rossz F-kategóriás katasztrófafilmbe csöppentem. A tomboló hó- és szélvihar így felkészületlenül különösen szürreális volt, sokkolt állapotomban még fotózni is elmulasztottam, inkább homokba dugtam a fejem és dupla-fejezetet olvastam a 'balatóniai lovagregényből' a gyerekeknek. Reményeim szerint a hószigetelés legalább megóvta a friss ágyást a fagyhaláltól. Részünkről még zokninyúl készítéssel és az 'albánpék' szilvásbuktájával vigasztalódtunk!

Értékelhető cukrászdák hiányában Keszthelyen viszont
tökéletesen kihagyhatatlan az 'albánpék' szilvásbuktája
(Figyelem - más ízesítésben ellenben nem az igazi!)

Örömmel szeretném bejelenteni, hogy immár hivatalosan is átvettük a házat a generálkivitelezőtől. Egy-két ügyünk maradt még azért egymással, őszinte gondoskodással a héten még például nagy teljesítményű páraelszívót helyeztek el az alsó szinten, ahol sajnos a régi téglák nedvességgel telítettsége okán salétromosodásnak indultak a falak. Nem vagyunk elkeseredve, a régi ház felújításával ilyenek benne lehetnek a pakliban, és állítólag némi küzdelemmel és kitartással, sok szellőztetéssel és egyéb praktikákkal eltűntethető. Lehet, hogy Amerikában nézek valami szer után, mert ott nem viccelnek a kemikáliák hatékonyságával.

Az asztalosok is haladtak, de még mindig nem végeztek. Beépült a nappali északi fala és összességében épp olyan lett mint szerettem volna, bár a merőlegesek és párhuzamosok még némi javításra szorulnak. Keresem a két plakát legjobb helyét és ide várom még jövő hétre az elkészült, de még általam is csak fotón látott modernizált recamier-t. Már most imádom!

Előtte: itt

Családunk férfiúi inkább szellemi emberek lévén - a legnagyobb kihívás pillanatnyilag bármit felszerelni miután levonultak a mesteremberek. Nagyon úgy tűnik, hogy kénytelen leszek valami helyi ezermestert vadászni ha szeretném elérni, hogy a szintén a beugróba kívánkozó gipszpolcok, valamint a függönykarnisok, tükrök, és egyéb kiegészítők megfelelő minőségben és még az idén a helyükre kerüljenek.

Köztük az anno a Goaban vásárolt polc, amelyről már épp lemondani készültem, mikor hirtelen beleláttam őt a falikutas-feketemészköves-modernvécés mellékhelyiségbe. Hát majd meglátjuk.

A polc persze majd az eredetitől merőben
eltérő tartalmat kap, a 'művészet' a maga
módján azért biztos helyet kap rajta. 

A kékségtől megfosztott étkezőasztallapot még nem láttam, de idő közben hosszú betegségből szerencsésen felgyógyult kedvenc asztalosomnak sikerült tökéletesen megvalósítani, amit én a nyers-rusztikus étkezőasztallapról gondolok. (A budapesti étkezőnkbe került prototípus fölé tökéletesen illik az Artkraft nagyméretű acélkék ipari lámpája! - a déli fekvésű csupa-ablak helyiségben túl sok a fény egy értékelhető össz-fotóhoz )

A közelmúlt dicsőséges veresége volt, amikor az éjjeliszekrény -egyik gyermekem szerint hajnaliszekrény, hát igen, ki mire hazsnálja, ugye...- intézményét mereven elutasító, és ezzel az én dacos elszántságomat aktiváló férjemnek sikerült egy olyan darabot találnom, amire azt mondta: "valóban nagyon finom darab" és hogy hajlandó vele együtt élni. Nos, a szekrény tényleg gyönyörű, de még a felújítása előtt a helyére próbáltuk, ahol kiderült - az én számomra legalábbis, a férjem most már kimondottan szereti -  hogy sajnos mégsem az igazi a neki szánt helyre. Az éjjeliszekrény ilyetén felszabadulva valószínűsíthetően felújításra, majd a bútorboltba vándorol, ahogy azt több elődje is tette.

Nagyon boldoggá tett, hogy a gyerekszobákban már korán megvoltak az alapdarabok, mégis lassan áll össze az előzőleg vizualizált összkép és azt hiszem itt érződik leginkább a kiegészítők, textilek hiánya.

A fiúszobában remekül bevált a csíkos lábú asztal, sikerült egy hozzá passzoló forgó műhelyszéket találnom, de még mindig nincs kész az egészfalas vintage-foci-fotó tapéta, egyértelműen át kell kárpitoztatnom a retró fotelt, kell egy ütős állólámpa a sarokba és azt hiszem beszerzem ide a sokat kerülgetett sokfiókos zöld szekrényt is. A nappaliban helyét nem találó alacsony fiókos komód viszont végül szuperül idepasszolt éjjeliszekrénynek. Sajnos a szobát elmulasztottam lefotózni, de majd legközelebb.

A lányoknál teljesen felborította eredeti elképzeléseimet a család egyöntetű szavazata az ágyak fallal párhuzamos elhelyezése mellett, így ez az a szoba, amiben a legtöbbet kell még elmélkednem. Az eredeti, nagyon is színes elképzelkéseknek egyelőre szintén ellene dolgoznak a fehér falak mellé újonnan elkészült fehérre festett bútorok. Viszont nagyon szépek lettek, egyelőre velünk együtt Budapesten várják a következő keszthelyi szünidőt és mintadarabként szolgálnak majd, mint rendelhető motro gyerekbútorok.

A régi tálalófelépítmény dobogószerű alapot kapott a
teljeskörű felújítás keretében. Az összecsapott fotón, megfelelő
fényviszonyok nélkül, nem látszik az ajtók gyönyörű eredeti
üvegbetétjeinek kéksége. 

2 in 1: nagyon szeretem a félbevágott, majd
szerkezetileg stabilizált, egy étkezőasztalból
lett két íróasztal koncepcióját

Még a tervezés első fázisaiban találtam rá egy képre. Bár még nem pontosan tudtuk hogy fog kinézni a gyerekszint fürdője, lelki szemeim előtt találó volt ez a hangulat. Nos a minap az említett helyiségben tükör ügyben forgolódva beugrott a kép és megelégedéssel konstatáltam, hogy valóban: igazam volt. Nagy méretben rendeltem meg a helyi nyomdától és nagyon várom hogy milyen látványt nyújt majd, simán üveglap mögött a kád fölött.

A mai szemmel már-már abszurd középkori
ábrázolás épp annyira komoly, mint amennyire egy
gyerekfürdőben függő nyomat komolyságra szorul.

Nos ennyit mára a házról és bútorokról, mert fejben már úgyis a kertben járok, és a kutatás-tervezés szenvedélyének hódolva hamarosan elárasztom a blogot érdekességekkel, információkkal, kerttörténelemmel és sok-sok kertfotóval!

Javítások és balfogások

Fura dolog ez a tesztoszteronnal...

Saját autóink tömeges szervízigényéből adódóan egy Bamakót megjárt kölcsön-szörnnyel tettük meg az utat a másfél napnyi gyermekmentes kiruccanásra a házhoz. Egy hőn szeretett gépcsoda nemes belső felületeinek polírozgatása helyett biztosan remek lehet az is, ahogy ez a túlméretes - és a valóban relatív kényelmes ülésektől eltekintve szolídan fapados - izé pattog a dünéken, az autópálya mindenesetre csak mérsékelt élményt nyújt benne; eddig fel sem tűnt, hogy mennyire döcögős.
Viszont hosszú idő óta az egyetlen járműnek bizonyult, ami a sok csapadékot igencsak jól tartó csupasz kerten át fel tudott tolatni a teraszig és így könnyen kipakoltunk pár nagyméretű tételt, amit máskor nehezen hoznánk le az utódokkal, kutyaketreccel, és egyéb csomagokkal megrakott saját gépjárművel. Én pedig cserébe a hátsó lámpáját tolattam le a kölcsönidőszak alatt. Oooops! Mondtam már, hogy mennyire szeretem a hátsó lépcsőnket?

Na, szóval.... e hét végén kerül majd hivatalosan is átadásra a házunk és őszintén szólva nem bánom hogy idáig elhúzódott, mert így felszínre került néhány olyan probléma, ami ha átadás után történik, a mégoly megbízható generálkivitelező is biztosan nehezebben jönne ki újra mindet egyenként orvosolni, illetve várhatnánk velük az egyéves garanciális bejárásig - mert a mi kivitelezőnknél van ilyen is!

A hibák röviden és a teljesség igénye nélkül megsüllyedt térkövet, szellőzés nélkül maradt és már penészedő tárolóhelyiséget, hólapátolásnak nem ellenálló kültéri padló ledvilágítást, látszón maradt de nem felhasznált villanyvezetéket, a ragasztott lábazat által lehúzott festéket érintenek többek közt, csupa már-már vis major apróság, de együtt mégis bosszantó lenne ha ott maradnának.

Az előzőekben unalomig istenített cementlapokon kívül a tömörfa padlónak és az indiai mészkő burkolatnak is jót tett kinek-kinek saját felületkezelő anyaga. Nagyon megkönnyebbültem, hogy szinte nyom nélkül eltűnt a kutyanyalta-gyerekszékhúzogatta fakulás és a kisebb karcolások is (a fotón a még nem egyenletesen beszívódott olajos kezelés foltjai).

Ami viszont nem tűnt el - figyelem, tanulság következik ! - a kanapé és az étkezőszékek lábára az egyik barkácsáruházban vásároltam beszegelhető filctalpakat. Nagyon örültem, hogy milyen praktikus, nem fog lejönni két hét után. Hát le nem jött. Be is nehezen ment, egyenesen szinte egyik sem, pedig profik próbálták. Mire észleltük, hogy a nehezen beütött és így deformálódott szögek feje itt-ott a filcen rossz irányba is átütött, a kanapé súlyától is tuningolva inkább nem részletezem mit tett a padlóval. Nos ezek a 'karcok' ott is maradtak, nem fotóztam, mert sírhatnékom van tőle. De ezt a terméket legfeljebb pillekönnyű puhafa bútorok esetén használja bárki - vagy inkább úgy sem, ha jót akar.

A bútorok pedig ragasztott filctalpat kaptak. És ha Amerikában lennénk, biztos adná magát, hogy beperelje az ember ilyenkor a gyártót.


Az asztalosüzemnek azonban nemhogy lemaradásai vannak, de az eddig precíz, pontos, hibátlan munkát végző kivitelező a legmeghökkentőbb dolgokat követi el.

Már azt sem igazán értettem, hogy a konyha miért nem a saját lábazatát kapta, hanem a nappali zöldesszürkéjét...  csere...

... ám miután épp meggyűlt a bajom a bútorboltomban is az egyik főváros-környéki asztalossal pontosan egy megrendelésre gyártott festett asztallap kapcsán, tulajdonképpen már csak kínomban röhögni tudtam azon a fordulaton, amikor 'odalentről' is átküldték nekem az alábbi fotót, hogy íme az étkezőasztalunk lapja, biztos nem ilyenre gondoltam, de azért esetleg nem lesz-e mégis jó?

NEEEEEM, NEM LESZ JÓ!!!!!  

Hogy a szürkés pácból hogy lett kék lazúr, meg ne kérdezze senki. Illetve valahogy elkeveredhettek az infók, ugyanis volt egy festett kékünk - a gyerekek fürdőjének deszkaburkolatában, amit azonban hasonló rémes árnyalata miatt szintén átfesteni kell. De hogy ez a mű-görög szín hogy került ezek után az asztalomra is, azt nem tudom. Azt viszont sajnos igen, hogy a közelgő közel 10 napos ott tartózkodás alatt még mindig nem lesz végleges étkezőasztalunk. Sebaj, inkább legyen jól megcsinálva.
Ilyesminek kellene lennie - ezzel az öreg felülettel épp egy harmadik asztalos készít egy harmadik asztallapot - a saját budapesti lakásunkba :

De ha már így alakult, még az is lehet, hogy fehérre módosítom. Vagy a pult műkövére. Van két napom...

Itt az ideiglenes lappal és az ideiglenes béna padlógyilkos gyerekszékkel

"Ez minden, amit erről mondani tudok!"....
/Forrest Gump/