A Konyha (és Gaudí cementlap még-még!)

Komolyan lekötötte gondolataimat és érzelmeimet a falfestés témaköre, el is határoztam, hogy hagyom leülepedni kicsit, mert muszájból nem lehet higgadt ítéletet alkotni. 

Azért sem voltam ihletett a blogírásban, mert rettenetesen zavar, hogy az utolsó simítások mind a generálkivitelező, mind a belsőépítészeti kivitelező részéről elképesztő mértékben elhúzódnak.  Gyakorlatilag már kész a ház, és így különösen dühítő, hogy még széthagyott léceket kell kerülgetni,  hogy a ruháimat a könyvespolcon kell tartanom, hogy nem tudok végleges helyükre pakolni dolgokat, na és hogy érkezéskor és távozáskor is takarítok. Meg hogy például a használatbavétel előtt előírt padlóápoló még mindig nem került polírozógéppel bedolgozásra a tömörfa padlóra, pedig jócskán használjuk, és ez sajnos már most meglátszik rajta. Kell foglalkoznom kicsit a kérdéssel és beszélni a forgalmazóval is, no meg elmenni a Széna térre a Starbucks-ba, mert ott állítólag ugyanaz a padló van, mint nálunk, és ha az ottani forgalmat elbírja, akkor hogy a fenébe lehetséges, hogy ott ahol a legkisebb gyerekem étkezik és a kutya szorgalmasan takarít alatta, konkrétan kikopott a gyönyörű padló színe?! Vagy csak a kutyanyálra érzékeny, a kiloccsantott kávét, sáros cipőket jól bírja...? 

Na de hogy jó hírt is mondjak, tulajdonképpen előnye a lassított munkáknak - ami azért betudható az elmúlt hetek időjárási viszonyainak is, ha korrekt és elfogadó akarok lenni -,  hogy még mindig van újdonság ahányszor lemegyünk a házba. Alig várom már például, hogy végre elkészüljön teljesen a konyha. Már most is imádom, de félkész állapotában még nem laktuk be tökéletesen, ami kulináris aktivitásunkon is érződik egyelőre. Bár néhány próbálkozásunk már volt azért, íme, zárójelben: 

A tömegkályhában Römertopfban sült kacsa -
a kályha sütő része tényleg bevált!-...

...hozzá rozmaringos víz fölött párolt sütőtök és
burgonya házi vajjal, pürésítés előtt

A konyhabútor kerete laminált lapból készült, ezt a szerkezeti stabilitás miatt feltétlenül ajánlották,  hiszen a műkő pult súlyán túl el kell bírnia a frontokat, melyek az egyéb látható részekkel együtt változatos szélességű antik deszkákból készültek. Ezeket részben én guberáltam össze mindenfelöl (például nagy tételben vásároltam elbontott tornatermi dobogókat), részben a kivitelező cég bontási munkáiból maradtak vissza. Tisztítás után homokfújták és fehérre festették őket. Két féle porcelán fogantyút választottam, eltérőt az ajtókhoz és a fiókokhoz, ez nagyon praktikusnak bizonyult. 

És hát ott a konyha sztárja: a Gaudí-féle cementlap. Nem tudok betelni vele.  Egyrészt nagyon jó ötlet volt, hogy a három színből variáltuk (főleg mert nem tudtam eldönteni, hogy melyik egy legyen).  És most jön a lényeg: ez a burkolat tényleg egy valóságos kaméleon! Nappal kicsit matt, jobban érvényesül a cikk-cakk mintázat, geometrikusságában is idézi a hullámokat: dinamikus, szeretem! Sötétben viszont alig észrevehetőek az eltérő színek, de életre kelnek a dombormotívumok, szinte szürreálisan élőnek tűnik az egész, a tengeri élőlények mintha még mozognának is. 

Slusszpoénként most kaptam a fotót a kivitelezőtől: végre sikerült a műkővédő- / impregnáló szerrel lekezelni a felületet, ami így most egy újabb arcát mutatja csodálatos mélyebb színekkel. Elalélok!  És a fotón már látszik, hogy idő közben a felső elem üveges frontjai is felkerültek - mivel nem jutott még időm antik üvegre vadászni, egyelőre csak simát kaptak. A burkolat köré felrakott rézkeret viszont azt hiszem túl vékonyka. És még nem kiforott hogy lesz lezárva az étkező felé a burkolat széle: rézpolcot keresek ide a pultra, de még nem leltem rá a méretben és formában is megfelelőre, illetve még nem zárok ki egy festett nád verziót sem.

A másfélszeres szélességű és mélységű hűtőnkön végre helyet kaptak a mágneseink, és még néhány, amivel a gyerekek is játszhatnak. Hiányzik még az ablakra a vitrázs rúd, amire nagyon szeretnék antik csipkét, de még nem tudom passzol-e majd ide. Mindenestre számos kíváncsi járókelő tekintetével találkozok, ezt a faktort most már kizárnám. A kedves kintről érdeklődő közönség  pedig olvasson blogot vagy kopogjon be! Vagy talán inkább csak olvasson blogot.

Ui: maradt pár a sztár-cementlapból, azt hiszem tervezek belőlük edényalátétet - lehet majd keresni a motro-n!

Flamingó

Szöveg nélkül...  
...de azért az sem megúszható, csak most a végén lesz!

Szóval a flamingó...!

Amikor tervezgettük az egészet először csak hangulat-inspirációként merült fel Audubon híres flamingó ábrázolása. Aztán idővel annyire hozzáragadt a Drummonds reklámban is szereplő falikép a szülői fürdő image-éhez, hogy meggyőzött: itt a helye. Kacérkodtunk tapéta változattal,plakát változattal, festett változattal. Végül utóbbi maradt, már csak azért is, hogy barátkozzunk a formátummal és a művésszel - folytassuk-e a hálóban is a falfestés intézményét. 

Most pelikán, szőlőfürt, antik holland csempe hatású tapéta van
háttérként a katalógusukban, nézzétek meg, gyönyörűek!

Nos, végül kedves eredeti építészünk, köztünk élő polihisztor lévén, vállalta a kihívást. Engem ugyan tanított rajzra, így volt alkalmam ha felületesen is ilyen irányú tehetségére rálátni, na de egy falfestmény az mégis más, mint a grafit tanulmányok. 

(Mielőtt amúgy a fotók alapján bárki azt hinné: a wc-nket dekoráltuk festménnyel, tisztázandó, hogy a helyiség - ha mégoly kicsi is - a fürdőszobánk. A zuhanyzó került csak külön helyiségbe, az adottságok miatt. )

Bevallom az elsőként felfestett babakék foltok láttán meginogtam - lehet, hogy mégsem értjük egymást - hol van ennek az eredetijében babakék? Ahogy aztán kirajzolódott a háttér, egész meggyőzőnek bizonyult az ábrázolás.  A flamingó színeibe belealkudtam menet közben még több mélységet. A kanapé színéhez festményt választó egyszeri 'mű-gyűjtő' mintájára viccből megjegyeztem, hogy erre a komód színe miatt van szükség, ezen jót derültünk.

Hát így készült el a flamingó, és mi lenyűgözve a létrehozás könnyedsége által és maximálisan elismerve a művész kvalitásait, próbáljuk eldönteni hogy nekünk-, ide való-e ez a tulajdonképpen a giccs határait feszegető formátum. Valahogy Drummondséknál nem ilyen hatása volt. Ennek okait keresve azt találtam, hogy nem a padlótól indul, illetve nem faltól falig tart a kép, így egy ismerős által találóan megfogalmazva egy pizzéria falát ékesítő tájképre -is - emlékeztethet. Szóval, ha marad, akkor lehet, hogy kiterjesztjük az oldalfalakig. Nem tudom, kiváncsi vagyok - mit gondoltok erről az egész falfestés kérdésről?  

Téli Balaton, távoli gyarmatok

Kicsit vívódtam magamban amióta körvonalazódnak a ház belő terei, hogy bár a nappali-étkező-konyha minden részletét szeretem, és világjáró ismerőseink nemrég hízelgőn egy New York-i lofthoz hasonlították, mégis mihez kezdjek azzal a különös, egyszerre meleg és mégis kicsit felkavaró atmoszférával, ami a színekkel és anyagokkal kialakult itt.

Aztán, ahogy múlt hét vége felé a felváltva szakadó hógolyónyi pelyhek és jégeső közepette az északi partot is útba kellett ejtenünk, a part mentén autókázva először a déja vu érzése kerülgetett, majd megvilágosodtam: ezek itt - a szürke égbolt, a megfoghatatlan kékségű vízfelület, a jég és hó, a fekete fatörzsek, a nádas és a föld téli barnái - bizony a 'közösségi tereink' hangulatát megidéző színek. A felkavaró érzésre is meglett hát a magyarázat: én bizony nem vagyok egy 'téli madár', illetve ha madár lennék is egész biztosan költöznék minden évben jó messze délre.  Az élmény hatására viszont sikeresen békét kötöttem a téli-Balaton-nappalival, mert ha van szépsége a télnek, hát ez biztosan az. A réz felületek eleganciával, a kályha pedig melegséggel töltik meg a teret - még némi játékosság hiányzik majd ide, hogy 'kiolvadjunk'.

Jó, jó, lehet hogy költői túlzásokba esek itt és függővé váltam a háztól, de hát íme, még így is van rajta fejtegetnivaló, ha a részleteket tovább szeretnénk tökéletesíteni...

... és lesz azért a háznak nyarat idéző része - a gyerekfürdő riviérás-öltözőkabinos hangulatán kívül is - még a hálószobában.
Valamiért már gyerekként is vonzott a régi gyarmatok hangulata, Kipling, majd későbbi élmények alapján Faulkner, Hemingway és főleg Maugham kora, vagy épp Gauguin képei; a helyszínek jó részének későbbi bejárása pedig mit sem tompított lelkesedésemen. Lehet a kolonizációról sok minden rosszat is mondani, az viszont kétségtelen, hogy földrésztől és gyarmatosítótól függetlenül a klíma és a helyi kultúra találkozása a felvilágosult nagyhatalmak tőkéjével és technológiáival kimondottan jót tettek az építészetnek Indiától a Nyugat-Indiákig. Szóval még most is szívesen költöznék ide, vagy ide, vagy ide, ha már látszólag másnak nem nagyon kellenek (és még fűteni sem kell):

Lehet mindenféle stílust adoptálni az embernek otthon, a fontos szerintem az, hogy magunk számára se váljunk nevetségessé túlkapásokkal; főleg nagyon módjával forszírozzunk ilyesmit fehér műanyag nyílászárók és laminált bútorok között. Nem okoskodok - kipróbáltam. Szóval az alap legyen vagy stílushű, vagy totál neutrális, és sose felejtsük el, hogy földrajzilag mégsem ott járunk, ahol..., na!
Egy szó mint száz én nagyon örültem, hogy a manzárdban a Zitával való ötleteléseink, a lehetőleg itthon fellelt anyagok, valamint mindenféle spontán beszerzéseim révén szinte magától rajzolódott ki a háttér: a szizál, a falkazettázás, a régi ágy új köntösében sugallják, de nem erőltetik az áhított gyarmati feelinget.

Egyelőre megkockáztattam még egy feketére lakkozott bambuszlerakót az éjjeliszekrényem gyanánt, ami immár a motro -tól származik, újra elővettem a régi koncepcióterveket és hát akkor öveket becsatolni!, térjünk rá a falfestés dilemmájára.

Lakkozott bambuszlerakó a motro-tól

Zita háló-koncepciója és inspirációs képei

Az elejétől gondolkoztunk valamin a falra ide, és a falfestés eredetileg azért merült fel, hogy egy flórás-madaras tapéta ismétlődései 'ne rontsák el az idillt' (a tapéta árakat figyelembe véve pedig képzeljétek nagyjából azonos kategóriáról beszélünk). Egyeztettünk díszítőfestőkkel, de a kreatív emberek megbízhatatlan határidőkezelése és az egyébként templomfreskót is restauráló csapat meghökkentően és kimondottan nem jótékonyan modern gondolatai (nem is értem....) szerencsére meghiúsították a még amúgy sem kiforott festés-kérdést. Úgyis el kell még merülnöm a túlzásokat egyáltalán nem nélkülöző begyűjtött fotók részleteiben, hogy mely hibákat ne vétsünk az egészfalas manőver kapcsán.

Fentiek között is látszik: motoszkált már ilyesmi a fejemben, de amikor a minap a postaládában találtam a GeoEx aktuális katalógusát, a címlapjától elaléltam és lelki szemeimmel megláttam a párás-sepiás hangulatot a falon.

Na persze nem Burma tempomait szeretnénk megjeleníteni és nem is ennyire erős kontrasztokkal, a festéstől pedig félek is kicsit, mert mi van ha valaki a legnagyobb jóakarattal és szakmailag is felkészülten nekiáll, de mégsem tetszik amit csinál...   Azt hiszem ennél én szeretek sokkal biztosabbra menni. Abban legalább határozott voltam, hogy ha már ilyesmibe fogunk, megtartom a fellelt hangulatot, de a téma itt is a Balaton lesz. Találtam az első gondolatok közepette régi rézkarcokat is, de a háló másik lakójával egyetértésben egyre inkább affelé hajlunk, hogy fotóból lesz ide tapéta. Így gyűjtögettem az ötleteket, próbaként sepiásítottam képeket, de ma felhívtam kedves természetfotós ismerősünket, aki Keszthely tágabb környékén sokat garázdálkodott géppel a kezében - nem nézhetnénk-e szét az archívumában....  folyt. köv....

Lehet szépeket találni ebben a műfajban, de akkor
már talán valóban a festés.... 

Ilyesmi is nagyon szép lenne, de mellette ott lesz a vörös
flamingó a fürdőben (az ténylegesen festve),
szóval a madarakról ennyit.

Ez mindkettőnknek nagyon tetszik, ráadásul sétatávolságra
van tőlünk a már nem létező pavilon, hmm... érdekes, nem
az ágy mögé, de a szemközti falra jó lehet...

Még egy kedvelt retró képem Keszthelyről, bár a
hálóba talán túlságosan mozgalmas lenne

túl konkrét...

túl kevés....

Na ez az egyik hangulat, amit keresek:
Szigliget és a Szent Görgy-hegy közötti medence
hajnali párával és a szénaboglyákkal, szeretem

Ja - mondtam, hogy ráadásul két érintett fal van a hálóban?