Kicsit vívódtam magamban amióta körvonalazódnak a ház belő terei, hogy bár a nappali-étkező-konyha minden részletét szeretem, és világjáró ismerőseink nemrég hízelgőn egy New York-i lofthoz hasonlították, mégis mihez kezdjek azzal a különös, egyszerre meleg és mégis kicsit felkavaró atmoszférával, ami a színekkel és anyagokkal kialakult itt.
Aztán, ahogy múlt hét vége felé a felváltva szakadó hógolyónyi pelyhek és jégeső közepette az északi partot is útba kellett ejtenünk, a part mentén autókázva először a déja vu érzése kerülgetett, majd megvilágosodtam: ezek itt - a szürke égbolt, a megfoghatatlan kékségű vízfelület, a jég és hó, a fekete fatörzsek, a nádas és a föld téli barnái - bizony a 'közösségi tereink' hangulatát megidéző színek. A felkavaró érzésre is meglett hát a magyarázat: én bizony nem vagyok egy 'téli madár', illetve ha madár lennék is egész biztosan költöznék minden évben jó messze délre. Az élmény hatására viszont sikeresen békét kötöttem a téli-Balaton-nappalival, mert ha van szépsége a télnek, hát ez biztosan az. A réz felületek eleganciával, a kályha pedig melegséggel töltik meg a teret - még némi játékosság hiányzik majd ide, hogy 'kiolvadjunk'.
Jó, jó, lehet hogy költői túlzásokba esek itt és függővé váltam a háztól, de hát íme, még így is van rajta fejtegetnivaló, ha a részleteket tovább szeretnénk tökéletesíteni...
... és lesz azért a háznak nyarat idéző része - a gyerekfürdő riviérás-öltözőkabinos hangulatán kívül is - még a hálószobában.
Valamiért már gyerekként is vonzott a régi gyarmatok hangulata, Kipling, majd későbbi élmények alapján Faulkner, Hemingway és főleg Maugham kora, vagy épp Gauguin képei; a helyszínek jó részének későbbi bejárása pedig mit sem tompított lelkesedésemen. Lehet a kolonizációról sok minden rosszat is mondani, az viszont kétségtelen, hogy földrésztől és gyarmatosítótól függetlenül a klíma és a helyi kultúra találkozása a felvilágosult nagyhatalmak tőkéjével és technológiáival kimondottan jót tettek az építészetnek Indiától a Nyugat-Indiákig. Szóval még most is szívesen költöznék ide, vagy ide, vagy ide, ha már látszólag másnak nem nagyon kellenek (és még fűteni sem kell):
Lehet mindenféle stílust adoptálni az embernek otthon, a fontos szerintem az, hogy magunk számára se váljunk nevetségessé túlkapásokkal; főleg nagyon módjával forszírozzunk ilyesmit fehér műanyag nyílászárók és laminált bútorok között. Nem okoskodok - kipróbáltam. Szóval az alap legyen vagy stílushű, vagy totál neutrális, és sose felejtsük el, hogy földrajzilag mégsem ott járunk, ahol..., na!
Egy szó mint száz én nagyon örültem, hogy a manzárdban a Zitával való ötleteléseink, a lehetőleg itthon fellelt anyagok, valamint mindenféle spontán beszerzéseim révén szinte magától rajzolódott ki a háttér: a szizál, a falkazettázás, a régi ágy új köntösében sugallják, de nem erőltetik az áhított gyarmati feelinget.
Egyelőre megkockáztattam még egy feketére lakkozott bambuszlerakót az éjjeliszekrényem gyanánt, ami immár a
motro -tól származik, újra elővettem a régi koncepcióterveket és hát akkor öveket becsatolni!, térjünk rá a falfestés dilemmájára.
Lakkozott bambuszlerakó a motro-tól
 |
| Zita háló-koncepciója és inspirációs képei |
Az elejétől gondolkoztunk valamin a falra ide, és a falfestés eredetileg azért merült fel, hogy egy flórás-madaras tapéta ismétlődései 'ne rontsák el az idillt' (a tapéta árakat figyelembe véve pedig képzeljétek nagyjából azonos kategóriáról beszélünk). Egyeztettünk díszítőfestőkkel, de a kreatív emberek megbízhatatlan határidőkezelése és az egyébként templomfreskót is restauráló csapat meghökkentően és kimondottan nem jótékonyan modern gondolatai (nem is értem....) szerencsére meghiúsították a még amúgy sem kiforott festés-kérdést. Úgyis el kell még merülnöm a túlzásokat egyáltalán nem nélkülöző begyűjtött fotók részleteiben, hogy mely hibákat ne vétsünk az egészfalas manőver kapcsán.
Fentiek között is látszik: motoszkált már ilyesmi a fejemben, de amikor a minap a postaládában találtam a
GeoEx aktuális katalógusát, a címlapjától elaléltam és lelki szemeimmel megláttam a párás-sepiás hangulatot a falon.
Na persze nem Burma tempomait szeretnénk megjeleníteni és nem is ennyire erős kontrasztokkal, a festéstől pedig félek is kicsit, mert mi van ha valaki a legnagyobb jóakarattal és szakmailag is felkészülten nekiáll, de mégsem tetszik amit csinál... Azt hiszem ennél én szeretek sokkal biztosabbra menni. Abban legalább határozott voltam, hogy ha már ilyesmibe fogunk, megtartom a fellelt hangulatot, de a téma itt is a Balaton lesz. Találtam az első gondolatok közepette régi rézkarcokat is, de a háló másik lakójával egyetértésben egyre inkább affelé hajlunk, hogy fotóból lesz ide tapéta. Így gyűjtögettem az ötleteket, próbaként sepiásítottam képeket, de ma felhívtam kedves természetfotós ismerősünket, aki Keszthely tágabb környékén sokat garázdálkodott géppel a kezében - nem nézhetnénk-e szét az archívumában.... folyt. köv....
 |
Lehet szépeket találni ebben a műfajban, de akkor
már talán valóban a festés.... |
 |
Ilyesmi is nagyon szép lenne, de mellette ott lesz a vörös
flamingó a fürdőben (az ténylegesen festve),
szóval a madarakról ennyit. |
 |
Ez mindkettőnknek nagyon tetszik, ráadásul sétatávolságra
van tőlünk a már nem létező pavilon, hmm... érdekes, nem
az ágy mögé, de a szemközti falra jó lehet... |
 |
Még egy kedvelt retró képem Keszthelyről, bár a
hálóba talán túlságosan mozgalmas lenne |
 |
| túl konkrét... |
 |
| túl kevés.... |
 |
Na ez az egyik hangulat, amit keresek:
Szigliget és a Szent Görgy-hegy közötti medence
hajnali párával és a szénaboglyákkal, szeretem
Ja - mondtam, hogy ráadásul két érintett fal van a hálóban? |
