Az utolsó hetek elképesztő hajrájában odáig jutottunk, hogy a növények
nagy részét kihelyezték és részben kiültetésre kerültek, hogy jóvá tudjam
hagyni látványilag is a gyűjteményt.
A növények zömét a kertépítő vadászta össze, a pálmaházból azonban személyesen válogattuk a növényeket Attila segítségével.
Illetve tavasz óta készülünk, de így éppen
időben jutottunk el augusztus utolsó hetében Kovács Gyula pórszombati
erdészhez, aki elképesztő gyűjteménnyel, mintegy 1800 fajtával rendelkezik régi
őshonos magyar gyümölcsfákból, melyek közül sok szó szerint a kipusztulás
határán áll, gyakran egy-egy utolsó ismert példányról vett vesszőkből olt fákat az utókornak. Ezek olyan fajták, amelyek se metszést, se
vegyszereket nem igényelnek, csak nőnek és lesz rajtuk bio gyümölcs. Jó, majd
csak pár év múlva, dehát nem érünk rá?
Íme még egy kisfilm 2 részben Kovács Gyula valóban áldásos tevékenységéről:
A gyümölcsfák kapcsán egy
nézetkülönbség adódott az oltványok atyja és a kertépítőnk között. Igyekeztünk
a hosszúkás kert szomszéd felöli kerítését változatosan befuttatni, hogy ne
legyen falszerű, így merült fel, hogy a veteményes mellé két kordonfát
nevelünk. A módszer ellenzői szerint ez egy újkeletű kertészeti hóbort, de ez
korántsincs így.
Az "espalier" technikája
egészen a fáraókig és a Római Birodalomba nyúlik vissza, melyet aztán a
középkori Európában fejlesztettek művészi tökélyre. A 2D-sre átprogramozott fa
várak, kolostorok relatív kicsi udvarában a dekoraspektuson túl kézzelfogható
praktikummal bírt a helykihasználás terén.
Népszerűvé vált továbbá olyan klimatikus
viszonyok között is, ahol a napsütéses órák száma relatív csekély - így például
Angliában - mivel a falak elé nevelt fák így tökéletesen védett fekvésbe
kerülnek és a fal által felvett majd leadott hő kiegészíti a nap energiáját.
Vissza az ellenzőkre. A helyzet az, hogy a módszerrel
kétségtelenül beavatkozunk a fa normál növekedési folyamatába, bár szerintem túlzó gondolat, hogy olyan lenne ez mint a gúzsba kötött kínai női lábak. A sérelmezett erőszak a fa megtévesztésében is megnyilvánul, gyakorlatilag elhitetjük vele, hogy idősebb mint amennyi. Miközben természetes felfelé törekvését "keretek között" tartjuk, a
lombképző hajtásokat pedig folyamatosan lemetszük a nyár folyamán, a fa jobb híján éveket "megspórolva" minden erejével a gyümölcshozamra fog koncentrálni. Így megfelelő bánásmód mellett fürtökben lóg majd rajta a termés. Úgy legyen.
Ezek miatt a beavatkozások miatt
ellenezhette a fák atyja is a módszert, amit - tekintve motivációit - őszintén
meg is tudok érteni. Mégis úgy döntöttünk, kísérletezünk kicsit egy-egy alma és
körtefával, mert szerintem a hagyományos metszés semmivel sem különb,
főleg amilyen rondára tudják időnként megcsonkítani a fákat. Egyébként pedig a
szőlőt is éppen ezzel a módszerrel műveljük, ugyebár. Nem beszélve a bonsairól.
Kordonfát egyébiránt nem csak gyümölcsfákból
nevelhetünk, a kimondottan intenzív növekedésű hárs, gyertyán, stb.. fákból is
csodás kordon nevelhető, akár sövény vagy futó-kúszó növények helyett is (még lakótelepeken
is alkalmazzák). Persze a déli fekvés megkerülhetetlen és az öntözés sem árt neki, főleg ilyen nyarakon.
Egy hazai példa az 'új' Deák téren. A fotón nem látszanak a koronák fémvázai, de én ma láttam őket a saját szememmel. |
Aki szeretne próbálkozni ilyesmivel,
a Youtube keresőjébe az espalier szót beírva szemléletes útmutatókat találhat, a Wikipedián pedig megtalálható
a kompatibilis fajták névsora is.
Visszatérve a saját kertünkre csak
annyit, hogy az utolsó nyári napokban családunk gyakorlatilag integrálódott a
kertépítők soraiba, a felnőtt férfiakból álló csapat a gyerekekkel együtt
konkrétan megkönnyezte a búcsúzkodást. Mi azóta két nappal iskolakezdés előtti
visszatérésünkkel mély víz jelleggel kénytelenek voltunk gyorsan visszazökkeni
a fővárosi miliőbe (az átállásról, vidéki életről majd még később), a kertépítők
pedig még dolgoznak, íme egy rakás fotó ottlétünkkor és azóta:
Az előkertünk két különböző fázisban. És hogy mi lesz belőle pontosan?
Erről majd egy következőben...
A teherautón a mama kedvencei: a gyerekek és a csüngő japán akác |
ilyen lesz ha nagyobb lesz: a Sophora japonica pendula |
Bobcat segítségével került a császárfára
a sokáig keresett háromszemélyes fészekhinta
Ronda beton kútakna before... |
... egy kis varjúhájszőnyeg ... |
... és voilá: beton eltűntetve |
A téglafalra kapaszkodnak majd a kúszó hortenziák, alattuk összenő a palástfű. A falat korallberkenye sövény váltja fel, a kerítés mentén lejjebb pedig kúszó kivi takar majd a szomszédtól |
Kerti hobbimunkálataim eddigi egyetlen terepe: a ház melletti rézsű is kap némi tuningot, a betonfal reméljük hamar eltűnik a lecsüngő növények alatt. |
Végre zöld mindenfelé. És Betti még mindig pakol... |
A rengeteg növényt szinte elnyeli a kert, mintha sose lettek volna annyian... |
És íme az azóta a kertépítők által küldött fotók. A szikkasztó tószerűen kialakítva, amibe benyúlnak a kerti zuhany pallói. A kertépítők előző munkaterületéről örököltünk némi gyepszőnyeget, a fennmaradó területet már bevetették. Mire az önkéntes távolmaradás után visszatérünk pár napra - ezúttal gyermekek nélkül, évfordulót ünnepelni - a hónap végén, már gyepkezdemény is lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése