A helyüket meglelő és nem lelő bútorokról

A számomra már elképesztően stresszes szűnni nem akaró télben a kert tervezése az abszolút fény az alagút végén. Ez egyben eléggé leköti az energiáimat, és még sok minden más is, de az most mellékes. A kertre pedig külön térek majd ki, mert elég izgalmas, hogy kezd a fejemben és papíron is körvonalazódni a dolog és most már hiszek benne, hogy nagyon szuper lesz a végén ha sikerül mindent megvalósítani.

Ízelítő

A március 15-e körüli két hétvégét, valamint a köztes időt is sikerült a házban tölteni és a kezdeti jó időből kifolyólag nem is bírtam magammal: a ház északi oldalát védő magas tuják alatti rézsűt gondosan felkapáltuk, kigyomláltuk a két lánnyal, miközben minden médiától önként elzárva (na jó, internetem volt, de ki pazarolja a 3G-s kapcsolatot holmi világi hírek olvasására) mit sem sejtettem a közelgő pokolról. Így aztán március 13-án elkocsikáztunk a kertészetbe és az árnyéktűrő talajtakarókat és alacsony cserjéket azon nyomban be is ültettük. Másnap reggel nemigen hittem a szememnek, na és a fülemnek, amikor az ablakon kinézve holmi rissz-rossz F-kategóriás katasztrófafilmbe csöppentem. A tomboló hó- és szélvihar így felkészületlenül különösen szürreális volt, sokkolt állapotomban még fotózni is elmulasztottam, inkább homokba dugtam a fejem és dupla-fejezetet olvastam a 'balatóniai lovagregényből' a gyerekeknek. Reményeim szerint a hószigetelés legalább megóvta a friss ágyást a fagyhaláltól. Részünkről még zokninyúl készítéssel és az 'albánpék' szilvásbuktájával vigasztalódtunk!

Értékelhető cukrászdák hiányában Keszthelyen viszont
tökéletesen kihagyhatatlan az 'albánpék' szilvásbuktája
(Figyelem - más ízesítésben ellenben nem az igazi!)

Örömmel szeretném bejelenteni, hogy immár hivatalosan is átvettük a házat a generálkivitelezőtől. Egy-két ügyünk maradt még azért egymással, őszinte gondoskodással a héten még például nagy teljesítményű páraelszívót helyeztek el az alsó szinten, ahol sajnos a régi téglák nedvességgel telítettsége okán salétromosodásnak indultak a falak. Nem vagyunk elkeseredve, a régi ház felújításával ilyenek benne lehetnek a pakliban, és állítólag némi küzdelemmel és kitartással, sok szellőztetéssel és egyéb praktikákkal eltűntethető. Lehet, hogy Amerikában nézek valami szer után, mert ott nem viccelnek a kemikáliák hatékonyságával.

Az asztalosok is haladtak, de még mindig nem végeztek. Beépült a nappali északi fala és összességében épp olyan lett mint szerettem volna, bár a merőlegesek és párhuzamosok még némi javításra szorulnak. Keresem a két plakát legjobb helyét és ide várom még jövő hétre az elkészült, de még általam is csak fotón látott modernizált recamier-t. Már most imádom!

Előtte: itt

Családunk férfiúi inkább szellemi emberek lévén - a legnagyobb kihívás pillanatnyilag bármit felszerelni miután levonultak a mesteremberek. Nagyon úgy tűnik, hogy kénytelen leszek valami helyi ezermestert vadászni ha szeretném elérni, hogy a szintén a beugróba kívánkozó gipszpolcok, valamint a függönykarnisok, tükrök, és egyéb kiegészítők megfelelő minőségben és még az idén a helyükre kerüljenek.

Köztük az anno a Goaban vásárolt polc, amelyről már épp lemondani készültem, mikor hirtelen beleláttam őt a falikutas-feketemészköves-modernvécés mellékhelyiségbe. Hát majd meglátjuk.

A polc persze majd az eredetitől merőben
eltérő tartalmat kap, a 'művészet' a maga
módján azért biztos helyet kap rajta. 

A kékségtől megfosztott étkezőasztallapot még nem láttam, de idő közben hosszú betegségből szerencsésen felgyógyult kedvenc asztalosomnak sikerült tökéletesen megvalósítani, amit én a nyers-rusztikus étkezőasztallapról gondolok. (A budapesti étkezőnkbe került prototípus fölé tökéletesen illik az Artkraft nagyméretű acélkék ipari lámpája! - a déli fekvésű csupa-ablak helyiségben túl sok a fény egy értékelhető össz-fotóhoz )

A közelmúlt dicsőséges veresége volt, amikor az éjjeliszekrény -egyik gyermekem szerint hajnaliszekrény, hát igen, ki mire hazsnálja, ugye...- intézményét mereven elutasító, és ezzel az én dacos elszántságomat aktiváló férjemnek sikerült egy olyan darabot találnom, amire azt mondta: "valóban nagyon finom darab" és hogy hajlandó vele együtt élni. Nos, a szekrény tényleg gyönyörű, de még a felújítása előtt a helyére próbáltuk, ahol kiderült - az én számomra legalábbis, a férjem most már kimondottan szereti -  hogy sajnos mégsem az igazi a neki szánt helyre. Az éjjeliszekrény ilyetén felszabadulva valószínűsíthetően felújításra, majd a bútorboltba vándorol, ahogy azt több elődje is tette.

Nagyon boldoggá tett, hogy a gyerekszobákban már korán megvoltak az alapdarabok, mégis lassan áll össze az előzőleg vizualizált összkép és azt hiszem itt érződik leginkább a kiegészítők, textilek hiánya.

A fiúszobában remekül bevált a csíkos lábú asztal, sikerült egy hozzá passzoló forgó műhelyszéket találnom, de még mindig nincs kész az egészfalas vintage-foci-fotó tapéta, egyértelműen át kell kárpitoztatnom a retró fotelt, kell egy ütős állólámpa a sarokba és azt hiszem beszerzem ide a sokat kerülgetett sokfiókos zöld szekrényt is. A nappaliban helyét nem találó alacsony fiókos komód viszont végül szuperül idepasszolt éjjeliszekrénynek. Sajnos a szobát elmulasztottam lefotózni, de majd legközelebb.

A lányoknál teljesen felborította eredeti elképzeléseimet a család egyöntetű szavazata az ágyak fallal párhuzamos elhelyezése mellett, így ez az a szoba, amiben a legtöbbet kell még elmélkednem. Az eredeti, nagyon is színes elképzelkéseknek egyelőre szintén ellene dolgoznak a fehér falak mellé újonnan elkészült fehérre festett bútorok. Viszont nagyon szépek lettek, egyelőre velünk együtt Budapesten várják a következő keszthelyi szünidőt és mintadarabként szolgálnak majd, mint rendelhető motro gyerekbútorok.

A régi tálalófelépítmény dobogószerű alapot kapott a
teljeskörű felújítás keretében. Az összecsapott fotón, megfelelő
fényviszonyok nélkül, nem látszik az ajtók gyönyörű eredeti
üvegbetétjeinek kéksége. 

2 in 1: nagyon szeretem a félbevágott, majd
szerkezetileg stabilizált, egy étkezőasztalból
lett két íróasztal koncepcióját

Még a tervezés első fázisaiban találtam rá egy képre. Bár még nem pontosan tudtuk hogy fog kinézni a gyerekszint fürdője, lelki szemeim előtt találó volt ez a hangulat. Nos a minap az említett helyiségben tükör ügyben forgolódva beugrott a kép és megelégedéssel konstatáltam, hogy valóban: igazam volt. Nagy méretben rendeltem meg a helyi nyomdától és nagyon várom hogy milyen látványt nyújt majd, simán üveglap mögött a kád fölött.

A mai szemmel már-már abszurd középkori
ábrázolás épp annyira komoly, mint amennyire egy
gyerekfürdőben függő nyomat komolyságra szorul.

Nos ennyit mára a házról és bútorokról, mert fejben már úgyis a kertben járok, és a kutatás-tervezés szenvedélyének hódolva hamarosan elárasztom a blogot érdekességekkel, információkkal, kerttörténelemmel és sok-sok kertfotóval!