Múlt hét vége felé két és fél napot gyermekek nélkül tobzódtunk a birtokon. Na nem mintha pihentünk volna - voltunk vadászaton, nyolc fős - öt fogásos vacsorát adtunk, így épp a tervezett sok alvás, a hévízi lubickolás, meg ilyenek maradtak el. De nem baj! Mert mostantól ezt akár havonta megtehetjük.
Igen, ahogy az utolsó délelőttön a csodás napsütésben az immár majdnem elkészült kertünkben gyönyörködtünk a lépcsőn ülve (végtelen boldogságunkban szemet hunyva a teraszon még zajló garanciális műkő javítás fölött), aznap épp 12 éve kedvenc férjem így szólt: " Te, tulajdonképpen nekünk van egy ötcsillagos szállodánk. "
És ezzel az egy kis mondattal végre értelmet nyert az egész. Mert egy rakás ismerősünk célozgatott rá, hogy esetleg nem vagyunk teljesen normálisak: a ház árából mennyit utazhatnánk. Azért megjegyzem egyiknek sincs három gyermeke. És hány nyaralás és hosszú hétvége maradt el amiatt, hogy csak tervek voltak, de mindig akadt valami fontosabb és aktuálisabb. Így pedig beülünk az autóba és röpke másfél óra alatt a saját paradicsomunkba csöppentünk. Még csomagot sem kell vinni! Igen, én bizony oda is felszerelkeztem mindennel.
És bár nincs cukorhomok és trópusi tengerpart, sem metropolisztikus kultúrélmények, ott van nyáron a Balaton, télen Hévíz, gyógy-perverzeknek még akár Zalakaros is, a kirándulások, a biciklizés, és még nagyon sok gyerek- és felnőtt program amit többször sem un meg az ember. A környék egyetlen komoly hendikepje a gasztrosilányság. Az éttermek fájdalmasan provinciálisak, de még húst is Budapestről exportálunk ha tehetjük.
Így építő és népszerűsítő jelleggel tavaszig biztosan megszülöm a régóta tervezett 'Keszthelyéskörnyéke-blogot'. Kreatív elmék cím javaslatait addig is szívesen veszem!
De vissza a jelenbe: szóval majdnem kész a kertünk és ZÖLD! Máris kinőtt a fű és minden csodás, csak egy növénybe kötöttem bele. És elvetettem a téli salátákat a veteményesbe! Még hátravan a mulcsozás és az előkert véglegesítése. De az előkert úgyis egy külön bejegyzés. Jöjjenek a fotók:
Fura, hogy mennyivel kisebbnek tűnik így a kert.
Itt még kicsit ritka a zöldfűszer-szekció és a szomszéd
építészeti csodák is láthatók, de reméljük nem sokáig!
Imádjuk a téglafalat! És szerencsére a négyféle
burkolt felület is jól sült el végül.
A sajnálatosan gerberára hajazó retro-piros kasvirágváltozat
volt az, amivel nem sikerült megbarátkoznom.
A fillérekért vásárolt bontott kerítés feketére festve szuper-elegáns!
Az esős napokon állítólag többször megtelt az esőkert alias wadi,
mi csak a gyanúsan megemelkedett szitakötő-populációval
szembesültünk.
A saláták még nem látszanak, de
nemsokára a veteményes is kizöldül
-----------------------------------
És megtörtént az anyagpróba is: a konyhába, a fürdőbe és a hálóba is szerencsére minden passzol. Persze a blackout anyaggal majd nem lesz ilyen átlátszó a kedvenc textil-freskóm és szerintem a szürke ikatos marokkói cucc is jól néz ki vele. De mi lesz a fallal? Fessék vagy ne fessék? Találtam egy nagyon szuper tapétát is, kár hogy már sok lenne a minta. Bááár, a színek viszont annyira passzolnak. Hajjaj!
A hónap azzal indult, hogy kiderült: a motro előbb-utóbb tervezett költöztetését fel kell gyorsítanom, mivel a bérlemény amúgy sem annyira szeretett tulajdonosa mást szeretne kezdeni a hellyel. Nem feltétlenül bántam a fordulatot, mert legalább kibillentett a halogatásból, ám egy-két hétnél azért mégis kicsit több időt szántam volna rá, és főleg nem épp most ...
Több ismerősöm szerint mindenki eleve gyanús, aki Budapesten üzlethelyiséget bérel és annak díját és költségeit állítólag kitermeli, ne-adj-isten még profitra is szert tesz. És hát igen: a város szebbnél szebb és tök üres üzlethelyiségei tökéletesen elérhetetlenek, ha az ember csupán régi bútorok iránti lelkesedésének megosztásával operál...
Szó ami szó: a hirtelen bekövetkezett-, és immár dupla iskolakezdés mellé egyáltalán nem hiányzott a kompromisszumokkal elég erősen terhelt kihívás.
Így amikor a halmozott stresszfaktorok közepette (már megint nincs időm sportolni!) múlt héten megérkezett a textilekkel tömött doboz Amerikából, legalábbis bearanyozódott a napom.
Nem bírtam ki - ömlesztve a dobozból
Párna alapanyagok
Felső traktusa a fürdőszobai flamingó-geg mellett vagy jól mutat majd
vagy nem, szerintem igen. A vörösbegyhadsereg sorsa ellenben még
kérdéses - talán kellő mennyiségű metszet hiányában hosszú
bekeretezett kép lesz belőle a lányszobában.
Még mindig imádom a hálóba szánt függönyanyagot...
... és a konyhai "vintage esőkertet"
A vártnál kicsit fényesebb anyagot még oda kell próbálnom
a zöldre fújt nádfotelekhez, a férjem szerint bangómargitos, de
majd meglátjuk, én még mindig szeretem, legfeljebb más lesz
belőle, ennyi meglepetés belefér...
Az utolsó hetek elképesztő hajrájában odáig jutottunk, hogy a növények
nagy részét kihelyezték és részben kiültetésre kerültek, hogy jóvá tudjam
hagyni látványilag is a gyűjteményt.
A növények zömét a kertépítő vadászta össze, a pálmaházból azonban személyesen válogattuk a növényeket Attila segítségével.
Illetve tavasz óta készülünk, de így éppen
időben jutottunk el augusztus utolsó hetében Kovács Gyula pórszombati
erdészhez, aki elképesztő gyűjteménnyel, mintegy 1800 fajtával rendelkezik régi
őshonos magyar gyümölcsfákból, melyek közül sok szó szerint a kipusztulás
határán áll, gyakran egy-egy utolsó ismert példányról vett vesszőkből olt fákat az utókornak. Ezek olyan fajták, amelyek se metszést, se
vegyszereket nem igényelnek, csak nőnek és lesz rajtuk bio gyümölcs. Jó, majd
csak pár év múlva, dehát nem érünk rá?
Íme a göcseji bőralma, a kalotaszegi nyári fehér alma és a szeptemberi érésű őrvidéki bobovec alma, aztán a nyári- és őszikörte, a szomolyai csersznye, a hosszú szilva, a birs és a naspolya. És még három mogyoró a vasúti sín eltakarása végett
Íme még egy kisfilm 2 részben Kovács Gyula valóban áldásos tevékenységéről:
A gyümölcsfák kapcsán egy
nézetkülönbség adódott az oltványok atyja és a kertépítőnk között. Igyekeztünk
a hosszúkás kert szomszéd felöli kerítését változatosan befuttatni, hogy ne
legyen falszerű, így merült fel, hogy a veteményes mellé két kordonfát
nevelünk. A módszer ellenzői szerint ez egy újkeletű kertészeti hóbort, de ez
korántsincs így.
Az "espalier" technikája
egészen a fáraókig és a Római Birodalomba nyúlik vissza, melyet aztán a
középkori Európában fejlesztettek művészi tökélyre. A 2D-sre átprogramozott fa
várak, kolostorok relatív kicsi udvarában a dekoraspektuson túl kézzelfogható
praktikummal bírt a helykihasználás terén.
Népszerűvé vált továbbá olyan klimatikus
viszonyok között is, ahol a napsütéses órák száma relatív csekély - így például
Angliában - mivel a falak elé nevelt fák így tökéletesen védett fekvésbe
kerülnek és a fal által felvett majd leadott hő kiegészíti a nap energiáját.
Vissza az ellenzőkre. A helyzet az, hogy a módszerrel
kétségtelenül beavatkozunk a fa normál növekedési folyamatába, bár szerintem túlzó gondolat, hogy olyan lenne ez mint a gúzsba kötött kínai női lábak. A sérelmezett erőszak a fa megtévesztésében is megnyilvánul, gyakorlatilag elhitetjük vele, hogy idősebb mint amennyi. Miközben természetes felfelé törekvését "keretek között" tartjuk, a
lombképző hajtásokat pedig folyamatosan lemetszük a nyár folyamán, a fa jobb híján éveket "megspórolva" minden erejével a gyümölcshozamra fog koncentrálni. Így megfelelő bánásmód mellett fürtökben lóg majd rajta a termés. Úgy legyen.
Ezek miatt a beavatkozások miatt
ellenezhette a fák atyja is a módszert, amit - tekintve motivációit - őszintén
meg is tudok érteni. Mégis úgy döntöttünk, kísérletezünk kicsit egy-egy alma és
körtefával, mert szerintem a hagyományos metszés semmivel sem különb,
főleg amilyen rondára tudják időnként megcsonkítani a fákat. Egyébként pedig a
szőlőt is éppen ezzel a módszerrel műveljük, ugyebár. Nem beszélve a bonsairól.
Kordonfát egyébiránt nem csak gyümölcsfákból
nevelhetünk, a kimondottan intenzív növekedésű hárs, gyertyán, stb.. fákból is
csodás kordon nevelhető, akár sövény vagy futó-kúszó növények helyett is (még lakótelepeken
is alkalmazzák). Persze a déli fekvés megkerülhetetlen és az öntözés sem árt neki, főleg ilyen nyarakon.
Egy hazai példa az 'új' Deák téren. A fotón nem látszanak a koronák fémvázai, de én ma láttam őket a saját szememmel.
Aki szeretne próbálkozni ilyesmivel,
a Youtube keresőjébe az espalier szót beírva szemléletes útmutatókat találhat, a Wikipedián pedig megtalálható
a kompatibilis fajták névsora is.
Visszatérve a saját kertünkre csak
annyit, hogy az utolsó nyári napokban családunk gyakorlatilag integrálódott a
kertépítők soraiba, a felnőtt férfiakból álló csapat a gyerekekkel együtt
konkrétan megkönnyezte a búcsúzkodást. Mi azóta két nappal iskolakezdés előtti
visszatérésünkkel mély víz jelleggel kénytelenek voltunk gyorsan visszazökkeni
a fővárosi miliőbe (az átállásról, vidéki életről majd még később), a kertépítők
pedig még dolgoznak, íme egy rakás fotó ottlétünkkor és azóta:
Az előkertünk két különböző fázisban. És hogy mi lesz belőle pontosan?
Erről majd egy következőben...
Az első adag növény sötétedés után érkezett, ezért a másnap reggel olyan volt, mint a Mikulás-várás: pizsamában, papucsban, kávéval robogtam ki a kertbe gyönyörködni. Az áfonyabokor terméssel érkezett:) És csak gyűltek a növények...
A teherautón a mama kedvencei: a gyerekek és a csüngő japán akác
ilyen lesz ha nagyobb lesz: a Sophora japonica pendula
Bobcat segítségével került a császárfára
a sokáig keresett háromszemélyes fészekhinta
Betti, a kertterv elkövetője, vagy huszonnyolcszor rendezte át a papíron már átbeszélt növényeket és egy nagy adagot elvitetett, hogy újakat rendeljen helyettük. Művészi állűrök, és kicsit zavarták őt a megrendelő kérései is, de kétségtelenül nagyon alapos. Illetve a terv megvalósulva is zseniális, így minden mást elnézek.
Ronda beton kútakna before...
... egy kis varjúhájszőnyeg ...
... és voilá: beton eltűntetve
A téglafalra kapaszkodnak majd a kúszó hortenziák, alattuk összenő a palástfű. A falat korallberkenye sövény váltja fel, a kerítés mentén lejjebb pedig kúszó kivi takar majd a szomszédtól
Kerti hobbimunkálataim eddigi egyetlen terepe: a ház melletti rézsű is kap némi tuningot, a betonfal reméljük hamar eltűnik a lecsüngő növények alatt.
Végre zöld mindenfelé. És Betti még mindig pakol...
A rengeteg növényt szinte elnyeli a kert, mintha sose lettek volna annyian...
A veteményes is kezd kivirulni. A fekete bádogfedéssel még barátkozom,
de hosszú távon ez volt az egyetlen épkézláb megoldás a tégla védelmére.
Innen nézve a bejáratot két oldalról gránátalma és füge őrzi majd,
a veteményes mellett a kerítés felöl lesznek a kordonfák.
A túloldalon a felsőbb régiókba vezető tölgy lépcső mellett és azon túl
a bogyós gyümölcsök bokrai és fűszerkert testesítik meg az "ehető kert" koncepcióját.
És íme az azóta a kertépítők által küldött fotók. A szikkasztó tószerűen kialakítva, amibe benyúlnak a kerti zuhany pallói. A kertépítők előző munkaterületéről örököltünk némi gyepszőnyeget, a fennmaradó területet már bevetették. Mire az önkéntes távolmaradás után visszatérünk pár napra - ezúttal gyermekek nélkül, évfordulót ünnepelni - a hónap végén, már gyepkezdemény is lesz.