A helyüket meglelő és nem lelő bútorokról

A számomra már elképesztően stresszes szűnni nem akaró télben a kert tervezése az abszolút fény az alagút végén. Ez egyben eléggé leköti az energiáimat, és még sok minden más is, de az most mellékes. A kertre pedig külön térek majd ki, mert elég izgalmas, hogy kezd a fejemben és papíron is körvonalazódni a dolog és most már hiszek benne, hogy nagyon szuper lesz a végén ha sikerül mindent megvalósítani.

Ízelítő

A március 15-e körüli két hétvégét, valamint a köztes időt is sikerült a házban tölteni és a kezdeti jó időből kifolyólag nem is bírtam magammal: a ház északi oldalát védő magas tuják alatti rézsűt gondosan felkapáltuk, kigyomláltuk a két lánnyal, miközben minden médiától önként elzárva (na jó, internetem volt, de ki pazarolja a 3G-s kapcsolatot holmi világi hírek olvasására) mit sem sejtettem a közelgő pokolról. Így aztán március 13-án elkocsikáztunk a kertészetbe és az árnyéktűrő talajtakarókat és alacsony cserjéket azon nyomban be is ültettük. Másnap reggel nemigen hittem a szememnek, na és a fülemnek, amikor az ablakon kinézve holmi rissz-rossz F-kategóriás katasztrófafilmbe csöppentem. A tomboló hó- és szélvihar így felkészületlenül különösen szürreális volt, sokkolt állapotomban még fotózni is elmulasztottam, inkább homokba dugtam a fejem és dupla-fejezetet olvastam a 'balatóniai lovagregényből' a gyerekeknek. Reményeim szerint a hószigetelés legalább megóvta a friss ágyást a fagyhaláltól. Részünkről még zokninyúl készítéssel és az 'albánpék' szilvásbuktájával vigasztalódtunk!

Értékelhető cukrászdák hiányában Keszthelyen viszont
tökéletesen kihagyhatatlan az 'albánpék' szilvásbuktája
(Figyelem - más ízesítésben ellenben nem az igazi!)

Örömmel szeretném bejelenteni, hogy immár hivatalosan is átvettük a házat a generálkivitelezőtől. Egy-két ügyünk maradt még azért egymással, őszinte gondoskodással a héten még például nagy teljesítményű páraelszívót helyeztek el az alsó szinten, ahol sajnos a régi téglák nedvességgel telítettsége okán salétromosodásnak indultak a falak. Nem vagyunk elkeseredve, a régi ház felújításával ilyenek benne lehetnek a pakliban, és állítólag némi küzdelemmel és kitartással, sok szellőztetéssel és egyéb praktikákkal eltűntethető. Lehet, hogy Amerikában nézek valami szer után, mert ott nem viccelnek a kemikáliák hatékonyságával.

Az asztalosok is haladtak, de még mindig nem végeztek. Beépült a nappali északi fala és összességében épp olyan lett mint szerettem volna, bár a merőlegesek és párhuzamosok még némi javításra szorulnak. Keresem a két plakát legjobb helyét és ide várom még jövő hétre az elkészült, de még általam is csak fotón látott modernizált recamier-t. Már most imádom!

Előtte: itt

Családunk férfiúi inkább szellemi emberek lévén - a legnagyobb kihívás pillanatnyilag bármit felszerelni miután levonultak a mesteremberek. Nagyon úgy tűnik, hogy kénytelen leszek valami helyi ezermestert vadászni ha szeretném elérni, hogy a szintén a beugróba kívánkozó gipszpolcok, valamint a függönykarnisok, tükrök, és egyéb kiegészítők megfelelő minőségben és még az idén a helyükre kerüljenek.

Köztük az anno a Goaban vásárolt polc, amelyről már épp lemondani készültem, mikor hirtelen beleláttam őt a falikutas-feketemészköves-modernvécés mellékhelyiségbe. Hát majd meglátjuk.

A polc persze majd az eredetitől merőben
eltérő tartalmat kap, a 'művészet' a maga
módján azért biztos helyet kap rajta. 

A kékségtől megfosztott étkezőasztallapot még nem láttam, de idő közben hosszú betegségből szerencsésen felgyógyult kedvenc asztalosomnak sikerült tökéletesen megvalósítani, amit én a nyers-rusztikus étkezőasztallapról gondolok. (A budapesti étkezőnkbe került prototípus fölé tökéletesen illik az Artkraft nagyméretű acélkék ipari lámpája! - a déli fekvésű csupa-ablak helyiségben túl sok a fény egy értékelhető össz-fotóhoz )

A közelmúlt dicsőséges veresége volt, amikor az éjjeliszekrény -egyik gyermekem szerint hajnaliszekrény, hát igen, ki mire hazsnálja, ugye...- intézményét mereven elutasító, és ezzel az én dacos elszántságomat aktiváló férjemnek sikerült egy olyan darabot találnom, amire azt mondta: "valóban nagyon finom darab" és hogy hajlandó vele együtt élni. Nos, a szekrény tényleg gyönyörű, de még a felújítása előtt a helyére próbáltuk, ahol kiderült - az én számomra legalábbis, a férjem most már kimondottan szereti -  hogy sajnos mégsem az igazi a neki szánt helyre. Az éjjeliszekrény ilyetén felszabadulva valószínűsíthetően felújításra, majd a bútorboltba vándorol, ahogy azt több elődje is tette.

Nagyon boldoggá tett, hogy a gyerekszobákban már korán megvoltak az alapdarabok, mégis lassan áll össze az előzőleg vizualizált összkép és azt hiszem itt érződik leginkább a kiegészítők, textilek hiánya.

A fiúszobában remekül bevált a csíkos lábú asztal, sikerült egy hozzá passzoló forgó műhelyszéket találnom, de még mindig nincs kész az egészfalas vintage-foci-fotó tapéta, egyértelműen át kell kárpitoztatnom a retró fotelt, kell egy ütős állólámpa a sarokba és azt hiszem beszerzem ide a sokat kerülgetett sokfiókos zöld szekrényt is. A nappaliban helyét nem találó alacsony fiókos komód viszont végül szuperül idepasszolt éjjeliszekrénynek. Sajnos a szobát elmulasztottam lefotózni, de majd legközelebb.

A lányoknál teljesen felborította eredeti elképzeléseimet a család egyöntetű szavazata az ágyak fallal párhuzamos elhelyezése mellett, így ez az a szoba, amiben a legtöbbet kell még elmélkednem. Az eredeti, nagyon is színes elképzelkéseknek egyelőre szintén ellene dolgoznak a fehér falak mellé újonnan elkészült fehérre festett bútorok. Viszont nagyon szépek lettek, egyelőre velünk együtt Budapesten várják a következő keszthelyi szünidőt és mintadarabként szolgálnak majd, mint rendelhető motro gyerekbútorok.

A régi tálalófelépítmény dobogószerű alapot kapott a
teljeskörű felújítás keretében. Az összecsapott fotón, megfelelő
fényviszonyok nélkül, nem látszik az ajtók gyönyörű eredeti
üvegbetétjeinek kéksége. 

2 in 1: nagyon szeretem a félbevágott, majd
szerkezetileg stabilizált, egy étkezőasztalból
lett két íróasztal koncepcióját

Még a tervezés első fázisaiban találtam rá egy képre. Bár még nem pontosan tudtuk hogy fog kinézni a gyerekszint fürdője, lelki szemeim előtt találó volt ez a hangulat. Nos a minap az említett helyiségben tükör ügyben forgolódva beugrott a kép és megelégedéssel konstatáltam, hogy valóban: igazam volt. Nagy méretben rendeltem meg a helyi nyomdától és nagyon várom hogy milyen látványt nyújt majd, simán üveglap mögött a kád fölött.

A mai szemmel már-már abszurd középkori
ábrázolás épp annyira komoly, mint amennyire egy
gyerekfürdőben függő nyomat komolyságra szorul.

Nos ennyit mára a házról és bútorokról, mert fejben már úgyis a kertben járok, és a kutatás-tervezés szenvedélyének hódolva hamarosan elárasztom a blogot érdekességekkel, információkkal, kerttörténelemmel és sok-sok kertfotóval!

Javítások és balfogások

Fura dolog ez a tesztoszteronnal...

Saját autóink tömeges szervízigényéből adódóan egy Bamakót megjárt kölcsön-szörnnyel tettük meg az utat a másfél napnyi gyermekmentes kiruccanásra a házhoz. Egy hőn szeretett gépcsoda nemes belső felületeinek polírozgatása helyett biztosan remek lehet az is, ahogy ez a túlméretes - és a valóban relatív kényelmes ülésektől eltekintve szolídan fapados - izé pattog a dünéken, az autópálya mindenesetre csak mérsékelt élményt nyújt benne; eddig fel sem tűnt, hogy mennyire döcögős.
Viszont hosszú idő óta az egyetlen járműnek bizonyult, ami a sok csapadékot igencsak jól tartó csupasz kerten át fel tudott tolatni a teraszig és így könnyen kipakoltunk pár nagyméretű tételt, amit máskor nehezen hoznánk le az utódokkal, kutyaketreccel, és egyéb csomagokkal megrakott saját gépjárművel. Én pedig cserébe a hátsó lámpáját tolattam le a kölcsönidőszak alatt. Oooops! Mondtam már, hogy mennyire szeretem a hátsó lépcsőnket?

Na, szóval.... e hét végén kerül majd hivatalosan is átadásra a házunk és őszintén szólva nem bánom hogy idáig elhúzódott, mert így felszínre került néhány olyan probléma, ami ha átadás után történik, a mégoly megbízható generálkivitelező is biztosan nehezebben jönne ki újra mindet egyenként orvosolni, illetve várhatnánk velük az egyéves garanciális bejárásig - mert a mi kivitelezőnknél van ilyen is!

A hibák röviden és a teljesség igénye nélkül megsüllyedt térkövet, szellőzés nélkül maradt és már penészedő tárolóhelyiséget, hólapátolásnak nem ellenálló kültéri padló ledvilágítást, látszón maradt de nem felhasznált villanyvezetéket, a ragasztott lábazat által lehúzott festéket érintenek többek közt, csupa már-már vis major apróság, de együtt mégis bosszantó lenne ha ott maradnának.

Az előzőekben unalomig istenített cementlapokon kívül a tömörfa padlónak és az indiai mészkő burkolatnak is jót tett kinek-kinek saját felületkezelő anyaga. Nagyon megkönnyebbültem, hogy szinte nyom nélkül eltűnt a kutyanyalta-gyerekszékhúzogatta fakulás és a kisebb karcolások is (a fotón a még nem egyenletesen beszívódott olajos kezelés foltjai).

Ami viszont nem tűnt el - figyelem, tanulság következik ! - a kanapé és az étkezőszékek lábára az egyik barkácsáruházban vásároltam beszegelhető filctalpakat. Nagyon örültem, hogy milyen praktikus, nem fog lejönni két hét után. Hát le nem jött. Be is nehezen ment, egyenesen szinte egyik sem, pedig profik próbálták. Mire észleltük, hogy a nehezen beütött és így deformálódott szögek feje itt-ott a filcen rossz irányba is átütött, a kanapé súlyától is tuningolva inkább nem részletezem mit tett a padlóval. Nos ezek a 'karcok' ott is maradtak, nem fotóztam, mert sírhatnékom van tőle. De ezt a terméket legfeljebb pillekönnyű puhafa bútorok esetén használja bárki - vagy inkább úgy sem, ha jót akar.

A bútorok pedig ragasztott filctalpat kaptak. És ha Amerikában lennénk, biztos adná magát, hogy beperelje az ember ilyenkor a gyártót.


Az asztalosüzemnek azonban nemhogy lemaradásai vannak, de az eddig precíz, pontos, hibátlan munkát végző kivitelező a legmeghökkentőbb dolgokat követi el.

Már azt sem igazán értettem, hogy a konyha miért nem a saját lábazatát kapta, hanem a nappali zöldesszürkéjét...  csere...

... ám miután épp meggyűlt a bajom a bútorboltomban is az egyik főváros-környéki asztalossal pontosan egy megrendelésre gyártott festett asztallap kapcsán, tulajdonképpen már csak kínomban röhögni tudtam azon a fordulaton, amikor 'odalentről' is átküldték nekem az alábbi fotót, hogy íme az étkezőasztalunk lapja, biztos nem ilyenre gondoltam, de azért esetleg nem lesz-e mégis jó?

NEEEEEM, NEM LESZ JÓ!!!!!  

Hogy a szürkés pácból hogy lett kék lazúr, meg ne kérdezze senki. Illetve valahogy elkeveredhettek az infók, ugyanis volt egy festett kékünk - a gyerekek fürdőjének deszkaburkolatában, amit azonban hasonló rémes árnyalata miatt szintén átfesteni kell. De hogy ez a mű-görög szín hogy került ezek után az asztalomra is, azt nem tudom. Azt viszont sajnos igen, hogy a közelgő közel 10 napos ott tartózkodás alatt még mindig nem lesz végleges étkezőasztalunk. Sebaj, inkább legyen jól megcsinálva.
Ilyesminek kellene lennie - ezzel az öreg felülettel épp egy harmadik asztalos készít egy harmadik asztallapot - a saját budapesti lakásunkba :

De ha már így alakult, még az is lehet, hogy fehérre módosítom. Vagy a pult műkövére. Van két napom...

Itt az ideiglenes lappal és az ideiglenes béna padlógyilkos gyerekszékkel

"Ez minden, amit erről mondani tudok!"....
/Forrest Gump/

A Konyha (és Gaudí cementlap még-még!)

Komolyan lekötötte gondolataimat és érzelmeimet a falfestés témaköre, el is határoztam, hogy hagyom leülepedni kicsit, mert muszájból nem lehet higgadt ítéletet alkotni. 

Azért sem voltam ihletett a blogírásban, mert rettenetesen zavar, hogy az utolsó simítások mind a generálkivitelező, mind a belsőépítészeti kivitelező részéről elképesztő mértékben elhúzódnak.  Gyakorlatilag már kész a ház, és így különösen dühítő, hogy még széthagyott léceket kell kerülgetni,  hogy a ruháimat a könyvespolcon kell tartanom, hogy nem tudok végleges helyükre pakolni dolgokat, na és hogy érkezéskor és távozáskor is takarítok. Meg hogy például a használatbavétel előtt előírt padlóápoló még mindig nem került polírozógéppel bedolgozásra a tömörfa padlóra, pedig jócskán használjuk, és ez sajnos már most meglátszik rajta. Kell foglalkoznom kicsit a kérdéssel és beszélni a forgalmazóval is, no meg elmenni a Széna térre a Starbucks-ba, mert ott állítólag ugyanaz a padló van, mint nálunk, és ha az ottani forgalmat elbírja, akkor hogy a fenébe lehetséges, hogy ott ahol a legkisebb gyerekem étkezik és a kutya szorgalmasan takarít alatta, konkrétan kikopott a gyönyörű padló színe?! Vagy csak a kutyanyálra érzékeny, a kiloccsantott kávét, sáros cipőket jól bírja...? 

Na de hogy jó hírt is mondjak, tulajdonképpen előnye a lassított munkáknak - ami azért betudható az elmúlt hetek időjárási viszonyainak is, ha korrekt és elfogadó akarok lenni -,  hogy még mindig van újdonság ahányszor lemegyünk a házba. Alig várom már például, hogy végre elkészüljön teljesen a konyha. Már most is imádom, de félkész állapotában még nem laktuk be tökéletesen, ami kulináris aktivitásunkon is érződik egyelőre. Bár néhány próbálkozásunk már volt azért, íme, zárójelben: 

A tömegkályhában Römertopfban sült kacsa -
a kályha sütő része tényleg bevált!-...

...hozzá rozmaringos víz fölött párolt sütőtök és
burgonya házi vajjal, pürésítés előtt

A konyhabútor kerete laminált lapból készült, ezt a szerkezeti stabilitás miatt feltétlenül ajánlották,  hiszen a műkő pult súlyán túl el kell bírnia a frontokat, melyek az egyéb látható részekkel együtt változatos szélességű antik deszkákból készültek. Ezeket részben én guberáltam össze mindenfelöl (például nagy tételben vásároltam elbontott tornatermi dobogókat), részben a kivitelező cég bontási munkáiból maradtak vissza. Tisztítás után homokfújták és fehérre festették őket. Két féle porcelán fogantyút választottam, eltérőt az ajtókhoz és a fiókokhoz, ez nagyon praktikusnak bizonyult. 

És hát ott a konyha sztárja: a Gaudí-féle cementlap. Nem tudok betelni vele.  Egyrészt nagyon jó ötlet volt, hogy a három színből variáltuk (főleg mert nem tudtam eldönteni, hogy melyik egy legyen).  És most jön a lényeg: ez a burkolat tényleg egy valóságos kaméleon! Nappal kicsit matt, jobban érvényesül a cikk-cakk mintázat, geometrikusságában is idézi a hullámokat: dinamikus, szeretem! Sötétben viszont alig észrevehetőek az eltérő színek, de életre kelnek a dombormotívumok, szinte szürreálisan élőnek tűnik az egész, a tengeri élőlények mintha még mozognának is. 

Slusszpoénként most kaptam a fotót a kivitelezőtől: végre sikerült a műkővédő- / impregnáló szerrel lekezelni a felületet, ami így most egy újabb arcát mutatja csodálatos mélyebb színekkel. Elalélok!  És a fotón már látszik, hogy idő közben a felső elem üveges frontjai is felkerültek - mivel nem jutott még időm antik üvegre vadászni, egyelőre csak simát kaptak. A burkolat köré felrakott rézkeret viszont azt hiszem túl vékonyka. És még nem kiforott hogy lesz lezárva az étkező felé a burkolat széle: rézpolcot keresek ide a pultra, de még nem leltem rá a méretben és formában is megfelelőre, illetve még nem zárok ki egy festett nád verziót sem.

A másfélszeres szélességű és mélységű hűtőnkön végre helyet kaptak a mágneseink, és még néhány, amivel a gyerekek is játszhatnak. Hiányzik még az ablakra a vitrázs rúd, amire nagyon szeretnék antik csipkét, de még nem tudom passzol-e majd ide. Mindenestre számos kíváncsi járókelő tekintetével találkozok, ezt a faktort most már kizárnám. A kedves kintről érdeklődő közönség  pedig olvasson blogot vagy kopogjon be! Vagy talán inkább csak olvasson blogot.

Ui: maradt pár a sztár-cementlapból, azt hiszem tervezek belőlük edényalátétet - lehet majd keresni a motro-n!

Flamingó

Szöveg nélkül...  
...de azért az sem megúszható, csak most a végén lesz!

Szóval a flamingó...!

Amikor tervezgettük az egészet először csak hangulat-inspirációként merült fel Audubon híres flamingó ábrázolása. Aztán idővel annyire hozzáragadt a Drummonds reklámban is szereplő falikép a szülői fürdő image-éhez, hogy meggyőzött: itt a helye. Kacérkodtunk tapéta változattal,plakát változattal, festett változattal. Végül utóbbi maradt, már csak azért is, hogy barátkozzunk a formátummal és a művésszel - folytassuk-e a hálóban is a falfestés intézményét. 

Most pelikán, szőlőfürt, antik holland csempe hatású tapéta van
háttérként a katalógusukban, nézzétek meg, gyönyörűek!

Nos, végül kedves eredeti építészünk, köztünk élő polihisztor lévén, vállalta a kihívást. Engem ugyan tanított rajzra, így volt alkalmam ha felületesen is ilyen irányú tehetségére rálátni, na de egy falfestmény az mégis más, mint a grafit tanulmányok. 

(Mielőtt amúgy a fotók alapján bárki azt hinné: a wc-nket dekoráltuk festménnyel, tisztázandó, hogy a helyiség - ha mégoly kicsi is - a fürdőszobánk. A zuhanyzó került csak külön helyiségbe, az adottságok miatt. )

Bevallom az elsőként felfestett babakék foltok láttán meginogtam - lehet, hogy mégsem értjük egymást - hol van ennek az eredetijében babakék? Ahogy aztán kirajzolódott a háttér, egész meggyőzőnek bizonyult az ábrázolás.  A flamingó színeibe belealkudtam menet közben még több mélységet. A kanapé színéhez festményt választó egyszeri 'mű-gyűjtő' mintájára viccből megjegyeztem, hogy erre a komód színe miatt van szükség, ezen jót derültünk.

Hát így készült el a flamingó, és mi lenyűgözve a létrehozás könnyedsége által és maximálisan elismerve a művész kvalitásait, próbáljuk eldönteni hogy nekünk-, ide való-e ez a tulajdonképpen a giccs határait feszegető formátum. Valahogy Drummondséknál nem ilyen hatása volt. Ennek okait keresve azt találtam, hogy nem a padlótól indul, illetve nem faltól falig tart a kép, így egy ismerős által találóan megfogalmazva egy pizzéria falát ékesítő tájképre -is - emlékeztethet. Szóval, ha marad, akkor lehet, hogy kiterjesztjük az oldalfalakig. Nem tudom, kiváncsi vagyok - mit gondoltok erről az egész falfestés kérdésről?